Könnyebb és kevésbe tartalmas – Itt a mecseki müzli -1. száma

Könnyebb és kevésbe tartalmas – Itt a mecseki müzli -1. száma

Ez itt a mecseki müzli hírlevél, ami minden csütörtök reggel érkezik. Ha valaki továbbította neked, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy mi is ez. És fel is iratkozhatsz.


#aszerk.

Az e heti hírlevél címét rögtön meg is magyarázom. A második felét talán nem kell, a visszaszámlálás alapján is sejthető, hogy a tesztfázis végéhez értünk. Az első rész pedig arra utal, hogy a mostani szám mutatja nagyjából azt, hogy milyen és milyen hosszú lesz az ingyenes verziója a hírlevélnek. Mecseki müzli light, ha úgy tetszik, bár valószínű, hogy inkább a havidíjas hírlevél kap majd valami megkülönböztetést. Például mandulás mecseki müzli. (Nem...) Na, de a rossz viccet félretéve, jövő csütörtöktől nem lesz heti megjelenés. Egyrészt, mert jövő héttől teljes erőből pihenek! Másrészt, e-mailt azért küldök, és arra kérlek titeket, hogy egy kérdőív segítségével mondjátok el a véleményeteket az eddigi mecseki müzlikről – meg azt is, hogy mit hiányoltatok. Ha ez megtörtént, akkor én is kiértékeltem az eddigi számokat, a ti véleményeteket, és nem is lesz más hátra, mint szeptemberben elindulni élesben is. Én már eléggé várom!  

Üdv,
Ervin


#nagykötőjel

– TRSDLMSTS Miközben a világ közvéleményét (ha van ilyen) éppen sokkolja az ENSZ legújabb klímajelentése, addig Pécsen az ún. Fenntartható Energia és Klíma Akciótervről mondhatnánk el a véleményünket. Ez a 84 oldalas dokumentum, elsősorban azt a célt szolgálja, hogy könnyebben lehessen fejlesztési forrásokhoz jutni, mert megmutatja, hogy energiafelhasználás és klímacélok tekintetében hol tart a város. Irányok vannak benne kijelölve, konkrét projektekről is szó esik, szóval elvileg mindannyiunkat érint, hogy mit tartalmaz. Az egyik probléma, hogy a véleményünket a tarsadalmasitas.pvfzrt.hu oldalán mondhatjuk el, és a dokumentumnak csak abban a fázisában, amikor ezt a véleményezést nehezen nevezhetjük társadalmasításnak. Ahhoz rögtön a dokumentum írásának a kezdetétől és komolyabban be kellett volna vonni a lakosságot. Az akcióterv minden szereplőt megnevez, akik a jelentés elkészítésében részt vettek (leginkább önkormányzati cégek), csupán a „civil szervezeteket" nem sorolja fel konkrétan. Ami jó kis kapaszkodó, hogy el tudjuk képzelni, hogyan is születhetett ez a dokumentum. Pedig lényeges kérdésekről van szó benne. Pláne, ha elhisszük, hogy tartani fogja magát hozzá a városvezetés, ráadásul lehetősége is lesz rá, ugyanis számos vállalás jócskán a jövőbe mutat. A másik probléma, hogy a véleményezés bár a végéhez ért (még ma, azaz augusztus 12-ig lehet rá reagálni), eddig csak öt vélemény olvasható az oldalon. Ami pedig megint csak a társadalmasítási törekvés sikerét példázza: kétlem, hogy valóban csak ennyi érdeklődő lenne a téma iránt.  

– JELÖLTxJELÖLT Az előválasztást a kormánypárti médiák, politikusok, influenszerek szinte a kezdetektől színjátékként próbálták beállítani. Pedig nem csak a választókat átverő, mocskos politikai háttéralkuként lehet a pártok jelöltjeinek kölcsönös támogatására és visszalépésekre tekinteni. A másik olvasat, hogy egy kormányzásra készülő, nagyon is vegyes formáció szereplői készek kompromisszumos, racionális megoldásokra a közös cél érdekében. Az úton persze sok a buktató, és mindez nagyon messze van. A valóság meg valahol a két elmélet között találkozik. Viszont közben egy újabb jelét láthatjuk annak, hogy mégiscsak lesz itt valamiféle kiválasztási procedúra. Ugyanis, több körzetben valódi verseny és kampány jöhet. Még az is lehet, hogy nyilvánosan vitázni is fognak politikusok. (vö. Botrány, ezek vitatkoznak!) Baranya 1-es és 2-es egyéni választókerületében erre eddig is utaltak jelek, de most úgy tűnik, hogy a Fidesz ellen kevésbé könnyen nyerhető Baranya 4-ben és a korábbi választások alapján szinte nyerhetetlennek számító 3-ban is több jelölt lesz. Az indulók névsorát itt lehet követni, az ismertebb politikusok közül eddig csak Szakács László (immár a DK jelölésével) olvasható a listán. Ugyanakkor ez még több szempontból sem végleges, mivel nem elég egy párt ajánlása, 400 támogatói aláírást is össze kell gyűjteni az előzetes megmérettetéshez. Az előválasztáson behúzott győzelem után pedig a jelölt a teljes ellenzéki összefogás támogatását élvezi majd a fideszes jelölttel szemben. Elméletileg.

– SÁRGÁJA Nem sokat szerepel a hírekben a mohácsi Prophyl Kft. pedig saját bevallásuk szerint a családi vállalkozás Európában piacvezető a maga területén. Az ilyen cégeket rejtett bajnokoknak is szokták hívni. Az elmúlt másfél évben úgy is sikerült a nyilvánosságot kerülniük (kértem tőlük interjút, nem kaptam), hogy a koronavírus-járvány, akár komolyabban is rájuk irányíthatta volna a figyelmet. Ugyanis a vakcinagyártás egyik alapanyagának az előállításával foglalkoznak. A vakcinatojás pedig „békeidőben" is kelendő. Most a nemzetgazdasági miniszter facebookos bejegyzése kicsit kiemelte őket, ugyanis a gyártóüzemükben – a szükséges minősítéseket követően – regisztrált és fejlesztés alatt álló vakcinák hatóanyagait, vagy kiindulási anyagait állítják elő. A részben kormányzati támogatásból (közpénzből) megvalósított fejlesztés lehetővé teszi, hogy a mohácsi cég hozzájáruljon a hazai oltóanyaggyártás kapacitásának növekedéséhez. A Prophyl sikerességét az is jól mutatja, hogy 2020-ban 3,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 870 millió forintos adózás utáni eredményt értek el.


#ingyenreklám

Kiskastély vendéglő és presszó Hatalmas zárójellel kell kezdenem: egy volt kollégám, Schneider Gábor is érdekelt a bólyi Kiskastélyban, amiről írok. A napilapszerkesztőből lett szakács, a pécsi Krédli után most szülővárosában viszi a konyhát. De mivel neki nem szóltam, hogy megyek, így olyan nagy kivételezés nem igazán történhetett. Viszont utólag megneszelte, hogy ott jártam, és megkért, mondjam el a véleményem. De chat helyett akkor már inkább itt, úgyis csak megjelenés után látja.

Bár Gáborék még nem olyan régóta viszik a Kiskastélyt, szerintem nem is mennek még teljes gőzzel, de hogy jó az irány, az egy látogatásból is látszik. Vasárnapi ebédre mentünk, és eleve jó jel volt a vendégforgalom. Mi is kilencen jelentünk meg, így több mindent meg tudtam kóstolni az étlapról. Ami fenntarthatóan rövid, (a Facebook-oldaluk alapján úgy látom, hogy) viszonylag gyakran változik, de mindig jól van összerakva. Azaz például vega és a konzervatív ízlésű vendég is tud mit enni. Értsd: volt rántott hús, viszont előbbieknek sem a rántott sajt/zöldség vonallal kellett beérnie. Én amúgy pont a szezonális vargányás ajánlatok miatt győztem meg a családot, hogy oda menjünk. Szóval azt is kértem. A tésztám egy kicsit túlment, de nem zavaróan, és valószínűleg csak az időzítés miatt, hiszen a többiek fogásaival egyszerre hozták ki. Mindenesetre a vargánya–parmezán-kombó simán hozta, amit a neve ígér. A pankomorzsás rántott karajba bele-bele kóstoltam, hibátlanra sikerült, talán a burgonyaköreten kellene csak egy minimálisat igazítani még. A marhapofával voltam a legelégedettebb, ott az egész – kiegészítőkkel, tálalással, savakkal, hangsúlyokkal – együtt tökéletes. Ezt kell hozni, mindegyik fogásnál. Ami még várat magára részemről, az a presszó-részleg (egység) kipróbálása, ahol egy lényegesen egyszerűbb kínálat van késő délutántól. Illetve, a csütörtöki grillezős estek valamelyikére is el kell nézni, már csak azért is, hogy akcióban is lássam a kert ékét képező vasból készült monstrumot. | Kiskastély | Bóly, Szabadság utca 1.


Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Itt feliratkozhatsz az ingyenes hírlevélre. Próbáld ki!

Tovább »»

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Filmpremierrel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartott az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat az utóbbi évek oktatási mozgalmáról és a magyar közoktatás jövőjéről a Szabadkikötőben. Az esemény fókuszában a szervezetek által közösen megszervezett két jelentős akció állt: az alternatív oktatási népszavazás létrehozása, valamint közel négyszázezer nemzeti konzultációs ív összegyűjtése.

By mecseki müzli
Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Nyirati Andrással, az Emberség Erejével Alapítvány vezetőjével mindig van miről beszélgetni, de a következő interjúnak három apropója is van. Nemrég kissé átalakult az alapítvány Közvélemény névre hallgató vitafóruma. Továbbra is aktivizálni szeretnék a helyi közélet és közügyek iránt érdeklődő pécsieket, de bővült az eszköztár. Másrészt, nagykorú lett az alapítvány, ami

By Ervin Gűth
#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet. #aszerk. Ahogy a 2022-es parlamenti, úgy az idei választási kampány során sem szeretnék politikai hirdetéseket a Mecseki Müzliben. Nagyon gondolkodtam, hogy határidőre – azaz szerda délutánig – összeállítok

By Ervin Gűth