„Az a legfontosabb, hogy saját magadnak akarj megfelelni” – interjú Orsós Martin egyetemi hallgatóval

A roma kisebbséghez tartozó, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos elsőéves hallgatóját, a 22 éves Martint kérdeztem arról, hogy hogyan érinti az életének egy olyan aspektusa, amely vele született adottság: a származása, és az ebből következő, az élet által elé állított kihívások. Martin ugyanakkor nemcsak a nehézségekről, hanem a romaléttel járó pozitív tapasztalatokról is mesélt. Szántó Dóra interjúja.

Hogyan éled meg a roma kisebbséghez tartozást?
Vegyesen, vannak nagyon jó részei is, olyan dolgok is, amelyek egyediek, annak köszönhetően, hogy mi mások vagyunk, például a kultúrából adódóan, amelynek nagyon örülök. Két dolgot tudnék kiemelni innen: a családközpontúságot és a zenéhez kapcsolódó köteléket. Nálunk a család az szent és sérthetetlen. Kevés sértőbb dolog van annál, mint nem részt venni egy családi eseményen, legyen az szülinap, ballagás, vagy csak egy egyszerű összejövetel. A másik a zene. Nálunk mindig kell, hogy szóljon valamilyen zene. Nem lehet eltekinteni attól sem, hogy a romák híresen jó zenészek. Elképesztően egyedi és utánozhatatlan stílussal rendelkeznek. Az emberek ezeket a bálokban játszott mulatóssal hozzák összefüggésbe, de ez sokkal több annál. Kolok, pergetők, hallgatók és még sok műfaj, amit nagyon sokan nem is ismernek. Nekünk romáknak mindenre van egy zenénk, és minden zenére van valamink. De természetesen vannak nehézségei is. Más kisebbséghez tartozni – nem tudnám azt mondani, hogy jobb, és azt sem, hogy rosszabb.

Milyen élettapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
Mindig van plusz bizonyítási kényszered, mert soha nem nulláról indulsz. Bármennyire mondják az emberek, hogy ez nem számít, de igenis számít. Rád néznek, és egyszerűen más vagy. A bizonyítási kényszer mindig megvan, és olyan, mintha többet kéne tenni bizonyos dolgokért, mint másoknak. Nem minden esetben, de vannak olyan élethelyzetek, amikor kétszer annyit kell beletenni.

Milyen hátrányok értek eddig az életed során a származásod miatt?
Otthoni környezetben, a falumban, ahol élek, ott nem tapasztaltam semmi különöset, mert ez egy vegyes származású falu. Évszázadok óta együtt élnek a magyarok és a romák, emiatt igazából nem volt különbség. Senki sem úgy nézett rám, mint a „roma gyerekre”. Egészen a gimnázium kezdetéig: onnantól éreztem, hogy ténylegesen kisebbségi vagyok. Egy-egy tanárral vagy évfolyamtársammal szemben éreztem, hogy kevesebbnek voltam nézve. Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) tagja voltam a gimiben, így osztályon belül nagy volt a cigány származásúak száma, de évfolyamon belül nem igazán találkoztam roma kisebbségivel. 
Egyetemre pedig legfőképpen azért jelentkeztem, hogy ki tudjak törni abból a közegből, amiben felnőttem, és egy olyan életet tudjak biztosítani magamnak, hogy ne kelljen nélkülözni. Szerencsére ezzel már most sincs probléma, ez pedig a szüleim nagyon kemény munkájának köszönhető. Azt szeretném, ha az életük munkája nem úgy végződne, hogy visszajutok oda, ahonnan indultak. Nagyon sokat segített maga az AJTP is: lefektette bennem azokat a nézeteket, amiket ma is vallok.

Az elején egyébként a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem, ahol eltöltöttem két félévet, de több probléma is felmerült, ami a kiiratkozásomhoz vezetett. Ezt követően kihagytam egy évet és vendéglátásban dolgoztam. Itt, a pult mögött állva értek igazán atrocitások.

Eközben döntöttem el, hogy mindenképpen a nagy szenvedélyemmel, a futballal szeretnék foglalkozni a jövőben. Mivel egész mély tudással rendelkezem, a környezetem hatására eldöntöttem, hogy kommentátor szeretnék lenni. Így kerültem a PTE kommunikáció- és médiatudomány szakára, mert ez a szak egy bemeneti követelménye egy másik képzésnek, amit szeretnék elvégezni, és ami szükséges a folytatáshoz. 
Visszatérve a hátrányokhoz, a kapcsolatok terén éreztem azt, hogy az aktuális párjaim szüleinek nem igazán tetszett a roma származásom. Próbáltak engem ellehetetleníteni tőlük. De az AJTP-nek köszönhetően szintén hozzám hasonló diákokkal voltam egy osztályban, és itt éreztették velem azt, hogy igazán érek valamit, és hogy nem az számít, hogy honnan származom. Itt megtanítottak kezelni ezeket a dolgokat, és nagyon-nagyon sokat kaptam, aminek köszönhetően az lehetek ma, aki.

Mi a véleményed Lázár János közelmúltban elhíresült megszólalásáról?
A családban vegyes érzelmeket váltott ki, nyilván senkinek sem tetszett. Édesanyámék is rosszul viselték, de én azért próbáltam mögé nézni annak, amit mondott. A stílusával szerintem sem lehet egyetérteni, másképp kellett volna megfogalmazni, nem ilyen degradálóan. Viszont volt benne olyan rész is, amin érdemes elgondolkodni. Szerintem tényleg sokan vannak olyanok, akik kapnak lehetőséget, mégsem tudnak vele élni. Ezt a saját környezetemben is láttam már. Volt, aki nem becsülte meg a munkahelyét, nem vette komolyan a szabályokat vagy a munkát, ő akarta eldönteni, mikor megy dolgozni. Ez persze nem így működik. Sok ember örülne egy stabil lehetőségnek, és ilyenkor annak kéne hálásnak lenni, hogy tudunk hol dolgozni. 
Nyilván ennek okai vannak. Rengetegen úgy nőttek fel, hogy alig volt esélyük normális oktatásra vagy kitörésre, és ez generációk óta jelen van. De szerintem amikor adódik egy lehetőség, akkor fontos lenne élni tudni vele. A politikában is sokszor azt látom, hogy a roma embereket ígéretekkel vagy kisebb segítségekkel, „csomagokkal” próbálják megvásárolni a választások előtt. És akkor emiatt rájuk fognak szavazni, mert kaptak tőlük lisztet vagy krumplit. Őket fogják választani, merthogy a többi párt nem csinált semmit. Nem azért, mert nem akartak, hanem mert nincs rá lehetőségük. Vagy ha lenne is, akkor sem ez lenne az etikus módja annak, hogy megnyerjék a szavazókat. Ez hosszú távon nem segít, inkább csak fenntartja a kiszolgáltatottságot.

Mit gondolsz, hogyan lehetne a sztereotípiákon segíteni? Lehet egyáltalán? Hogyan kezeled ezeket?
A sztereotípiákat nagyrészt el tudtam fogadni, aki ismer, az tudja, hogy én humorba foglalom inkább őket. Én már nem tudok egy „cigányozásra” felidegesedni. Amióta világ a világ, ez létezik.
Amerikában is nagyon erős a fekete közösségek kulturális hatása, mégis a mai napig rengeteg előítélet és igazságtalanság éri őket.Az Egyesült Államok legnagyobb játékosai is feketék, például a kosárlabdában LeBron James. Vagy például az amerikai foci egyik legnagyobb alakja jelen pillanatban Patrick Mahomes, aki afroamerikai. Ez a kettősség mindenhol jelen van, és valószínűleg még sokáig jelen is lesz, mert ezek a közösségek évszázadok óta próbálnak beilleszkedni a többségi társadalomba, miközben alkalmazkodnak annak kultúrájához is. Ugyanez nálunk is érezhető szerintem:

a saját kultúránk nagy része fokozatosan háttérbe szorul amiatt, hogy egyre inkább integrálódunk a magyar kultúrába. Indiában, ahonnan származunk, valószínűleg egészen más lenne a helyzet. Például a nyelvet én már alig beszélem, egy-két szót leszámítva nem is nagyon tudok semmit.

A nagyszüleim még folyékonyan beszélik, én pedig már egyáltalán nem. Próbálták megtanítani, de egyikünknek sem volt igazán türelmünk hozzá. Szerintem ez pótolható lenne, meg lehetne tanulni, de nem igazán látom azt, hogy a jövőben lenne rá igény.
Azt gondolom, hogy a nyitottság lenne az egyedüli megoldás ezekre a problémákra, sokat segíthetne, de ez egy hosszabb folyamat, pláne a magyar emberek zárkózottságát ismerve. Ugyanakkor, ha halványan is, de látok esélyt a változásra. Kétlem, hogy ez egy gyors, és az én életemben végbemenő esemény lenne, de ne legyen igazam! 

Hogyha lenne egy üzeneted a hozzád hasonlóan marginalizált kisebbséghez tartozóknak, akkor mi lenne az? 
Legfőképpen azt tudnám mondani, hogy ne akarj másoknak megfelelni! Az a dolgod, hogy éld a saját életed, és Te boldog légy. Ha így vagy boldog, akkor éld meg azt, amit Te szeretnél. Az a legfontosabb, hogy saját magadnak akarj megfelelni, mert így tudod elfogadni magadat. Egy ideig én is próbáltam másképp viszonyulni a saját helyzetemhez, de idővel rájöttem, hogy ezt el kell fogadnom. Ezzel születtem, ezzel élek, és ez a dolgom. Mindenkinek van valamilyen nehézség az életében, nekem ez. Én ezt egyébként nem is nehézségként élem meg, inkább ajándékként tekintek rá.

Szerző: Szántó Dóra