#117 – Közéleti beszélgetések | Elfeledett parkolók | Tartalmi együttműködések

#117 – Közéleti beszélgetések | Elfeledett parkolók | Tartalmi együttműködések
Ha postaláda van, akkor levél is van!

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

Hirdetések továbbra sem lesznek a hírlevélben, de normális tartalmi együttműködésekre eddig is nyitott voltam, ezután is nyitott leszek. Az egyik forma a hírlevél-, rovat-, podcastszponzoráció lehet, ahogy ezt a #holmiez meg is mutatja a héten. Sőt, az ilyen – az olvasókat nem zavaró, a szerkesztői folyamatokba nem beavatkozó – megoldásoknak kifejezetten örülök.

Üdv, 
Ervin


#közgyűlés

Nem tudom, hogy az év vége vagy a szeánsz elején kiosztott virgácsok miatt, de az idei utolsó rendes közgyűlés több mint negyven napirendi pontján sikerült szinte végigrohanni. A bruttó nyolc, nettóban viszont csak ötórás közvetítést itt lehet végignézni, a PécsMa tudósítása itt olvasható. Szokás szerint, nálunk csak a legérdekesebb, legfontosabb napirendi pontok, mozzanatok jönnek.

  1. Ismét módosították a város építési szabályzatát (előterjesztés), mert például:  
    1. A Siklósi úti Spar területét fejlesztené a tulajdonos (az S-Park Kaposvárhoz hasonlóan), az erről tartott prezentáció itt nézhető meg. A terület beépíthetősége 20%-ról 28%-ra növekszik, több lesz a parkoló, új üzletek jöhetnek, átalakul a közlekedés és egy szabadidőparkot is kialakítanak. Legkorábban 2025-re.
    2. Az egykori Szikra Nyomda (majd Dunántúli Napló) irodaépületére húzna rá még egy emeletet a jelenlegi tulajdonos Terrán, az Engel János József utcában. Ehhez a maximális épületmagasságon emelni kell, ami így 10,5 méterről 12,95 m-re nő.
  2. Tovább nő a pécsi közétkeztetés ára a Fidesz-közeli Hungast kezdeményezésére. Az eredeti, 2021-ben aláírt szerződésben nettó 2,1 milliárd forint volt az éves díj, ami mostanra – az inflációra, háborús veszélyhelyzetre való hivatkozással – már 2,6 milliárd forintra nőtt. Azonban újabb növelésekkel kell számolni, így 2024-ben már további nettó 284 millió forint, 2025-ben nettó 301 millió forint, míg 2026-ban már nettó 319 millió forint többletköltséggel tervezik a városi közétkeztetést a költségvetésben. 
  3. Február 1-jétől a város több pontján változik a parkolás. Például: a II.-es parkolózónába kerül a Nyár utca, Rókusalja utca, Tavasz utca és Xavér utca, valamint a Majorossy Imre utcának az Ágoston tértől a Király utcáig tartó szakasza. Jelentősen bővülnek a korlátozott várakozási övezetek is, a teljes lista ebben az előterjesztésben olvasható. 
  4. A pécsi önkormányzat júniusban hirdetett társasház-felújítási pályázatot, amire összesen 222 kérelem érkezett. Az eredetileg tervezett keretösszeget megduplázták, így 350 millió forintos támogatással járul hozzá a város panelek és 1986 előtt, téglából épült társasházak energetikai korszerűsítéséhez. A döntésnek köszönhetően minden pályázót támogatni tudnak, ez pedig 6820 pécsi háztartást érint pozitívan.
  5. Vita nélkül suhant át 132 „elfelejtett” parkoló ügye. A Castrum Pécs Kft. egyik társasházi beruházásából maradt ki „véletlenül” 150 közforgalmú garázsférőhely. Még 2018-ban Páva Zsolték hozzájárultak, hogy ezt az apró kis malőrt telken belüli 18 db normál méretű parkolóval, valamint a Tüzér utcai telkükön (itt) létesítendő 132 parkolóval válthassák ki. Azonban eddig ez sem valósult meg, így a Castrum újabb módosítást kért. Ráadásul az egyetem ezt (az új fogászati klinika melletti) értékes telket potenciális fejlesztési területként tartja számon.

#nagykötőjel

– VÁLTÁS: A közgazdász professzor Rappai Gábor távozása után Bódis József kuratóriumi elnököt is lecserélheti a PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány. Legelőször a Szabad Pécs írta meg, hogy Rappai Gábor távozott a kuratóriumból, és a helyére Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Zoltán, a Pécsi Sörfőzde tulajdonosa került. A hírt a kuratórium honlapján is „közölték”. Szemerey eddig az alapítvány felügyelőbizottságát vezette, ebben a testületben a jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező Zalay Buda, a pécsi Körber (ex-Hauni) hr és kommunikációs vezetője követi.

A hírt némileg überelve a Fidesz-közeli Pécsi Újság egy nappal később arról számolt be, hogy információik szerint Bódis januárban lemondhat, és ráadásul Szemereyt javasolná maga helyett. A fejlemény azért is érdekes lenne, mert a kuratóriumi elnök, kutató és nőgyógyász professzor saját bevallása szerint kulcsszerepet játszott a felsőoktatási modellváltás kidolgozásában, lényegében az ötletet is ő dobta be. Bódis a januári távozásáról a hírt ugyan nem cáfolta, de nem is erősítette meg, csupán annyit közölt a Telexszel, hogy „amennyiben lesz további változás az alapítvány kuratóriumának összetételében, arról természetesen tájékoztatni fogjuk az egyetemi polgárokat, és a közvéleményt.” A válasz arra sem tért ki, hogy ez a tájékoztatás vajon ismét a Szabad Pécsen keresztül jut majd el a nyilvánossághoz vagy saját kommunikációs csatornáikat proaktívan felhasználva számolnak majd be a változásról. Az esetleges változásról, ami biztosan nem a fiatalítás jegyében zajlik majd, hiszen Bódis 70, míg Szemerey 71 éves.

  • A politikusok, azaz Szili Katalin, Decsi István, Mikes Éva egyelőre úgy tűnik, hogy maradnak a PTE-UQA kuratóriumában.
  • Orbán Viktor a múlt héten eltávolította Jenei Zoltánt az Országos Kórházi Főigazgatóság éléről. A PTE volt kancellárjának a kórházak gazdasági problémái, vagyis hatalmas felhalmozott adóssága miatt kellett mennie a hírt először közlő MedicalOnline szerint. | telex.hu
👨‍⚕️
Vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a PTE traumatológiai klinikájának volt igazgatóját, aki ellen május óta zajlott nyomozás. A gyanúsítottat november végén hallgatták ki, és az intézet oldalán már az új, megbízott vezető neve szerepel. | nepszava.hu

– HANGOSABB: Pécsi szervezetek is kezdeményező aláíróként csatlakoztak „szuverenitásvédelmi törvény” ellen indított tiltakozó petícióhoz. Többek között az Emberség Erejével Alapítvány, a Mindenki Pécsért Egyesület, a Pécsi Zöld Kör, a Pécsi Közösségi Alapítvány, Séta a Mecsekért Civil Összefogás és a Szabad Pécs szerepel a listán.

Az országgyűlés a napokban fogadhatja el a szuverenitásvédelmi törvénycsomagot. A tervezet által minden külföldről támogatott civil szervezet és médium vizsgálható lesz, amit a nemzeti érdekkel és az ország szuverenitásának védelmével indokol a kormány. Az ország ügyeibe való külföldi beavatkozást sejtve így bármely szervezet és ahhoz köthető magánszemély, akár személyes adataihoz is hozzáférhet a jövő év elején induló Szuverenitásvédelmi Hivatal

💵
David Pressman amerikai nagykövet is egyre határozottabban szólal fel a törvénytervezet ellen, amit nem véletlenül hasonlítanak az orosz ügynöktörvényhez. És, ami nem csak a dollárral, de természetesen az euróval sem kompatibilis.

– ÚJÁSZATI: Majdnem másfél évtized után sikerült a belváros egyik leromlott állagú épületének méltó megújulást összehozni. A Régészeti Múzeumot 2009-ben zárta be az akkori fenntartó, Baranya megye. Norvég forrásokból szerették volna felújítani, de ebből nem lett semmi. Közben a kormány a múzeumi rendszert felforgatta, a norvégokkal meg összeveszett, így már az előző városvezetés nyújtott be EU-s forrásokra pályázatot 2016-ban. Azóta mindent többször át kellett tervezni, így csak másfél évvel ezelőtt indulhattak el a munkálatok. A költségek végül nettó 1,3 milliárd forintra nőttek, amihez a magyar állam a 100 millió forinttal járult hozzá. Az épületet ünnepélyes keretek között november 30-án adták át. A projektben kettős funkciót kapott az épület: kiállítótér és látogatóközpont. Utóbbi azt is lehetővé teszi, hogy rendezvényhelyszínként működjön a múzeum, de a kávézó üzemeltetésére már többször kiírt pályázatban még nem találták meg a leendő bérlőt.

🎁
A Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpontjában az állandó és az időszaki kiállítás mellett decemberben adventi tematikus programokat, előadásokat tartanak. | jpm.hu

Tovább »»

Ezért nincs kétkísérős szülés Pécsen – Interjú Kovács Kálmán András klinikaigazgatóval

Ezért nincs kétkísérős szülés Pécsen – Interjú Kovács Kálmán András klinikaigazgatóval

Petíció indult Pécsen januárban, hogy ismét engedélyezzék az apa és egy dúla egyidejű jelenlétét a vajúdás alatt a klinikán. Aláírásgyűjtés azonban nem csak itt, hanem számos más vidéki és fővárosi intézmény gyakorlata kapcsán elindult, amiről korábban átfogó cikket írtunk. A témában megkérdeztük a pécsi klinikaigazgatót, Kovács Kálmán Andrást, akinek a

By mecseki müzli
Úttörő volt, de nagyon lemaradt a Tüke Busz járatkövető rendszere

Úttörő volt, de nagyon lemaradt a Tüke Busz járatkövető rendszere

Nehézkes a pécsi buszok egyébként korszerű helyzetkövető technológiájának használata, az alkalmazás elavult, ezért egy független fejlesztő saját megoldással jött ki. Az elektronikus jegy- és bérletváltás területén nagy előrelépések történtek, de itt is további fejlesztésekre lenne szükség. * Nehezen hozzáférhető, elavult szoftveres megoldásokkal használhatjuk a Tüke Busz járatkövető szolgáltatását a hivatalos felületeken.

By mecseki müzli
Nem itt szültem, hogy a dúlám és az apa is velem lehessen – Ezért indított petíciót egy pécsi anyuka

Nem itt szültem, hogy a dúlám és az apa is velem lehessen – Ezért indított petíciót egy pécsi anyuka

Aláírásgyűjtés kezdődött januárban, a Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának címezve a kérést, ne kelljen választania a szülő nőnek, hogy az apa vagy a dúla legyen jelen szülésénél. Tavaly ősszel az országban több helyen indultak petíciók a helyzet megváltoztatására, ugyanis a koronavírus-járvány óta a nők vajúdásánál nem lehet bent egyidejűleg két

By mecseki müzli