„Ez nem belpesti médiahack” – Magyar Pétert Pécs főterén is rengetegen hallgatták

Hétfőn és kedden Baranyában folytatódott Magyar Péter országjárása, ami Pécsen ért a csúcsra. Többezres tömeg hallgatta a kisteherautó platójáról szónokló és a közönség kérdéseire válaszoló politikust.

A megmozdulás kezdete előtt a Búza téren már sokan gyülekeztek. „Most már nincsenek kétségeim, ez nem egy átverés” – hangzott az egyik tipikus vélemény. „Szeretjük a hazánkat, nem akarunk elmenni, pedig valós lehetőség számunkra is” – mondta egy negyvenes évei elején járó pár hölgytagja. „Tudtuk, hogy belülről fog megrohadni a narancs, úgy tűnik ennek jött el az ideje” – mondta egy idősebb férfi. Rengeteg volt a fiatal is, 15-16 évesekkel is beszélgettünk, akik közéleti kérdésekben rendkívül tájékozottak és elsősorban a „mindent elrohasztó korrupciót” említették Magyarország legnagyobb problémájaként.

Magyar Péter – Fotó: Gűth Ervin / Telex - Mecseki Müzli

Magyar Péter érkezését hangosan köszöntötte a kisebb tömeg, ami egy kis kitérővel a város fő sétálóutcáján haladt a főtérre. Közben a Tisza Párt elnöke a sajtó kérdéseire válaszolt, de sokan megállították egy-egy szelfire is. A politikus néhány napja egy békéscsabai egyesület támogatását jelentette be az önkormányzati választáson. A Telex kérdésére elmondta, hogy több száz megkeresést kaptak helyi szervezetekről, így Pécsről is, és kollégáival vizsgálják, hogy kivel lehetne együttműködni. A hasonló értékrendű, pártpolitikai múlt nélküli szervezetek, jelöltek jöhetnek szóba. Egy nappal korábban, Komlón említette, hogy a jelenlegi ellenzéki pécsi városvezetéssel is vannak problémái. Ezzel kapcsolatban konkrétumokat későbbre, a beszédében ígért a Telexnek.

A Széchenyi téren a tömeg többezer fős lett, a keddi eseményhez hasonló méretű politikai megmozdulás Pécsen utoljára a rabszolgatörvény ellen tiltakozások alatt volt.

„Ez nem egy belpesti médiahack, ahogy a propaganda állítja” – mondta Magyar a beszéde elején és helyi kötődéséről is beszélt. Majd Pécs hanyatlását, problémáit, alulfinanszírozottságát említette, valamint azt, hogy a fideszes vezetésű városok gazdasági fejlődését mennyivel jobban támogatja a kormány. Egyetlen sikertörténetet hozott fel példaként, a Pécsi Tudományegyetemet, amire viszont a fideszes körök rátették a kezüket. „Kormányra kerülése esetén a PTE valódi irányítását a Tisza Párt visszaadná a szenátusnak és az egyetemi polgároknak” – ígérte a politikus.

Beszéde után hosszan válaszolt a közönség legkülönfélébb kérdéseire: többek között a devizahitelesek problémáiról az oktatási és egészségügyi minisztériumok hiányáról, valamint a kormányzati propaganda felszámolásáról is beszélt.

Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.