Így készül épületvetítés a pécsi székesegyházra – interjú Kovács Ivóval, a fényfestőverseny egyetlen magyar indulójával

Így készül épületvetítés a pécsi székesegyházra – interjú Kovács Ivóval, a fényfestőverseny egyetlen magyar indulójával
Kovács Ivó: Post-Chroma/Való-színű – Fotó: Zsolnay Fényfesztivál / Facebook

Kovács Ivó a hazai épületvetítés egyik meghatározó alakja, akinek idén jelent meg először műve a fényfesztiválon, azonnal a Zsolnay Light Art Video Mapping versenyprogramjában. Post-Chroma, vagyis Való-színű című munkájával egyedüli magyarként jutott be az öt meghívott alkotó közé. A szerzőt épületvetítésről, a versenymunkájáról és a fényművészetben rejlő lehetőségekről kérdeztük. 

Hogyan lesz valaki fényművész?
A Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam 2003-ban, festő szakon. Mellette kezdtem el autodidakta módon animációval foglalkozni. Mindig is érdekelt az, hogy absztrakt tereket hogyan tudnék megmozgatni. Olyan dolgokat szerettem volna csinálni, amiket nem lehet simán videókamerával felvenni és ehhez kellett megtanulnom a háromdimenziós programokat. Elkezdtem színházaknak, bábszínháznak dolgozni és a képzőművészeti vonal mellett bekerültem az underground techno kultúrába is, ahol szintén ment a vetítés zenére. Emellett pedig a munkám kapcsán különböző céges rendezvényekre is felkértek és ezek a lehetőségek összeértek. A kétezres évek elején már elképzeltem, milyen lenne tárgyakra vetíteni, viszont akkoriban nagyon nehéz volt projektort beszerezni, így erre 2006-2007-ig várni kellett. Bordos László Zsolttal és Vicsek Viktorral együtt kezdtünk el épületvetítéssel foglalkozni. Keresni akartunk egy teljesen érintetlen művészeti területet, ahol szabadon lehet bármit csinálni. Az épületvetítés pedig egy olyan dolog, ami nem ártalmas, nem teszed tönkre vele az épületet, de az a klasszikus avantgárdos érzet megvolt, hogy egy új területet foglalunk el, ahol még senki nem járt és ez felüdítő volt az egészben. Nagyon új műfaj volt ez és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mi kísérletezhettük ki, hogy mi az, ami működik, ami érdekes egy-egy épületnél. 2007-ben még nem volt olyan szoftver, amivel épületekre tudtunk volna vetíteni, így Viktor csinált hozzá egy programot. 

Mit jelent pontosan a video mapping és az épületvetítés?
A video mapping azt jelenti, hogy nem vászonra vetítünk, hanem épületre, tárgyra vagy bármilyen térbeli formára, amire rászabjuk a videótartalmat. A 3D video mapping a térbeli formát egy kiválasztott nézőpontból úgy jeleníti meg, hogy nemcsak hozzáilleszti a videót, hanem virtuálisan megcsinálja annak a mását és a kettő együtt térbeli illúziót kelt. Így az egyén nézőpontja egyeztetve van a vetítés nézőpontjával, valamint a tárggyal és ez a kiterjesztett valóság érzetét nyújtja. Az épületvetítés lényege a precizitás, hogy a kivetített kép minél inkább passzoljon. Itt az a lényeg, hogy térjátékot csinálj, hogy ne csak a felszínét, hanem a térfogatát is használd az épületnek. Ma már ez úgy történik, hogy bescannelik lézerrel az épületet két milliméter pontossággal, abból kell az alkotónak lemodellezni egy 3D-s épületet, amiből a sablon lesz. Ilyenkor csak egy nézőpontra lehet tervezni, többre nem, emiatt kiválasztunk egy ideális perspektívát és abból csinálunk egy torzításmentes sablont, ami a lehető legpontosabb. Ehhez tudnunk kell, hogy milyen távolról történik majd a vetítés, milyen lencsével és ahhoz képest mekkora az épület, hol a legtöbb néző lesz, akik számára szeretnénk, hogy összeálljon az illúzió. Mivel festő voltam, nem szeretem, ha ezt fényfestésnek hívják, mert szerintem nem sok köze van a festéshez. Én ezt inkább projection mappingnek vagy video mappingnek szoktam hívni, mert ez igazából videó, annak egy alműfaja. 

Kovács Ivó – Fotó: Kapás Réka

Hogyan készült a pécsi fényfestésre?
Ebben az évben a Rubik-kocka volt a téma, amin egy kicsit aggódtam. Szerintem ez nagyon matekos és nem akartam így felfogni. A versenykiírásban benne volt, hogy öt perc hosszúnak kell lennie, egy ilyen fesztivál szituációban pedig körülbelül 30-40 másodpercig érdekes egy jelenet.  Próbáltam olyan forgatókönyvet csinálni, aminek az volt az alapja, hogy hat oldala van a kockának és Rubik Ernő is a hat alapszínt választotta annak idején. Emiatt úgy osztottam fel, hogy hat jelenet legyen, a végén egy összefoglalással, amikor megszületik a kocka. Próbáltam a színeket is bemutatni, hogy mit jelentenek egyesével, hogy szimbolikus része is legyen. Plusz a fényművészetet is meg akartam jeleníteni, mivel hétfajta fizikai jelenség által jut fény a szemünkbe, ami által látunk. Ez megfeleltethető a kocka hat oldalának, plusz ezek összességének, a szintézisnek. Ez volt a forgatókönyv koncepciója. Maga a mű 2-2,5 hónapig készült. 

Miért a Post-Chroma, vagyis Való-színű címet választotta művének? 
Azért választotta Rubik Ernő ezeket az alapszíneket, mert letisztult logikai játékot akart csinálni. Olyan színeket választott, amik a klasszikus avantgárd, az 1920-as évek alapszínei voltak. Ez olyasmiről szólt, hogy van valamifajta igazság, amit meg lehet találni, ami ott van a dolgok mögött, csak ki kell bontani. Az újmodern vagy a posztmodern után ebben már ugye nem hiszünk, de mégis a matematika igazsága az, hogy valahol bizonyíthatóak a dolgok. És a Rubik kockát is most már 20 lépésből ki lehet rakni, hogyha megvan a módszer és tudod a matekot mögötte. Viszont ez a művészetekben és társadalmi szinten nincs így sajnos, hogy lenne egy nagy igazság. Először azt a címet adtam neki angolul, hogy Post-Truth-Chroma, de végül nem került bele ez a politikai tartalom, nem is kellett, hogy belekerüljön, így lett Való-színű. 

Milyennek látja ma a fényművészet helyzetét és milyen lehetőségek rejlenek még benne?
Épületvetítést csinálni ma már tízszer nehezebb, mint mondjuk másfél évtizeddel ezelőtt volt, mert néhány év alatt végigzongoráztuk, hogy mi az a tíz-tizenöt megoldás, ami biztosan működik. Emellett az utóbbi években európai szinten alakultak ki fényfesztiválok és ezzel együtt eltűnt ebből az újdonság élménye. Szerencsére a közönség is nevelődött, bármit nem lehet eladni nekik. Amin szerintem újítani lehetne, ami itt is látható a Jakováli Hasszán dzsámijában, hogy van egy élő zenész és ahhoz vetítenek élőben. Ezzel szerintem meg lehetne próbálkozni nagyban is. És így nem előre megírt zene és elkészített animáció lenne, egy konzerv, ami olyan, mintha otthon betennénk a dvd-t, hanem minden élőben történne. Csak ilyen nagyban, sok projektorral egyszerre csinálni nem lenne egyszerű és le is szűkítené nagyon, hogy ki ért ehhez. Itt megint arról lenne szó, hogy az alkotónak kell megírnia saját magának a programot, amivel ezt meg tudná valósítani. Ehhez kellene egy technikai ugrás, mert élő zenében egy fél perckocka késést is érzékelünk, mert úgy már nem lesz szinkron. Nagyon gyorsan kellene történnie mindennek.

Szerző: Kapás Réka