Komoly összefogás mentette meg a Pécsi Harmadik Színház évadját, de a jövője bizonytalan

Komoly összefogás mentette meg a Pécsi Harmadik Színház évadját, de a jövője bizonytalan

Sikeres támogatói kampányon van túl a Pécsi Harmadik Színház, aminek a megmentéséért civilek, helyi cégek és a szakma is összefogott. Az évad megmenekült, a következőre is fel tudnak készülni, de hosszabb távon csak egy visszarendeződés segítene.


Alternatív, rétegdarabokat, kortárs drámákat fókuszba állító színházat vidéken még nehezebb működtetni, mint Budapesten. A Pécsi Harmadik Színház három évtizedes története jól példázza ezt, hiszen a szakmai sikereket, elismeréseket a megszűnés lehetősége szinte folyamatosan beárnyékolta.

Legutóbb idén januárban kértek nyílt levélben segítséget. A végső lökést a rezsiválság jelentette, mivel a korábbi 400 ezer forint körüli költségek hirtelen 2 millió forint fölé szaladtak. A fűtést már decemberben, alig néhány nappal a legendás Csirkefej teltházas, jubileumi bemutatója után lekapcsolták az épületben. A januári felhívásra nem csak civilek, és cégek, de a szakma is megmozdult, az önkormányzat az idei támogatást egy összegben utalta át, így több irányból jöhetett segítség. Az összegyűjtött 21 millió forintnak köszönhetően ez az évad biztosan megtartható lesz.

Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház alapító-vezetője, Jászai-díjas rendező szerint azonban a hosszú távú megoldást az jelenthetné, ha a színház visszakerülne az önkormányzathoz.

Az utóbbi öt évben ugyanis a színház már egy egészen egyedi konstrukcióban működik. Ennek oka, hogy Pécs – alig három évvel az önkormányzatok adósságának állami átvállalása után – ismét katasztrofális gazdasági helyzetben volt. A korábbi, fideszes városvezetés ezt sokáig tagadta, azonban 2017 őszén annak érdekében, hogy újabb, majdnem tízmilliárdos mentőcsomagot kaphasson a város a kormányzat drasztikus takarékossági lépéseket várt el.

Ezek közé tartozott, hogy a szeptemberi közgyűlésen hatalmas átszervezésekről, álláshelyek megszüntetéséről döntöttek és egy salátarendeletben a Pécsi Harmadik Színházat a Pécsi Nemzeti Színházba olvasztották volna. Ezzel ugyan önkormányzati oldalról évente milliókat lehetett spórolni, azonban a PHSZ elesett volna a kiemelt színházként neki járó állami költségvetési támogatástól, pályázatoktól, ami a városi támogatás többszöröse volt. A két érintett színház vezetőjének aggályait a városvezetés hárította, az előterjesztést az ellenzék kritikái ellenére is elfogadta a fideszes többségű közgyűlés.

A döntés irracionalitását később mégis beláthatták a politikusok és két hónappal később már inkább az önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. értékesítéséről döntöttek. A megoldás egy újabb szereplő bevonása lett: a városvezetés a céget a Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.-nek két millió forintért adta el, a feltételeket egy kétoldalas szerződésben rögzítették. A terv az volt, hogy a populáris darabokat játszó produkciós (azaz saját társulattal és játszóhellyel nem rendelkező) magánszínház, illetve a PHSZ együttműködve, a tao-pénzekre, valamint a továbbra is elérhető állami forrásokra alapozva kisebb városi segítséggel tud majd működni. Ez utóbbi 5 millió forint éves támogatást, valamint az uránvárosi színházépület használatát jelentette.

Moravetz Levente, színész-rendező és a Moravetz Produkció vezetője szerint ők tisztán üzleti szemlélettel szálltak be a PHSZ-ba. Korábban is volt már együttműködés közöttük, és az elmúlt időszak is inkább együttélésként jellemezhető kapcsolat – és nem alá-fölérendeltségi viszonyként. „Az elején világossá tettem, hogy nem szeretném átvenni az épületet, az állami támogatásra sem tartok igényt és nem fogok beleszólni a színház működésébe. Ugyanakkor támogatni sem tudom a fenntartást” – mondja Moravetz Levente színész, rendező.

Azonban alig egy évvel az eladás után felborult az egyenlet, mivel visszaélésekre hivatkozva – a rendszer javítása helyett – a kormányzat megszüntette a kultúrtao intézményét. A megpróbáltatások a következő években csak fokozódtak: a koronavírus miatti bezárások tovább nehezítették a helyzetet.

A legutóbbi sokkot a rezsiválság jelentette. Vincze János szerint már decemberben egyértelmű volt, hogy be kell zárni, hiszen biztosan nem tudják kigazdálkodni az épület felfűtését a saját előadásaikra. Viszont a vendégelőadások alkalmából – aminek a tulajdonos Moravetz Produkció előadásai is számítanak – ezek költségére meg lehetett oldani a fűtést.

Moravetz Levente szerint korábban is fizettek különböző címeken az előadásaik után a PHSZ-nak, azonban mióta az energiaárak a négy-ötszeresére növekedtek kénytelenek voltak közvetlenül is beszállni a rezsiköltségekbe. Amit ők azért tudtak kigazdálkodni, mert gyakorlatilag minden előadásuk teltházzal megy és jóval magasabb, majdnem kétszeres árat tudnak kérni a könnyed, szórakoztató darabjaikra szóló jegyekért.

Vincze János szerint, nyilván rengeteg tényezőtől függ jegyek ára, de átlagosan 10-15-20 ezer forintot kellene fizetni egy belépőért, ha tisztán piaci alapon akarják működtetni a színházat. Egyelőre ez nem reális forgatókönyv, és vannak pályázati források, együttműködések, amik lehetővé teszik, hogy működjön a Pécsi Harmadik Színház. „A Németh Antal Programban például 60 millió forintra tudunk pályázni, de ez önmagában biztosan nem elég. Ugyanakkor, egyedi igényeket is meg lehet jelölni, és úgy gondolom, a stabil működéshez ezt meg kell próbálnunk” – mondja Vincze.

A színház vezetője szerint hosszabb távon viszont csak akkor tudna kiszámíthatóan működni a PHSZ, ha valahogy visszakerülhetne az önkormányzati-állami közös fenntartásba. „Ezzel kapcsolatban egyeztettem Pécs polgármesterével, Péterffy Attilával is, aki áttekintve a helyzetünket, ugyanezen a véleményen volt. Akárcsak Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium illetékes államtitkára, színházi szakember, aki viszont nemrég lemondott, szóval nem tudom, hogy most mi lesz a helyzet” – tette hozzá Vincze János.

Megkérdeztük Moravetz Leventét, a Pécsi Harmadik Színház Nkft.-t tulajdonló Moravetz Produkciós Bt. képviselőjeként, hogy megválna-e az üzletrészétől, de ezzel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

Megkerestük a pécsi önkormányzatot, hogy mekkora esély van arra, hogy a 2017-ben 2 millió forintért eladott céget visszavásárolja az önkormányzat, de csak annyit közöltek, hogy „a pécsi önkormányzatnál a kérdés nincs napirenden, ilyen megkeresés nem érkezett”.

A cikk eredetileg a Telexen jelent meg.


Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit? Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Hetente egy e-mail, a legfontosabb pécsi hírekkel. Itt feliratkozhatsz. Próbáld ki!

Tovább »»

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

A Mindenki Pécsért Egyesületnek polgármesterjelöltje nem lesz, és a civilségre helyezik a hangsúlyt. Nem ez az első eset, hogy konfliktusa van az országgyűlési képviselőnek és a nevéhez kötődő szervezetnek Pécs független polgármesterével és a mögötte álló ellenzéki pártokkal. Mellár Tamás napirend előtti felszólalásával kezdődött a pécsi közgyűlés kedden délelőtt. Az

By Ervin Gűth
Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Magyarországon egyedülálló szolgáltatást nyújt a pécsi People First Egyesület. Az elmúlt években aprólékos, kitartó munkával feltérképezték a környékbeli akadálymentes helyeket. És azóta is gondozzák, frissítik az oldalukon ingyenesen elérhető adatbázist. Ez a munka szemléletformálással is jár: az adatbázisba kerülő helyek üzemeltetői biztosan máshogy gondolkodnak az akadálymentességről. Közben társadalmi kapcsolatok is

By Ervin Gűth