#86 – Dráguló nyalatok | Sűrűsödő pernaptárak | Kisült hekkek

A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

A múlt heti hírlevél írásakor már tudtam, hogy nemrég öngyilkos lett az egyik pécsi középiskola végzős diákja. Ahogy a helyi újságírók jelentős része. De nem csak mi. Nagyon sokan egy virálisan terjedő közösségi médiás bejegyzésből értesültek az esetről. A poszt lényegi állítását a legjobb tudásom szerint, több, egymástól független forrásból próbáltam leellenőrizni. A beszélgetések során – egyelőre – senki sem vetett fel, állított, erősített meg olyan konkrét körülményt (helyszín, személy, ok), ami szerintem indokolta volna, hogy a tragédiából hír és újságcikk legyen. Múlt pénteken mégis hír lett belőle. Valószínűleg egy rosszul feltett kérdés és egy félreértelmezett hivatalos válasz miatt. És aznap ezt még több hiba követte. És javítási kísérletek. Mégis úgy érzem, hogy az alapvető hibáknak sem szabadott volna bekövetkezniük, és ezekért a hibákért az újságíró szakma – ha van ilyen és része vagyok – nevében én is elnézést kérek a bennünk bízó olvasóktól.

Üdv,
Ervin


#kispont

Kartellgyanúsan egyforma, 500 Ft-os árakkal kezdték ezt a szezont az albán fagyisok a belvárosban. Nincs meglepetés: a többi, eggyel vagy akár két kategóriával jobb alapanyagokból készülő fagyikért is hasonló árakat kell fizetni.

A Ferencesek utcájában a több évtizede ugyanott működő Giuseppe-nél (lapátos) azért tudnak valamivel még olcsóbbak lenni, mert saját tulajdonú ingatlanból árusítanak. A drágulás persze őket is utolérte, a tavalyi 350 Ft-os gombóc, mostanra 450 Ft lett, de a cukormentes már náluk is ötszáz. „Menüben” ennél olcsóbb.

A Jókai Cukrászda üzletvezetője múlt héten még nem tudott pontos árat mondani, de 500 Ft alá biztos nem tudnak bemenni. Inkább a 600 Ft/5 dkg lesz a reális. De ők még megvárják a tartós jó időt, mivel ügyelnek a minőségre, és a pultban egy adag, helyben elkészített fagylalt legfeljebb három napig lehet kint.

A Mischler Cukrászda üzletvezetője szerint ők évről évre 10 Ft-tal szokták megemelni a dekagrammonkénti árakat, azonban idén, az alapanyagok drágulása miatt 20 Ft-tal növeltek. Helyben, kehelyben fogyasztva az 5 dkg-os gombóc 450 Ft-ba (cukormentes 500 Ft), de a tölcsérbe, elvitelre kért fagylaltot 90 és 100 Ft/dkg áron mérik.

Az egyik legmagasabb árat egyébként egy kézműves fagylaltokat áruló franchise-nál láttam: a Király utcai Levendulában dekánként 110 Ft-ot, azaz kilogrammonként 11 ezer Ft-ot kérnek. Ez az ár ráadásul inkább előszezoni díjszabást jelent csak, mert a csúcson, azaz június végén, július elején még egyszer emelni szoktak.

A teljes fagyikörkép a Telexen olvasható.


#nagykötőjel

– SÓGOROK: Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) volt vezérigazgatója ellen indított pótmagánvádas eljárás. A múlt csütörtöki tárgyaláson a PVH jelenlegi dolgozói megerősítették, hogy egy új cég a feléből megvalósította azt az informatikai rendszert, ami az előzőnek egyáltalán nem sikerült. De persze mégis kifizették. Mivel két ügyet egybevonva tárgyalnak, így meghallgatták annak a marketingkommunikációs cégnek a volt ügyvezetőjét is, amelyik a vád szerint használhatatlan tanácsokat, stratégiákat adott csupán a PVH-nak. A cég volt ügyvezetője ezt persze nem így látta. Tudta, viszont, hogy az üzlettársának a felesége a Pécsi Vagyonhasznosító volt kommunikációs vezetőjének a testvére, de azt nem tudta megmondani, hogy erről az apró körülményről mikor szerzett tudomást. Sok minden másra se emlékezett, csak arra, hogy nagyon jól dolgoztak.

👩‍🏫
A PVH volt vezérigazgatója egy másik pótmagánvádas eljárásban is vádlott lett. Igaz, itt csak másodrendű. A főszerep a cég volt jogászáé, akinek az ügyvédi letéti számlájáról az önkormányzati cég számlájára sose érkezett még az egykori Aranyhajó Fogadóért kifizetett vételár. Májusban a Komlói Járásbíróság érdemben is tárgyalni kezdi az ügyet, egyelőre csak furcsán kanyargó előkészítő ülések voltak. További érdekesség, hogy a vádlottak padján helyett kapott még a cég egykori gazdasági vezetője, valamint a PVH másik tárgyalásán csupán tanúként beidézett kommunikációs munkatárs szülei is.

– KISZÁLLÁS: Ugyan a közoktatáson nem enyhült a nyomás, sőt a státusztörvény (a.k.a. új rabszolgatörvény) az eddiginél is több pedagógus kilépésével, és a rendszer immár leplezhetetlen összeomlásával fenyeget, a látványosan tiltakozók országosan mégis egyre kevesebben vannak. Az április 24-re meghirdetett sztrájkban akciót csak a Leőwey-nél szerveztek, míg az ANK tanárai Kilátástalanság – A magyar köznevelés utolsó vacsorája címmel posztoltak egy fotót, az iskola hivatalos oldalára. Május 2-án, 17 órára viszont újabb megmozdulást szerveznek a Lőwey tanárai: a Széchenyi térről a tankerületi központ elé vonulnak „szerenádozni”, mivel a szakszervezetek státusztörvénnyel kapcsolatos lényeges követeléséből  eddig semmit nem vett figyelembe a kormányzat.

👩‍🏫
A momentumos Tóth Endre adatkérése nyomán kiderült, hogy a tankerületektől az elmúlt két évben hány pedagógus távozott lemondással vagy közös megegyezéssel. A Pécsi Tankerületi Központ szerint 2021-ben 72, míg 2022-ben már 115 pedagógusok távozott így. Viszont a politikus posztját érdemes fenntartásokkal kezelni, ugyanis a lista nem lehet teljes (nem számol például a nyugdíjba vonulókkal), a térkép pedig nem veszi figyelembe a területi különbségeket.