#30 – Titkos dzsáminyitás | Utolsó megkegyelmezés | Rekontra kampányzárás

A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezen a héten csak az előfizetők és a tagok olvashatják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

A politika és a közélet miatt kezdtem újságírással foglalkozni, de én még ennyire nem vártam kampányidőszak végét. Nincsenek illúzióim, akármi is lesz az eredmény, a megosztottság nem fog varázsütésre eltűnni a magyar társadalomból. Lehet, hogy enyhülni fog, lehet, hogy inkább fokozódik – ahogy manapság az a bizonyos nemzetközi helyzet is.

A makroszintben egyáltalán nem bízom, viszont helyben, a mikroközösségemben a normalizálódáson fogok dolgozni. Ezzel kapcsolatban volt pár biztató jel az elmúlt hetekben: olyanokkal tudtam nyugodtan politikáról beszélgetni, akikkel az elmúlt években nagyon nem. Az álláspontjaink persze nem közeledtek, de nem is ez a lényeg.

Az biztos, hogy akármi is legyen a vasárnapi eredmény, én törekedni fogok az elvárások, szándékok nélküli eszmecserékre. Olyanokra, amikben nem meggyőzni szeretnénk a másik felet, hanem meghallgatni, és legalább egy kicsit jobban megérteni. Viszont az is tény, hogy ezzel kapcsolatban kölcsönösségre lesz szükség.

Szóval, én már tudom, hogy mit kérek a nyuszitól!

Üdv,
Ervin


#nagykötőjel

KEGYELEM: Áder János, egyik utolsó köztársasági elnöki döntéseként kegyelmet adott Jancsula Dezsőnek. A pécsi tanárt tárgyalás nélkül, korábbi bizonyítékok alapján ítéltek el személyi szabadság megsértése miatt.

Az ügy még 2020 őszén kezdődött: a 61 éves magyar–történelem szakos pedagógus a Nevelési Központ (Jancsula iskolája) előtt összeszólalkozott egy tiltott helyen cigarettázó 16 éves fiúval. A vita elmérgesedett, Jancsula percekig nem engedte el a fiatalt, és a táskájánál fogva megpróbálta felvinni az igazgatóhoz. Ha az ítélet jogerőssé vált volna az nem csak pénzbírságot jelentett volna, hanem azt is, hogy a nyugdíj előtt álló tanár az állását is elveszíti. Ezért Jancsula fellebbezett a döntés ellen, aminek már az előkészítő tárgyaláson is volt eredménye: az ügyészség csak megrovást indítványozott. Jancsula ezt sem fogadta el, ugyanis nem érezte magát bűnösnek, és a tárgyalás júniusban folytatódott volna. A friss fejlemények tükrében erre már nem kerül sor.

– UQA: A modellváltás óta a PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) is csatlakozott a közvagyonnal gazdálkodó és mégis titkolózó szervezetekhez. A 24.hu gyűjtéséből kiderül, hogy a kormánytól milliárdos vagyonokat kapó alapítványok közül soknak még honlapja, nyilvános e-mail-címe sincs. Ebből a szempontból az UQA esetében kicsit jobb a helyzet, mert van saját aloldala, és néhány nyilvánosan elérhető dokumentumot (például szabályzatokat) is feltöltöttek ide. És elárulták a kuratóriumi tagok fizetését is. Az UQA alapító okirata viszont nem nyilvános, ami egy közvagyonnal gazdálkodó szervezet esetében minimum furcsa. (A PTE alapító okirata itt elérhető). A nyilvános dokumentumok között nem található meg a PTE-t működtető alapítvány és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által szeptember végén megkötött közfeladat-finanszírozási szerződés sem, de azt a PécsMa már néhány hónapja megszerezte és nyilvánosságra hozta.

Miseta Attila újrázott, azaz – ha az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma is rábólint a szenátus döntésésére – ismét ő lehet a PTE rektora. A 35 delegált szavazatából 31 volt érvényes, Miseta 29 szavazatot kapott, míg kihívója, dr. Herke Csongor kettőt. | UnivPécs

- ÚJRANYIT: Jakováli Hasszán pasa dzsámija több mint három év után újra látogatható lesz – igaz, egyelőre úgy tűnik, csak múzeumként működik majd. A Szabad Pécs 2019-ben írt arról, hogy rendkívül furcsa körülmények között zárták be az épületet, nem sokkal azután, hogy új fenntartóhoz a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-hez (NÖF) került. Akkor három hónapról és felújításról volt szó. A pécsi muszlim közösséget előzetesen nem tájékoztatták. De turisztikai szempontból is problémát jelentett a bezárás, és a hely értékeléseiből is látható, hogy komoly információhiány alakult ki.

A három hónapból közben három év lett, de a NÖF kedden kiküldött meghívója szerint 2022 áprilisában újra megnyit a dzsámi. Erről a fejleményről sem tájékoztatták a helyi muszlimokat. Dr. Shubail Mohamed Eisa, a Magyarországi Muszlimok Egyházának főtitkára és a pécsi iszlám közösség vezetője a kérdésemre azt mondta, hogy többször megpróbálták felvenni a kapcsolatot a fenntartóval, de nem sikerült tárgyalópartnert találni, és a megnyitóról tőlem szerzett tudomást. Az elmúlt években a PTE biztosított helyszínt a közös imádságaikhoz, amiken kb. 150 fő szokott részt venni. Abban bízik, hogy a pénteki imák nemsokára ismét a Kórház téri dzsámiban lesznek.