Cziráki Attila: A piacon nincs rendszerváltó hangulat
A Fidesz-KDNP támogatásával induló Cziráki Attila 2024 óta kormánypárti színekben ül a pécsi közgyűlésben. A Baranya 1-esben a kormánypárti kutatások, becslések szerint is tiszás ellenfele, a szintén szívgyógyász Ruzsa Diána az esélyesebb. A klinikaigazgatót motivációiról és a kampányról kérdeztem.
Sokan meglepődtek, amikor 2024-ben politikai pályára lépett. Mi motiválta akkor és miért indul most?
Több mint 40 éve élek a körzetben, nagyon sokakat ismerek, nagyon sokan ismernek. Arra panaszkodtak, hogy Zag Gábor inkább alpolgármester és nem eléggé Egyetemváros képviselője. Rengeteg a gond, például járdahiány a Tiborc utcában a forgalmi és a parkolási rend rend kialakítása is problémás. Nehéz kérdés az ilyesmi, mert különbözőek az elképzelések a lakosság részéről, de meg kell találni a mindenki számára megfelelő megoldást. Két lakógyűlést is hirdettem.
Sajnos én nem találkoztam ezzel az információval, pedig érintett vagyok.
Rengetegen eljöttek, próbáltam feljegyezni az igényeket, sajnálom, hogy önhöz nem jutott el a híre. Ez nem az én hibám, nyilvános volt, hirdettük.
Az újabb felkérésre visszatérve, miért vállalta el a jelöltséget?
Az új Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a bővítési és a felújítási projekten 2022 óta dolgozunk. Eredetileg egy európai uniós finanszírozási RFF-projekt (Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv) lett volna. Horváth Iván igazgatóhelyettes úrral láttuk, hogy mi történik ezekkel a projektekkel. Tetszik tudni, erre mondta a Tisza Párt európai uniós képviselője Kollár Kinga, hogy milyen jó hogy visszatartják ezeket a pénzeket, ugyanis így nem történnek meg a felújítások Magyarországon. Egyre nagyobb lesz tehát az elégedetlenség és így jobbak lesznek a Tisza Párt választási esélyei. (Kollár Kinga európa parlamenti felszólalását itt lehet elolvasni – a szerk.)
Ekkor észbe kaptunk és az egyetem be se adta végül a pályázatot. A legnagyobb segítséget, amivel eljutottunk az engedélyes tervekig, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának köszönhetjük. Közben, tavaly tavasszal volt a körzetemben a Lázárinfó, ahol beszélni tudtam a miniszter úrral, mert attól tartottam, hogy könnyen fiókba kerülhet a projekt. Miért fontos ez a projekt? Mert a Szívgyógyászati Klinika elérte a teljesítőképessége határát. Muszáj továbblépni. Például az ambulancia nálunk jelenleg lényegében egy szűk, sikátor és attól is tartani lehet, hogy egyszer eljön az a helyzet, amikor nem fognak majd elférni a betegek, és a kapu előtt várakoznak hideg, téli időben. Ebből bizonyára nagy botrányt is tudna csinálni a „független-objektív” Telex. Az elektrofiziológiai laborunk kétszer kapott európai kiválósági minősítést, de nem nálunk működik, hanem a 400 ágyasban. A pacemaker laborunk is sínylődik és sorolhatnám a jelenlegi problémáinkat tovább. Ezeket a dolgokat helyre kellene tenni. A sztrókos betegek ellátása orvos szakmai szinten magas színvonalon zajlik Pécsen, de nem szerencsés, hogy két telephelyen (Rét utca, Ifjúság utca) szeparáltan zajlik az ellátás így integrálnánk őket.
Ha meglesz ez az új, európai színvonalú centrum, akkor ezen a téren is további javulás várható, a fekvő- és járóbeteg várólisták pedig jelentős mértékben csökkenni fognak. Ugyancsak a várólisták jelentős csökkenéséhez vezet az új klinikán helyet foglaló két korszerű MR és CT labor. Sokakkal beszéltem minderről és kaptam elismert pécsiektől egy nyílt levelet, amiben azt kérték, hogy vállaljam magasabb szinten is ennek az ügynek a képviseletét. Nagyon sokat gondolkodtam, de végül elvállaltam a jelöltséget.
Egy 2022-ben elindított projekthez miért kell most ilyen szintű lobbitevékenység?
2022 -óta dolgozunk kollégáimmal ezen a rendkívül fontos projekten, a lobbi tevékenységünk is folyamatos, tehát nem most kezdődött. A szakpolitikát anyagi erőforrásokkal lehet megvalósítani. Mellár Tamás szerint nem feladata egy országgyűlési képviselőnek lobbizni, engem pedig megrótt, hogy 2 milliárd forint támogatást szereztem a kiviteli tervekre. Mindenhez kell lobbitevékenység. Budapesten azzal szembesültem, hogy számos ilyen nagyszabású terv van, több helyről, és félő volt, hogy nem a pécsi projekt kap támogatást.
Milyen tapasztalatai vannak a kampányban?
Örök életemben rendkívül keményen dolgoztam, ezért nem lepődök meg, hogy most is erre van szükség. Minden munkahelyemen voltak, akik nem értettek velem egyet, de mindig úgy gondolkodtam és dolgoztam, hogy sikerüljön megvalósítani, amit elhatároztam. A pécsi emberekkel való találkozások kapcsán azt tudom mondani, hogy például a Diána téri piacon nincs rendszerváltó hangulat. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, virágot is kaptam. Elmondtam mindent, minden kérdésre válaszoltam. Írtam egy etikai kódexet, ahhoz tartom magamat, senki más tevékenységével nem foglalkozom. Különösen nem lejárató jelleggel, mint amit a „független-objektív” Telex el akart hitetni rólam, minden alapot nélkülözve. (A cikk arról szólt, hogy Jámbor András a parlamentben a Cziráki társaságában telefonáló Őri László, fideszes választókerületi elnököt hallotta vélhetően egy lejárató anyagról egyeztetni. Őri nem reagált. – a szerk.)
A kampánykiadványai nem olyanok, mint általában kormánypárti jelölteké. Hoppál Péter azt mondta, hogy engedményeket kapott ezzel kapcsolatban, de azért a Fidesz-frakcióba várják. Milyen engedményeket kapott és ezek szerint a Fidesz-frakcióba ül majd be, ha megválasztják?
Semmilyen „kedvezményt” nem kaptam, de ahhoz ragaszkodtam, hogy saját elképzelésem szerint alakítsam az új Szív – és Érgyógyászati Klinikával kapcsolatos tevékenységet. Ezért úgy gondoltam, hogy elindítom a „Szívügyünk Pécs” mozgalmat, ami augusztusban történt. Ekkor még nem is sejtettem, hogy jelölt leszek. A történet aztán úgy alakult, hogy a Pécsi civilek felkértek, ezután támogatóként állt be mögém a Fidesz.
A kampány erőforrásait mégiscsak a kormánypártok adják, így elvárások is lehetnek, nem?
Ne szaladjunk előre! Semmilyen elvárást nem fogalmaztak meg a kampánnyal kapcsolatban. A központi üzeneteket sem kell terjesztenem.
Ez miért lehet? Köze lehet, ahhoz a gyakori véleményhez, amit az előző két választás eredménye, vagyis Mellár Tamás győzelme is alátámaszt, hogy a Baranya 1-es választókerületben fideszes jelölt nem tud nyerni?
Ez a kijelentés természetesen nem igaz, ha visszatekint több évtizedre. De mégis Mellár Tamás mit tett a választókerületért? Ő maga mondta el a pécsi közgyűlésben, hogy semmit és nem is érezte feladatának!
Az önkormányzati választáson öt szavazattal nyert Egyetemvárosban. Most milyen eredményre számít?
A pécsiek bölcsességében bízom, nem szoktam tippelgetni. A kampányt végig fogom csinálni. Nem fogok kardomba dőlni, ha a pécsiek úgy döntenek, hogy nem kérnek az én ajánlatomból, tisztelettel el fogom fogadni a pécsi emberek döntését. Akkor is rengeteg feladatom lesz. Rengeteg pécsi embert fogok ezután is meggyógyítani a választás eredményétől függetlenül, egyetlen betegemet sem fogom cserben hagyni. Viszont az új klinika sorsa attól függ, hogy marad-e ez a kormány. El is mondom, hogy miért. Ha marad, akkor nagyjából látom, hogy mikor, milyen ütemben és hogyan fog megvalósulni a beruházás. A Tisza Pártból megszólalók – sajnálom, hogy ezt kell mondjam – dilettánsok. Kulja András szereplése a Takács Péter elleni vitában tragédia volt. Isten mentsen minket attól, hogy angliai mintára itt egészségügy épüljön! Voltam ott, láttam, hogyan működik. Nem tudom, hogy tőlük mikor és kivel tudok majd a folytatásról beszélni. Szuperkórházra, amit ellenfelem is emleget, valójában nincs szükség Pécsen. Mintha Ruzsa Diána nem ismerné a jelenlegi és a további helyi terveket, igényeket. Hét szuperkórházat ígérnek négy év alatt? Nincs az a költségvetés, ami ezt elbírja. Ráadásul ilyen intézmények létrehozása, kisebb intézmények bezárása nélkül nem működik. Közben, nagyon szomorú, hogy Ruzsa Diána arra hivatkozott, hogy a Fidesz terve kórházbezárásokról, ágyak megszüntetéséről szól. Az nem a Fidesz terve volt. Ez egy 2020-as, külsős tanulmány volt. Na, de történt ilyen? Egy ilyen leradírozta volna a magyar egészségügyet.
Ha megválasztják, akkor felhagy a klinika vezetésével?
Egyrészt nincs ilyen, hogy ha. Még van egy kis idő, várjuk meg. A jelenlegi szabályok szerint az igazgatási feladatokról le kell mondanom, és még egyéb feladatokról is, amik a nevemhez kötődnek. De a betegek gyógyításáról sohasem fogok lemondani. Ha a kérdés arra irányult volna: ismétlem nem, nem fogom egy betegemet sem cserben hagyni. Ez a kérdés valóban sokszor felmerül, ezt remélem majd meg fogja kérdezni a „független-objektív” sajtó Ruzsa Dianától is.