Egy város nem lehet mindenben erős – interjú Rubovszky Ritával

A Hungarofest nemrégiben felmentett igazgatója Pécsett vette át a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének tiszti fokozatát, amit a francia kultúra magyarországi terjesztéséért ítéltek neki. Az EKF-programok jelentős részét is szervező intézet volt vezetőjével a díj átadása után beszélgettünk. (Archív interjú 2010-ből.)

A felvezető évek nem az eredeti pályázat szerint valósultak meg és sokszor éri az a vád is az EKF-et, hogy kiveszett belőle az eredeti szellemisége. Erről mi a véleménye?
Nekem erről nincs véleményem, mivel nem voltam benne az előkészítő években. Az eredeti pályázat a regionalizmust tartja szem előtt és nagyon erős nemzetközi dimenzióval rendelkezett. Nem csak a három kulturális főváros okán, hanem Pécs soknemzetiségű háttere miatt is. Felvezető évek programsorozatát egy kicsit ziláltnak tartottam. Kevésbé követte a felvázolt stratégiát. Mintha intézményi és politikai lobbik egymás mellett, stratégia nélkül alkottak volna egy programsorozatot. Persze a Keserű-programtól a Writers in Residence-en át nagyon sok minden gazdagította a várost. A stratégia ezek mögül azonban hiányzott, de a legnagyobb baj a marketing és kommunikációs keretek megnyílásának hiánya volt. Hiába volt pénz a felvezető programokra senki nem kommunikálta azokat. Az emberek nem érezték, hogy itt történik valami. 

Tehát Ön szerint nem is baj, hogy nem maradt meg a pályázat szellemisége?
Hát azért baj, mert nagyon sok szép program volt.

Amikor Önt kinevezték a Hungarofest élére, akkor cáfolta azt az értesülést miszerint a szervezet belefolyna az EKF-szervezésébe. Aztán úgy alakult, hogy nemcsak belefolyt, de jelentős részt vállaltak a szervezésből, a programok meghatározásából. Mi változott meg a két időpont között?
Kirúgták Mészáros Andrást. Ruzsa Csabával már együtt tudtam dolgozni, és látszott, hogy Pécs is és a Kulturális Minisztérium is érdemi munkát szeretne. A város kontra minisztérium konfliktust a Hungarofest bevonása szüntette meg. 

Többször is hivatkozik egy kutatásukra, ami megállapítja, hogy a magyarok fejében a kultúra egyenlő a kulturális intézményrendszerrel, infrastruktúrával. Pécs most hatalmas kulturális infrastruktúrát kap, így ez most még inkább fokozódni fog a városban?
Ha az intézményi struktúra a mindennapi kultúra része és eszköze, akkor egy modern európai irányzat felé megyünk. Ha az intézmény maga a cél, ha az intézményt egyenlővé  tesszük a  kultúrával, és az intézmény szolgálja a programot és nem fordítva, akkor visszamentünk ebbe az aczéli korszakba. Pécs most válaszút előtt áll. Vagy az intézmények fenntartása fogja elvinni a pénzek nagy részét, és programokra már nem futja, illetve mindenki hátradől az új beruházások láttán, vagy pedig az intézmények egy nagyon pezsgő kulturális élet részei lesznek. Az EKF alatt intézmények hiányában is megvalósult egy csomó minden úgy, hogy kivittük más helyszínekre is a programokat.

A pécsiek most lehet, hogy ennek köszönhetően jó irányba mozdultak el, de Ön szerint ez, hogy fog kinézni a jövőben?
Ha megtartják azokat a programokat, amiket elkezdtünk, akkor az intézmények részei lesznek a kultúrának és nem magát a kultúrát fogják jelenteni. Ha megszűnnek az olyan programok, mint például a szomszédünnep, az utcára kihozott kulturális programok és csak az olyanok maradnak mint a Világsztárok Pécsett sorozat, akkor az nem jó irány. Az egy hetvenes évekbeli elitista kultúrakép.

A felépült, felépülő  új infrastruktúrán kívül Ön szerint milyen maradandó hatása volt vagy lesz az EKF-nek Pécsre? Milyen értékek teremtődtek vagy kaptak annyi figyelmet, gondoskodást, hogy rendkívüli források elapadása után is megmaradhassanak?
Azért nehéz erre válaszolni, mert ez menedzsment kérdés. Az a kérdés, hogy a beruházások lehetőséget vagy problémát hoznak a város életébe. Az a kérdés, hogy az alapvető működést fogja a város finanszírozni vagy megtalálja azokat a működéseket, amik a várost regionális kulturális központtá teszik. Erre egyébként jó jeleket látok most. 

Például?
A Kodály-központ konferencia foglaltsága a jövő évre kifejezetten jó. Azt látom, hogy a Bozóky-Ruzsa vezetőség nagyon sok jó üzletet szerez. Ez egy jó jel. Bármennyire lokálpatrióta Pécs, fontos volna, hogy a Pannon Filharmonikusokon kívül folyamatosan teret adjon nagy zenekaroknak, meg világsztároknak. A Tudásközpontnak egy észak-balkáni bázisközpontnak kell lennie. Ha megfelelő kapcsolatokat sikerül kiépíteni Zágrábbal, Belgráddal, Graz-cal és elmegy az EU által is támogatott regionalitás irányába, és olyan digitalizált könyvtárat teremt meg, amiből a Pécset körülvevő 10-15 egyetem folyamatosan táplálkozik, akkor van létjogosultsága a Tudásközpontnak. Ez menedzsment kérdés. 

A Kodály-központ tud majd olyan sikeresen, olyan látogatottsággal működni, mint a MűPa?
Állami segítség nélkül Európában nincsen kultúra. Egy ember mondjuk kifizet 3000 Ft-ot egy jegyért Pécsett az akkor 3 millió forint bevétel. Egy este szimfonikus zenekarral, szólistával, rezsiköltségekkel szóval mindennel együtt az intézménynek 7-8 millió forintjába kerül. Hol a többi öt? Tehát az a kérdés, hogy el tudja-e magát látni az intézmény olyan profitábilis rendezvényekkel, amelyek lehetővé teszik a magaskultúrát. Nem kérdés, hogy megtölthető, inkább az a kérdés, hogy fenntartható-e.

Az EKF-et az elején a folyamatosan passzív válságkommunikáció jellemezte, hangsúllyal a csúszó építkezéseken. Aztán jött az aktív sikerkommunikáció hangsúllyal a programokon. Az utóbbi időben szinte csak ettől volt hangos a média. Kiemelne mégis valamit, ami Ön szerint mégsem úgy sikerült, ahogy szerették volna, mi az, ami jobb lehetett volna?
Én most nem mondanék ilyesmit. És azért nem szeretnék negatívumot mondani, mert ha 4 évvel ezelőtt megkapom a program tervezését, akkor mást csinálok egy kicsit. Én kevesebb programot terveztem volna és több olyat mint a CUF. Megkerestem volna Pécs azon amplitúdóit, amitől a város jobban magáénak érezte volna az EKF-et. Ahogy a felvezető évek programjai közé sok lobbinak a rendezvénye bekerült, úgy a 2010-es évben is túl sok ilyen volt. Ki kellett volna találni azt a 4-5 brandet, amit EKF-től függetlenül is minden városnak ki kellene találnia, és erre építkezni. Egy város nem lehet mindenben erős. Ezt New York sem tudja.
De azt gondolom, hogy másfél év alatt ez tényleg siker lett. Kicsit hazabeszélek, de azért ez egy nagyon gazdag program volt. Egyébként talán még jobban koncentráltam volna a város képzőművészeti értékeire. Csontváryra, Vasarelyre ma is élő nagy nevű alkotókra. Másfél éven keresztül vitatkoztam Csontváryn, mert azt mondták eladhatatlan. Az isztambuli kiállítás bebizonyította, hogy nem így van. Ezek a lehetőségek nem lettek kihasználva. A saját meglévő értékeit Pécsnek sokkal jobban ki kellett volna vinnie külföldre. 

Ez min múlott?
Minden az embereken múlik, a döntéshozókon múlott.

Disclaimer: Ez egy archív interjú, amit 2010-ben csináltam az ilovepecs.hu felelős szerkesztőjeként. Az oldalnak nem volt és nincs köze az I Love Pécs Café-hoz.)