Győrffy Zoltán: A biztonság iránti igényre kell figyelnünk, hogy a borkedvelők visszatérjenek

Nagyszabású, de azért idén érezhetően – és érthetően – kisebb boros rendezvény lesz december 4-én a Magtárban. Ugyanis, a Pécsi Borozó magazinnál – és társszervezőként a Pannon Borboltnál – úgy döntöttek, hogy az eddig kétszer is sikeres, teltházas, tavaly pedig lefújt, Adventi Borszalont ismét megtartják. A döntés hátteréről, illetve a világjárvány és a boros rendezvények viszonyáról a Pécsi Borozó főszerkesztőjét, a rendezvény főszervezőjét, Győrffy Zoltánt kérdeztem.

Milyen rövid és hosszú távú hatása lesz a boros rendezvényekre a járványnak?

Az Adventi Borszalon esetében mi most kénytelenek voltunk nagyobb helyszínt bérelni, kevesebb kiállítót betervezni és kevesebb jegyet értékesíteni. Számokban ez így is majdnem hatvan borászatot és 300 főnél maximalizált vendégszámot jelent. Ezek a biztonsági intézkedések eleve kevesebb bevétellel járnak, ami nyilván nehezíti a szervezést. Akárcsak az, hogy vannak borászatok, akik inkább nem szeretnének ilyen rendezvényre kitelepülni, és vannak korábbi vendégek, akik most inkább nem jönnek. Ezzel is számolni kellett.

Azt nem szerettük volna, hogy még egy év kimaradjon, mert az életnek valamilyen szinten mennie kell tovább. Több kárt okozunk, ha megint mindent leállítunk, főleg a különösen sújtott vendéglátás–turizmus-szektorban. Külföldi kóstolókon, borversenyeken érezhetően kevesebben vannak, de igény minden oldalról van ezekre. Már csak azért is, mert muszáj valahogy értékesíteni a bort.

Amit egyáltalán nem látok, hogy mindez milyen lesz a jövőben. Az biztos, hogy nem olyan, mint mondjuk három éve. Erre az átalakulásra, a biztonság iránti igényre nagyon oda kell figyelnünk, hogy a borkedvelők visszatérjenek.

(Hatalmas disclaimer: évekig a dolgoztam eleinte újságíróként, majd szerkesztőként a Pécsi Borozónak, de ez 2018 óta már nincs így.)


A cikk először ebben a hírlevélben jelent meg:

#13 – Levelek | Fák | Gyökerek
Ez itt a mecseki müzli, amiben minden csütörtök reggelre összegyűjtöm neked az elmúlt hét nap legfontosabb, legérdekesebb pécsi vonatkozású híreit. Ha valaki továbbította neked ezt a levelet, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy pontosan mi is ez. #aszerk.Vannak könnyebben és…

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Itt feliratkozhatsz az ingyenes hírlevélre. Próbáld ki!

Szuper! Most nézd meg az e-mailjeidet (ha kell, akkor a spam mappát is), és a kattints a megerősítő linkre. Ezután pedig add hozzá a feladót a névjegyzékedhez, hogy biztosan ne kerüljön a levélszemétbe a következő hírlevél.

Hmmm, valami nem okés. Próbáld újra.