Na, de mi lesz? – Mecseki Müzli előfizetői hírlevél 2023/2

Ezt a hírlevelet csak az előfizetők, támogató előfizetők kapják.

A lényeget a múlt csütörtöki hírlevélben (#104) mindenkinek összefoglaltam: két médiafejlesztési pályázaton is nyert a Mecseki Müzli. Ahogy eddig is és ezután is, a támogató szervezeteket feltüntettem az oldalon. Azt gondolom, hogy átláthatóság szempontjából ez alapvető követelmény egy komolyan vehető médium részéről.

Szórakoztató mellékszál: a magyarországi médiakörnyezet megítélése egyébként annyira rossz, hogy a médiatámogatással foglalkozó donorok egy része már nem feltétlenül várja el a támogatás nyilvánosságát, mert a kormányzati propaganda kezében ezekből is furkósbot lesz. Szerintem viszont semmi titkolni, szégyellni való nincs ezekben a támogatásokban, inkább büszke vagyok rá, hogy két szakmai pályázaton is nyerni tudtam. Szégyellni valója inkább azoknak van, akik például az A Kopasz Oszt bődületes támogatásában, majd a cég eltüntetésében vettek részt. Vagy azoknak, akik a civileknek címkézett forrásokat propagandába öntik.

Viszont, én úgy gondolom, hogy – az alapvető transzparencián túl – az előfizetők több magyarázatot érdemelnek az Internews-tól és az International Press Institute-tól érkező segítséggel kapcsolatban.

Mik ezek a szervezetek?

Az International Press Institute egy médiaszabadsággal, érdekképviselettel foglalkozó, szakmai tagokból (újságírók, szerkesztők, kiadók) álló, több mint 70 éves szervezet, ami még aktívabb szerepvállalásba kezdett. Kapcsolatok építésével, képzésekkel, pályázati támogatásokkal erősítik a független médiát. A New Media Incubator programjukra jelentkeztem, aminek a finanszírozási hátterét az Európai Unió adja. Magyarországról egyedül a Mecseki Müzli került be, a tíz támogatott közé.

A másik, egyéves programot a kaliforniai székhelyű Internews-nak köszönhetem, ami 1982-es alapítása óta foglalkozik médiafejlesztéssel. A támogatóik listája elég meggyőző: itt található. Leginkább azokban a régiókban aktív a szervezet, ahol a független média kihívásokkal küszködik. Finoman szólva. Nem véletlen, hogy Európában hol kezdtek új programokba. Magyarországon és Lengyelországban 4-4 független, vidéki médium szakmai, szervezetfejlesztési pályázatát támogatják. Ezek közé került be a Mecseki Müzli is.