Nehéz dolga lesz a Tüke Busznak 2024-ben

„Pontos, megbízható, kiszámítható menetrend a cél” – így nyilatkozott az önkormányzati PécsMának Skutnik Tibor, a Tüke Busz új vezérigazgatója még szeptemberben. Szerinte ehhez megfelelő számú buszvezetőre és buszra van szükség. Az új vezér a korábbi cégvezetői és logisztikai tapasztalatait felhasználva igyekszik elérni ezt a célt, a Tüke többi dolgozójával együtt. De vajon elegendő-e ehhez a munkájuk? Milyen pénzügyi buktatói lehetnek a Tüke tervének?

A régió sok közlekedési cégéhez hasonlóan a Tüke Busz egy alapvetően veszteséges vállalkozás. A cég weboldalán elérhető pénzügyi beszámolók szerint:

a bevétel kevesebb mint fele származik jegy- és bérletértékesítésből, illetve a diákok és nyugdíjasok utaztatását támogató állami szociálpolitikai menetdíjból.

A maradék 58% egyéb forrásokból érkezik, nagyrészt az önkormányzati támogatásokból. Ha az önkormányzat nem küldené a támogatásokat, akkor Tüke nem tudná megoldani a pécsiek utaztatását a jelenlegi jegyárak drasztikus emelése nélkül.

A 2022-es év a Tüke Busznak is tartogatott meglepetéseket. 2021-hez képest nem csak az üzemanyagárak nőttek meg 52,1 százalékkal, hanem az infláció miatt valójában a költségvetés értéke is csökkent. Noha első pillantásra még növekvő tendenciát mutat: hiszen 2022-ben közel 6 milliárd forint bevétele volt a vállalatnak, ami körülbelül 600 millió forinttal volt több 2021-esnél, az infláció magas értéke miatt viszont nagyjából még 600 millió forinttal több bevétel kellett volna ahhoz, hogy a 2022-es büdzsé a 2021-essel megegyező vásárlóerővel rendelkezzen.

Magyarországon 2023-ban aligha volt jobb a helyzet: a Bankmonitor adatai szerint januárban 25,7 százalék volt az infláció, majd csökkenni kezdett, de még novemberben is 7,9 százalékon állt. Ilyen körülmények között 2023-ban közel 8 milliárd forint bevételre lett volna szüksége a Tüke Busznak, ahhoz, hogy fenntartsa a 2022-es költségvetés vásárlási erejét. Igaz, az önkormányzati támogatás 2022-höz képest 363 millió forinttal nőtt is, de még így is hiányzik 1,6 milliárd forint, melyet jegybevételből kellene fedezni. Ha a pécsi közlekedési vállalat nem tudja megtartani a büdzséje vásárlóerejét, akkor valamin spórolniuk kell majd, ez pedig hosszútávon akár a szolgáltatásaik minőségének romlásához is vezethet.

Az előző évekből kiindulva a Tüke 2023-as éves beszámolója csak 2024-ben tavasszal készül el, de egy-két következtetést már levonhatunk, mert Ruzsa Csaba alpolgármester októberben a Szabad Pécsnek így fogalmazott: 

„A Tüke évente 7 milliárd forintból gazdálkodik, ebből 3,2 milliárd származik a bérlet- és jegybevételből, valamint abból, amit a diákok és nyugdíjasok utaztatására fizet a központi költségvetés. A cég bevételének nagyobb hányadát az önkormányzat 3,8 milliárdos támogatása adja.”

Ebből arra következtethetünk, hogy a Tüke körülbelül 7 milliárd forint bevétellel számolt 2023-ban, de az inflációt figyelembe véve még így is 900 millió forinttal nagyobb bevételre lenne szükség.

A helyzetet az is nehezíti, hogy a vállalatnak komoly tartozásai halmozódtak fel az évek során. 2023 júliusban Bognár Szilvia önkormányzati képviselő kérdésére Péterffy Attila polgármester 538 814 000 forint adósságról számolt be, mellyel a vállalat a partnereinek, alvállalkozóinak és beszállítóinak tartozik. Az önkormányzati költségvetési adatok szerint a cég 3 milliárd forinttal tartozik a K&H banknak is.


A cikk témáját egy olvasónk javasolta, majd nyitott szerkesztőségi beszélgetésünkön az előfizetőink erre szavaztak. Szeretnéd, ha legközelebb a Te ötleted alapján írnánk valamiről? Küldj nekünk pécsi témát itt:


Az egész régióra jellemző sofőrhiány szintén komoly problémát jelent, Pécsen kifejezetten azért is, mert Skutnik Tibor tervének megvalósításához nem csak pénzre, hanem megfelelő számú személyzetre is szükség van. Mivel októberben még nagyjából harminc buszvezető hiányzott a rendszerből, ezért a meglévő sofőröknek havi 17 és fél órát kell túlórázniuk. A helyzet megoldásához az alpolgármester szerint egyrészt 10-15 százalékos béremelésre lenne szükség, másrészt az utánpótlást is át kellene szervezni. Információink szerint azóta az utánpótlásban azóta – egy aktív toborzási kampánynak köszönhetően – komoly előrelépés történt.

Egy kezdő sofőr most túlóra nélkül havi nettó 290 ezer forintra számíthat, míg a tapasztaltabb kollégák több, mint 400 ezer forintot is hazavihetnek. Azonban más munkáltatók ennél jobb fizetést tudnak ajánlani: ilyen a Volán, a kamionos cégek és a nyugat-európai tömegközlekedési cégek. Ugyanakkor – más önkormányzati cégekhez hasonlóan – a városvezetés 200 ezer forintos év végi cafetériát is megszavazott a dolgozóknak, aminek egyértelmű üzenetértéke van.

További nehézség a fiatal vezetők elcsábítása, ugyanis ahhoz, hogy valaki buszt vezethessen, először „C” kategóriás jogosítványt kell szereznie, és csak utána kezdheti el a buszokra vonatkozó „D kategóriás képzést”. A „C” kategóriás jogosítvánnyal pedig már lehet teherautókat és kamionokat is vezetni, és mint ahogy ezt már fent említettük, ezek a munkakörök jobb fizetést kínálnak a Tüke Busznál. Ez éppen változóban van, a buszvezetői engedélyhez hamarosan már egy rövidebb képzéssel lehet majd hozzájutni, rögtön a „B” kategóriás jogsi megszerzése után. 

Mivel Pécs nem tervez kötöttpályás megoldásokat a jövőben, fontos a buszsofőr hiány megoldása is. Úgy tűnik, hogy a pénzügyi nehézségeket az önkormányzat tudja csak megoldani, mert az állami támogatások a nyugdíjasok és diákok kedvezményeinek finanszírozásán kívül elhanyagolható mennyiségűek. Kivétel ez alól a Zöldbusz program, 2023 februárban ennek keretében kapott a város nyolc új elektromos buszt. Péterffy Attila polgármester a Pécsi közösségi közlekedés jövőjét továbbra is az elektromos buszokban látja. A európai Net Zero Cities program keretében szintén az elektromos buszok arányát szeretné növelni. Habár a technológia gyors ütemben fejlődik, az elektromos buszok még egyelőre szintén emberi irányításra szorulnak, úgyhogy a sofőrök képzése és megtartása biztosan fontos marad.

Szerző: Kalmár Kristóf