#89 – Lecsavart sérelem | Repetázott menza | Inglis trombigét

A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

Összeállítottam a mecseki müzliről egy kérdőívet, a kitöltése legfeljebb 5 perc. A segítőkészség mellett a Bohemia Sörkonyha jóvoltából egy kis extramotiváció is van: a kérdőívet kitöltő feliratkozók, előfizetők között 3x5000 Ft értékben tudok utalványokat kisorsolni.

Köszönöm a segítséget!

Üdv,
Ervin


#kispont

Rövid kitérő: Ez most nem a szokásos közgyűlési beszámoló lesz, ugyanis kedden délelőtt úgy döntöttem, hogy a politikai ki-beszólásoknak, vélt vagy valós sérelmeknek ezentúl a szokásosnál is kevesebb teret adok a hírlevélben. És közben reménykedek, hogy az ülés végén, azaz 22.23 körül, Péterffy Attila a fideszeseknek élcelődve odavetett szavai végül irónia nélkül válnak valóra: „Ez csak szebb lesz, ez csak szebb lesz”.

A legutóbbi közgyűlés bruttó 13,5 órás közvetítését a hírlevél írásakor egyelőre csak nyers változatban (azaz a 42 napirendi pont linkje nélkül) lehet visszanézni, de szerencsére a PécsMa írásban is tudósított. Itt csak a legfontosabb döntéseket, fejleményeket emelem ki:

  • Elfogadták a város tavalyi zárszámadását, azaz most lehet pontosan látni, hogy milyen helyzetben van az önkormányzat. A körülményekhez képest (infláció, energiaárak, kormányzati elvonások stb.) nem rossz, de az viszont már egyéb előterjesztésekből látszik, hogy a cégeknek, intézményeknek továbbra is szigorúan kell gazdálkodnia. Például a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Városfejlesztési Nzrt. az idei évre tervezett működési célú támogatást egy összegben kérte, hogy béreket tudjanak fizetni. A Tüke Busznak és Pécsi Kommunikációs Kft.-nek pedig növelni kellett a támogatási keretét, hogy a lejárt tartozásokat fizetni tudják. Nyilván más mértékben.
  • Új vezetője lett a Tüke Busznak, mivel hétfőn Bánkuti István lemondott (pdf). Előkészített cseréről lehetett szó, mivel az új vezetési struktúrát a keddi közgyűlésen el is fogadták, a mellékelt szerződés (pdf) szerint az új vezérigazgatóval, aki a Dél-Komtól érkezik (pdf), már áprilisban megegyeztek. A posztot 2021-ban eleve csak ideiglenesen elvállaló Bánkuti helyére már kétszer próbáltak nyílt pályázat útján találni valakit, de ezek rendre sikertelenül zárultak. Az önkormányzat az új igazgató felkutatását egyébként egy fejvadász cégre bízta, akik nettó 4,5 millió forintért vállalták a feladatot, de most mégis egy helyi cégvezető kapta nyakába a Tüke problémahalmazát.
  • Módosítani kellett egy sor önkormányzati rendeletet, szabályzatot, mert Baranya megye helyett már vármegyére kell hivatkozni. Az ezt szentesítő szavazással a kormányhivatal törvényességi észrevételének (#85) mégiscsak engedve egyértelműsítették a polgármester jogköreit is. Az elképesztő jogászkodáskodás következményeként gyakorlatilag semmi érdemi változtatás nem történt, aki nem hiszi, az olvassa csak el az előterjesztés I.–III. szakaszát (pdf).
  • Már csak energiakereskedőt kell találni, hogy az EU-s forrásból épített, 2020 őszén átadott napelempark végre termelni tudjon. Az elmúlt majdnem három évben kihasználatlan volt a létesítmény, aminek az okairól többször írtam, maradjunk most annyiban, hogy talán nem Gyurcsány a hibás, hanem például a hektikusan változó szabályozási környezet. A kereskedőt nyílt pályázaton keresi a város, és év végéig üzembe kell állítani az erőművet, különben a teljes támogatást vissza kell fizetni. Az önerő így is 40%-ra nőtt, de ez volt az ára, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán lehessen valamit kezdeni Füzes dűlőben nem működő napelemekkel.
  • Újabb egy évre Hummel Márkot nevezték ki a Zsolnay Örökségkezelő élére (pdf). Recap: az előző vezetőtől így vált meg a városvezetés tavaly nyáron. Az előterjesztésben a menesztést továbbra is a kulturális gigaholding finanszírozási szerződésének újratárgyalásával indokolják, miközben azt is elismeri a városvezetés, hogy ebben nem történt előrelépés az elmúlt egy évben a kormányzattal. Mondjuk, ezt a magyarázatot azért hitelteleníti, hogy a jelenlegi konstrukció 2025-ig van érvényben…
  • Pécsiség Zónák szerint lehet majd elkölteni a város első közösségi költségvetését (pdf). 8-8 millió forintról az egyes „zónákban” élők döntenek és összesen 80 millió forintot különítetett el a városvezetés erre a célra az idei költségvetésről. (Eredetileg 100 millió forint lett volna, de a civil szervezetek megsegítésére később átcsoportosítottak 20-at ebből a csomagból). Az ötleteket az egyelőre még nem elérhető dontsvelunk.pecs.hu oldalon lehet majd benyújtani, és minden zónában 5-5 főből álló helyi tanácsok döntenek 5-5 megvalósítható projektről. Ezek megvalósítása a tervek szerint decemberben indulhat.

#nagykötőjel

– TISZTELGÉSEK: Két újabb köztéri alkotással gyarapodhat a város, ugyanis eredményt hirdetett a Dél-Dunántúli Építész Kamara a Breuer Marcell-pályázatán (#81) és a PTE-ÁOK is, a Grastyán Endre-pályázatán (#72) is. A Breuer Marcell sétányon a budapesti Bivak Stúdió (Máté Tamás és Vass-Eysen Áron) munkája valósulhat meg, vagyis egy lebegő emlékpad vasbetonból. Az ÁOK területén pedig Orosz Klára, pécsi szobrászművész koncepciója valósulhat meg, ami tisztelgés lesz Grastyán professzor emléke, valamint utolsó kutatási területe – a théta hullámok és kreativitás – előtt. Könnyed légies, és még az is elképzelhető, hogy színes formákkal.

– REPETA: Szabó Szilárd, a Pécsi Vagyonhasznosító vezetője fideszes képviselők kérdésére erősítette meg a bizottsági beszámolójában (#88), hogy nyílt liciten értékesítették az egykori Központi Menza területét. A PécsMa alaposabban is megírta, hogy ezt a telket az előző cégvezetés, 2018-ben egy olyan cégnek adta át, amelyet a pályázat napján jegyeztek be. A cégnek ráadásul csak 1,1 millió forintot kellett azonnal kicsengetnie, a vételár fennmaradót részét (121 millió forintot) az ingatlan fejlesztése után, irodák és egyéb helyiségek átadásával törlesztették volna. Az önkormányzati átvilágítások eredményeként a telek tavaly visszakerült a PVH-hoz (jobbnak látták visszaadni), és idén januárban bruttó 216 millió forintért ment el egy liciten.

Érdekesség, hogy a céget a PVH korábbi kommunikációs vezetőjének szülei képviselték. A volt kommunikációs vezető, aki a PVH akkori vezetőjének élettársa volt jelenleg is Dubajban tartózkodik. A PVH volt vezetője és a volt kommunikációs vezető szülei vádlottak abban a pótmagánvádas büntetőeljárásban, ami hamarosan érdemben is elkezdődik a Komlói Járásbíróságon.

– KONKURENCIA: A városüzemeltetési problémák könnyű bejelentését és az így kialakult ügyek utókövetését szolgáló Járókelőt nemrég az Emberség Erejével Alapítvány karolta fel (#81) Pécsen, de úgy tűnik, máris versenytársat kaphatnak. A frissen bejegyzett Pécsi Közösségi Térkép első ránézésre valami nagyon hasonló projektnek látszik, azonban van egy olyan érzésem, hogy itt mégiscsak másfajta motivációk lehetnek a háttérben. Bár az oldalnak még nincs impresszuma, adatkezelési tájékoztatója és a domain alapján sem lehet megismerni a bejegyzőt, több jellegzetesség alapján, nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy már ismert álcivil polip újabb csápját látjuk kinőni. Nem csodálkoznék, ha valamelyik Fidesz-közeli médium hamarosan csillogó szemű fiatal civilek forradalmi ötleteként mutatná be a kezdeményezést, ami történesen az ellenzéki vezetésű Pécs városüzemeltetési problémáira mutat rá. Amivel igazából nincs is baj, reméljük, hogy a Járókelőhöz hasonlóan ők is a megoldásokra koncentrálnak majd!


#hájper

Hatalmasat ment Trombitás Kristóf, kormánypárti influenszer gyerekkori fotója, ami náci karlendítés közben fagyasztotta meg az időt. Nyilván nem érdektelen egy-egy közszereplő múltja, a Pécsi Stop tálalásában meg az egész komikussá válik, de engem sokkal inkább aggasztanak azok a közpénzből hirdetett hazugságok, amiket Trombitás jelenleg is folyamatosan terjeszt. Nincs nagy sportértéke ezeket a hazugságokat leleplezni, de azért mégiscsak medöbbentő, hogy a hithű követői miket kajálnak meg. Ékes példa ez a hétfő bejegyzése, amiben az Oroszország-szakértő-történészt, Rácz Andrást azzal vádolja(?), hogy Kárpátalját Zakarpattyának hívja, Ungvárt pedig Uzhhorodnak. A többnyelvű földrajzi nevek dilemmáját mi fünfkircheniek most szedjük ki az egyenletből, hiszen a legnagyobb bökkenő mégiscsak az, hogy az eredeti bejegyzés angol nyelven született. Amit láthatóan a Facebook fordított le Trombitásnak. Ha nem automatikusan, akkor az azt is jelenti, hogy Trombitás legalább angolul nem tud hazudozni.

🙄
Aki pedig az orosz trollfarmok nemzetközileg elismert kutatójától első kézből szeretne értelmes gondolatok hallgatni a háborúról és az információs hadviselésről az látogasson el ma (május 18.), 18.30-ra a Reggelibe.

#holmiez

Szerdán az instagramon, csütörtökön a hírlevélben. Hol van és mi ez?

A fotón az 1997-ben átadott, Masszi Pál tervei alapján készített Aqua Üzletház Rákóczi úti bejáratának mázas pyrogránitból készült oszloprészlete látható. Az alkotás a Nappal címet viseli. A Munkácsy-díjas Kungl György (1955–2023) gazdag növény és állatvilágot jelenített meg a négy szint magasságba nyúló oszlopon, akárcsak párján, a hat évvel később átadott Felsőmalom utcai Éjszakán.

📸
Szeretnéd a fotódat a hírlevélben és a mecseki müzli instagramján látni? Küldj nekem egy frankó, feladványnak sem utolsó, friss és valamiért aktuális pécsi képet az info@mecsekimuzli.com-ra! Azt is írd meg, hogy másoknak miért lenne érdekes, amit látunk! Instán taggelés, itt meg kredit jár érte. És persze köszönet.

#idézett

Ha szabályozásról beszélünk, óvatosan kell fogalmaznunk, a PTE-n jelenleg nincs is utasítás erre vonatkozóan, de a közös gondolkodás és a vita már elindult, az előnyökről és hátrányokról egyaránt beszéltünk.

Vörös Zoltán, a PTE Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ (DOT) vezetője a mesterséges intelligenciák alkalmazásáról | pecsma.hu


#gyűjtő

  • Szakács „ex-MSZP, ex-DK” László is megtalálta új pártjával a legtutibb ellenzéki kampánytémát: a Lánchíd autómentesítésének tervét kritizálva (?) támadják Karácsony Gergelyt. | @dr.Szakács
  • Futókörök napja lesz vasárnap, amibe értelemszerűen Tüskésréten lehet bekapcsolódni. Három karika teljesítése, Hullámfürdő belépőt ér. | psnzrt.hu
  • Raftingozni lehetne a Vince utcán, vagyis a Tettye patakon a nagyobb esőzések idején, de van egy terv! | biokom.hu
  • Fantasztikus logikai ívet jár be ez az olvasói levél néhány bekezdés alatt, ami eredetileg az állami tulajdon mellett érvelne, de a kapitalizmuskritikától eljut odáig, hogy az emberek spórolni kezdenek, ha magánkézben van például a vízszolgáltatás! Mágia! | bama.hu
  • Kiherélve és az elvárásaikhoz igaztva, azaz válogató, vita, szakmai és kiegészítő programok nélkül alapították újra Debrecenben Vidnányszkyék az Országos Színházi Fesztivált, amit ők sorvasztottak el Pécsen. | szabadpecs.hu
  • Brüsszel eldöntötte, hogy mikor legyen a következő önkormányzati választás Magyarországon: 2024. június 9. | portfolio.hu
  • Alig egy évvel a választás előtt tovább gyúrja törvényeket a kormány: a „tízezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell állítania egy pártnak vagy pártszövetségnek, ha kompenzációs listát akar állítani”. | magyarnemzet.hu