Dobrev Klára szerint nem sikerült megsemmisíteni a baloldalt

Összejött az országos lista, ezzel pedig elhárult az akadály az elől, hogy ott legyen a parlamentben a Demokratikus Koalíció, véli a párt elnöke.

Megosztás
Dobrev Klára szerint nem sikerült megsemmisíteni a baloldalt
A DK kampányfóruma a pécsi Vasutas Művelődési Házban hétfőn – Fotó: Gűth Ervin 

Az ajánlóívek leadásának pénteki határideje óta először tartott kampányfórumot Dobrev Klára, így a pécsi eseményen már sikerről számolhatott be a megjelent nagyjából nyolcvan szimpatizánsnak. Ugyan nem minden jelölt nyilvántartásba vétele jogerős még, mivel sokan az utolsó határnapon adták le az induláshoz szükséges aláírásokat, de úgy tűnik, hogy az országos listának nincs akadálya. A Demokratikus Koalíció elnökét a párt helyi jelöltje, a Baranya 1-es választókerületben induló Auth István vezette fel. A korábbi önkormányzati képviselő, aki az ellenzéki szavazatok megoszlása miatt esett ki 2024-ben a pécsi közgyűlésből, a helyi vállalkozások gondjait és az elvándorló fiatalok helyzetét emelte ki.

Read more

A kultúrafinanszírozás árnyékában is méltó tisztelgés Vasarely művészete előtt a Zsolnay Fényfesztivál

A kultúrafinanszírozás árnyékában is méltó tisztelgés Vasarely művészete előtt a Zsolnay Fényfesztivál

Július elején már teljesen megszokott és elvárt, hogy a pécsi belváros patinás épületei, utcái, terei fényfestést kapnak, és késő éjszakába nyúlóan szinte egybefüggő tömeg hömpölyög az egyik látványosságtól a másikig. Közben, akár véletlenül is, koncertekbe, utcaszínházba, mutatványosokba, kattogós goába lehet botlani, de vannak, akik teljesen tudatosan, percre kiszámolva tervezik el

Szerző: Ervin Gűth
Akvapark és takarékosság, Tisza-szigetek és önkormányzatok – ezekről beszélt Ruzsa Diána az első pécsi lakossági fórumán

Akvapark és takarékosság, Tisza-szigetek és önkormányzatok – ezekről beszélt Ruzsa Diána az első pécsi lakossági fórumán

„Nem érzem, hogy minden régiónak ugyanolyan arányban kell részesülni a fejlesztési forrásokból. Korábban máshova mentek hatalmas pénzek, most Baranya és a teljes dél-dunántúli régió felzárkóztatására van szükség” – mondta Ruzsa Diána első lakossági fórumán, amit a Baranya 1-es választókerület országgyűlési képviselőjeként tartott a Vasutas Művelődési Házban. Az újonc tiszás

lock-1 Szerző: Ervin Gűth