#85 – Szép szó | Rossz memória | Katás válasz

A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

A hírlevél írásának a legnehezebb pillanata, amikor arról kell döntenem, hogy mit tegyek fizetőfal mögé és mit kapjon meg minden feliratkozó. Nyilván, annak örülnék a legjobban, ha semmit sem kellene elzárni az olvasók elől. Nem kizárt, hogy lesz majd elmozdulás ebbe az irányba, ehhez jó sok támogató kéne, de egyelőre a teljes hírlevelet hétről hétre csak az előfizetők kapják meg biztosan a postafiókjukba.

Üdv,
Ervin


#kispont

Bár „csak” huszonnyolc nyíltan és négy zártan tárgyalt napirendi pontja volt az áprilisi közgyűlésnek, mégis bruttó 8,5 órásra sikerült. A közvetítést itt lehet végignézni, míg a PécsMa írásos beszámolója itt olvasható. Csak a legérdekesebb témákat emelem most ki:

  • Az idei költségvetésben eredetileg 200 millió forintos támogatást terveztek be a Pécsi Sport Nzrt.-nek, ezt most 252 millió forinttal kellett megtoldani. Nem a PSN ez az egyetlen önkormányzati cég, aminek így „csepegtetik” a forrásokat, de ennek a támogatásnak a fedezete elég érdekes. Ugyanis 180 millió forintot a bérfejlesztési alapból, míg 72 millió forintot rezsialapból irányítanak át. Az előterjesztésből (pdf) még egy eddig ismeretlen részlet derült ki: ahhoz, hogy a Tour de Hongrie Pécsre jöjjön 15 millió forint licencdíjat kell fizetni.
  • Többmilliárdos árbevételű, repülőgép-karbantartással foglalkozó cég (Fleet Air International) költözne a pogányi reptér mellé. A vállalkozás jelenléte Pécsnek is előnyös, így a város segítséget nyújt (pdf) Pogánynak, hogy gazdaságfejlesztési célból megvegye a kérdéses területet, ami jelenleg egy magánszemély tulajdonában lévő szántó. Az 54 millió forintos kölcsönt (és még 3 milliót a technikai költségekre) Pécs év végéig visszakapja.
  • Évek óta húzódik a Lauber Dezső Sportcsarnok felújítása (januárban már a harmadik közbeszerzést írtak ki rá), de idén mindenképpen le kell zárni a projektet. Ellenkező esetben az erre a célra nyert pályázati forrás elvész. Ezért most az beruházáshoz szükséges önerő lehetséges felső határát bruttó 111 millió forintra növelték (pdf), hogy akkor is el lehessen kezdeni az energetikai korszerűsítést, ha a legdrágább ajánlat nyerne.
  • Nyílt liciten keresnek majd üzemeltetőt a hamarosan elkészülő Régészeti Múzeum vendéglátós egységéhez (pdf). Persze, vonzó lesz maga az impozáns Széchenyi téri épület is, aminek a felújításával évtizedes mulasztást sikerült rendbe tenni, de egy profitorientált jövendőbeli bérlőnek még vonzóbb lehet az 500 négyzetméter belvárosi kerthelyiség. Nem csoda, hogy az induló licit be is lett árazva: nettó 620e Ft+áfa/hó bérleti díjtól várják az ajánlatokat.
🤷🏻‍♂️
A kérdések és interpellációk órájában lehetett volna érdemi kérdésekről is érdemi információt szerezni, de sajnos vagy (1) a kérdések voltak érdemtelenek vagy (2) az érdemi válaszok csak későbbre várhatóak. Ezt a részt innen lehet visszanézni.

Trashkontent

A nettó 6 órába sok mélypont belefért, de a legmélyebbre Berényi Zoltánék süllyesztették a színvonalat. Az öpés képviselő az egyik napirendi pont kapcsán a PécsMa.hu-n tévesen megjelent (és egy napon belül levett) információt panaszolta a polgármesternek. Péterffy megkérte Berényit, hogy az ilyesmivel a céget keresse a képviselő, mert ő nem akar beleszólni az önkormányzati média működésébe. Berényi tájékozatlanságát jól mutatja, hogy azt sem tudta, ki a bepanaszolt önkormányzati cég vezetője. A Pécsi Híreket korábban már többször Pécsi Újságnak hívta, pedig egy időben még a kiadó Pécsi Kommunikációs Központ felügyelőbizottságának a tagja is volt. Az egyébként elég sértődékeny képviselőt padtársai mindenesetre kisegítették és „kolbászos”-nak hívták Póré Lászlót, aki valóban üzemeltett egy kolbászsütőt. Miután a Mediaworks területi vezetői és a Dunántúli Napló főszerkesztői pozíciójából a NER-es hatalomátvétel után elbocsátották. Ilyesmiken nevetgéltek jóízűen Berényiék. A teljes jelenetet itt lehet végignézni.

👏
Bognár Szilvia (Tiszta Kezek Frakció) annyit tett még hozzá, hogy Póré Lászlót a polgármester a közgyűlési többség akaratával szemben, a veszélyhelyzet adta lehetőséggel visszaélve nevezte ki a cég élére 2020 decemberében. Az akkor kiadott polgármesteri közlemény szerint viszont nyílt pályázaton, két jelentkező közül választották ki Pórét és „a városvezető koalíció öt frakciójának vezetőjével egyeztetve a demokratikus alapelveknek megfelelően a többség akaratával egyezően döntött” a kinevezésről.

#nagykötőjel

– NEVEDDFEL: Ahogy arról az előző számban is beszámoltam (#84), Péterffy Attila április elején telefonos kampányt indított, ami akár a 2024-es önkormányzati választási kampány nyitának is tekinthető. A Fidesz szerint adatvédelmi incidens történhetett, ugyanis szerintük titkosított számok is csörögtek, illetve olyanokat is felhívott az automata, akik biztosan nem hatalmazták fel erre a „dollárbaloldalt". Pénteken sajtótájékoztatón is hangot adtak az aggályaiknak, és álkérdésnek minősítették, hogy a polgármester akksigyárról faggatja a pécsieket.

A Fidesz sajtótájékoztatón az is elhangozott, hogy „helyi közélet közelmúltjában példa nélküli” incidensről van szó. A közelmúlt viszonylagos fogalom, de kár lenne elfelejteni, hogy Vári Attila 2019-es kampányát sikertelenül erősítette egy nagyon hasonlóan lebonyolított akció. Ráadásul Péterffy ellen egy sokkal durvább formáját is bevetették a push polloknak: megpróbálták lejáratni. A polgármester két évvel később pert is nyert az álközvéleménykutatást végző cég ellen.

👐🏻
Az önkormányzat érdemben csak annyit nyilatkozott, hogy „tudomásuk szerint” a Pécs Jövője Egyesület volt a kampány megrendelője. Ezt Péterffy Attila a közgyűlésen is megerősítette. A történet szép oldala, hogy így legalább kiderült, nem közpénz fordítanak pártpolitikai célokra. Nincs ez minden kampányban így, ugye…
☎️
A témát a Telexen megjelent cikkemben alaposan körbejártam, de azóta újabb kampány indult: ezúttal nem akksigyárról, hanem az inflációról kérdezik a pécsieket. Vajon ezt is álproblémának minősítik majd a fideszes képviselők?

– JOGÁSZKODÁS: Válaszolt a Baranya vármegyei kormányhivatal a múlt heti megkeresésemre (#84), ami már önmagában is örömhír! Péterffy Attila egyik döntése kapcsán indított törvényességi eljárásról kérdeztem a főispánt, és annyit válaszoltak, hogy az ügy még folyamatban van. Az önkormányzathoz eljuttatott felhívásra várják a választ, ami közgyűlési döntést igényel. Na, ez megtörtént (pdf), az ügy tényleg folytatódik, mivel az önkormányzat jogászainak, és a jegyzőnek az álláspontja szerint minden rendben volt a Pécsi Kommunikációs Központ 24 millió forintos támogatásával, amit utólag a közgyűlés is jóváhagyott. Jogsérelem egyébként a kormányhivatal szerint sincs, de jogharmonizációra van szükség. Úgy tűnik, hogy egy 10 éves gyakorlat szerint levezényelt folyamatot kritizálnak, valamiért…

⚖️
A kormányhivatal azt is elárulta, hogy csak 2019 és 2022 között 650 törvényességi felhívást adtak ki, az esetek elenyésző kisebbségében (10 esetben) volt szükség további intézkedésre, mert az önkormányzatok elfogadták az álláspontjukat. Hát, most nem, úgyhogy elképzelhető, hogy a Kúrián folytatódik az ügy.

– BÚÉK: Akár jó hírnek is tűnhet, hogy új hegyközség alakult a Pécsi Borvidéken, valójában a hanyatlás kényszerítette ezt ki. Az elmúlt években a Pécs Vidéke Hegyközséghez, valamint a Szederkényi Hegyközséghez tartozó területeken is 300 hektár alá csökkentek a termőterületek. Ennél kisebb területen pedig önálló hegyközség nem működhet, így ezek egyesültek most. Az új tisztségviselők bizakodóak: új borboltot nyitnának, pécsi boroknak szerveznének fesztivált, de még a korábbi közösségi boroknak (Déli Fény, Egyéjszakás) is új lendületet adnának. Szurkolok, de kissé pesszimista vagyok. Érdekesség, hogy a cirfandlit, már nem is említi a közlemény.

– KATÁZÁS: Mellár Tamás megpróbálta megtudni, hogy Szili Katalin pontosan milyen jogcímeken, mennyit is kap a kormányzattól? Hát, ez nem igazán sikerült, de legalább az kiderült, hogy miniszterelnökség szerint miért nem összeférhetetlen Szili Katalin politikai szerepvállalása a PTE kuratóriumában betöltött pozíciójával. Gulyás Gergely nemrég kinevezett miniszterhelyettese, a CEU-t végzett dr. Panyi Miklós válasza azért kijózanítóan hathat minden sorosistára: Szili Katalin megbízásai nem közjogi értelemben vett kinevezések, hanem polgári jogviszonyból fakadnak, így az esetében politikai összeférhetetlenség fel sem merülhetett! Sakk-matt libsikéim! Igazából innen már tényleg csak egy lépés, hogy Szijjártó Péter, Magyarország külügyi képviseletét egyéni vállalkozóként végezze. Természetesen, nem katásként!