#6 – Változás | Megszűnés | Boomersajtó
7 min read

#6 – Változás | Megszűnés | Boomersajtó

#6 – Változás | Megszűnés | Boomersajtó

Ez itt a mecseki müzli, ami minden csütörtök reggel érkezik. Elolvasok minden pécsi hírt, és összefoglalom neked a lényeget.

Ha valaki továbbította neked ezt a hírlevelet, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy mi is ez.

‌             ‌

#aszerk.

Beszélnünk kell a Facebookról. Mások is beszélnek róla, és nagyon nem szép dolgokat árulnak el a belső működéséről. Ezen is sokan elgondolkodnak, de talán a hétfői Nagy Lehalás még többeket döbbentett rá a közösségi háló (és csatolmányai) jelentőségére. Azt persze kétlem, hogy ez a megdöbbenés sokáig fog tartani, és a legtöbben semmit sem tesznek majd. De, akik szolgáltatásaikat, üzletüket, életüket szervezik a Facebook köré, talán megpróbálnak változtatni.

Persze, a közösségi média egy fantasztikus dolog, az eredményeit, benne rejlő lehetőségeket lehetetlen elvitatni. Viszont az árnyoldalai felett sem szabad szemet hunyni. És én most csak egyetlen ilyet emelek ki: a hírfogyasztás átalakulását.

Most már tényleg jól látszik, hogy miért nem hajthatjuk híreinket, közbeszédünket és végső soron demokráciáinkat, társadalmainkat ellenőrizhetetlen, átláthatatlan, önkényesen bármikor át- és felülírható algoritmusok uralma alá, amiket kizárólag a profit maximalizálásában érdekelt és alig számonkérhető cégek irányítanak.

És itt elsősorban most nem a hirdetési piac bekebelezése miatt aggódó médiamunkásként vagy kapuőrző szerkesztőként érvelek. Nyilván ezek is benne vannak. Hanem sokkal inkább olyan polgárként, aki úgy látja, hogy kellenek a közös hírek, kell a közös tudás, különben nem fogunk tudni beszélgetni egymással. Nem lesznek közös történeteink, közös ügyeink. És, akkor mindent és bármit meg lehet velünk tenni.

Na, ezzel kellene valahogy szembe menni. Meg alakítani a médiafogyasztási szokásokat. Végül is, ezzel a motivációval indítottam el ezt a hírlevelet is.

* * *

‌Bocsánat, az eleve szokatlanul hosszú bevezetőért, de még egy közszolgálati bejelentés is van. Még mindig kísérleti fázisban van a hírlevél, minden változhat. Most például az, hogy a hírlevelek regisztráció nélkül megint olvashatóak lesznek az oldalon, de csak a megjelenést követő szombattól.

A mecseki müzlit megosztani, továbbküldeni, egy sörözés alkalmával szóba hozni nem csak szabad, de ajánlott is!

Üdv,‌‌
Ervin


#nagykötőjel

– VILLANYLEÓ: Végelszámolás vár a Pécsen sem ismeretlen Eliosra (RTL). Orbán Viktor vejének, a családjával nemrég Spanyolországba emigrált Tiborcz Istvánnak ez a szimbolikus cég alapozta meg az első „gazdasági sikereit". Az idézőjel pedig azért indokolt, mert azokról a sikerekről az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tetemes iratmennyiséget juttatott el a magyar hatóságoknak. Amiket most a TASZ beadványa nyomán nyilvánosságra kell hozni. Más kérdés, hogy a magyar rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Közben a kormány gyakorlatilag elismerte, hogy mégiscsak valami gond lehetett a EU-s forrásból végrehajtott közvilágítás-korszerűsítési programokkal, ugyanis ezeket a pénzeket mégsem igényelték az európai közösből, hanem a magyar központi költségvetésből csoportosították át. Pécs ebből a szempontból kicsit más helyzetben volt, ugyanis annyira fontos volt az akkori, fideszes városvezetésnek a mielőbbi lámpacsere-program, hogy hitelt vettek fel.‌‌ A pécsi beruházásnak önmagában is több botrányos mozzanata volt (pl. kevesen feleltek meg a közbeszerzési kiírásnak, gyalogátkelőhelyeknél alulméretezték az új világítást), de a rendőrség itt sem látta nyomát bűncselekménynek.

– BOOMERSAJTÓ: Ismét lesz Pécsi Hírlap, ugyanis nem szűnik a médiaalapítási kedv vidéken! Múlt héten egy induló online rádióról írtam (#5), most pedig egy alakulóban lévő nyomtatottlap-csoportról számol be a Média1. A 168 órát, Klubrádiót is résztulajdonló, de a magyar médiapiacra az ingyenesen terjesztett Pesti Hírlappal belépő Milkovics Mátyás cége további terjeszkedésben gondolkodik. Többek között Sopronba, Győrbe, Debrecenbe, Kecskemétre és Pécsre is ingyenes kiadvánnyal készülnek, a tervek szerint minél előbb. Ezzel akár a kormányközeli KESMA-lapoknak (pl. Dunántúli Napló, City7) állíthatnának konkurenciát. Ezt az egész konstrukciót azért minimum fenntartásokkal kell kezelni, mivel néhány hónapja egy új, grúz-izraeli befektető szállt be a cégbe, aki nem is tagadja, hogy nagyon jóban van Rogán Antallal. Sőt, barátja! Bár ez alapján elég nehéz elképzelni, hogy a propagandaminiszternek vannak barátai. Mindenesetre az ítélethozatallal érdemes kivárni, nekem elsősorban inkább technikai kétségeim vannak. Egyrészt, a lappiac (pláne vidéken) haldoklik, mégis milyen bevételekre számíthatnak, amiért ez megérné? Másrészt, a mutációk gerincét és törzsét nyilván a Pesti Hírlap adja majd, de a helyi tartalomra vajon találnak-e újságírót? Akarnak egyáltalán?

– SZÓLARÁDIÓ: Ígérem, ez az utolsó médiás hír ebben a számban: hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Pécsi Kommunikációs Központnál (PKK) történt megbízások miatt. A fideszes városvezetés bukása után az önkormányzati cégeknél és intézményeknél átvilágítások indultak, a mostanival együtt 18 feljelentés történt. A legújabb egy ma is tevékeny Fidesz-közeli médiavállalkozóhoz, pécsi médiacsoporthoz, azon belül is rádióhoz köthető. A gyanú szerint a PKK-val kötött szerződésben nem voltak díjak rendelve a szolgáltatásokhoz és a PécsMa cikke szerint: „ezért nem volt konkrét elszámolás, dokumentumokkal nem volt alátámasztva a kifizetések megalapozottsága". Miközben a szolgáltatás tartalma csökkent a kiszámlázott összeg egyik évről a másikra megduplázódott. További probléma az átvilágításokért felelős ügyvéd, dr. Bodnár Imre szerint, hogy a számlák és teljesítésigazolások eltérnek egymástól, a havi díjak összege teljesítésigazolással nincs alátámasztva, ennek ellenére kifizették őket. Sőt, úgy látják, előfordult, hogy a rádióban le nem adott hanganyag után is fizetett a PKK.

– SZAKMAI-EMBERI: Egy pécsi tanár múlt pénteken, egy több százszor megosztott, de azóta törölt Facebook-posztban mesélte el friss Tüke Busz-os tapasztalatait. Kinek nincs szép története ellenőrökről? Hát, ez sem volt az: diákjaival vette volna igénybe a tömegközlekedést, a jegyek lyukasztgatása nem ment elég gyorsan, a felbukkanó ellenőrök pedig végigbüntetettek mindenkit. A cég azóta kivizsgálta az esetet és arra jutottak, hogy az ellenőrök szabályszerűen jártak el. Jó volna persze egy külső vizsgálat is, mindenesetre méltányosságból az a kompromisszum született, hogy nem kell befizetni a pótdíjat. Csak egy úgynevezett tanintézeti osztályjegyet kell venni, amit később leutazhatnak. Adott osztály, csoport ezt tanévente kétszer, előzetesen igényelheti, és 2920 Ft-ért korlátlanul lehet vele utazni egy napig (kivéve a reggeli csúcsidőszakot). Erről a lehetőségről éppen szeptemberben adott ki megint közleményt az önkormányzati tulajdonú társaság – és a kompromisszum kicsit edukációs jellegűnek is tűnik.
‌‌+ A másik tükés hírt pedig nem ússzuk meg pártpolitika nélkül: a helyi fideszes ellenzék azon akadt ki, hogy egy – a Fidesz-közeli Pécs Aktuálon megjelent – hír szerint a tömegközlekedési társaság rendkívül alacsony áron és titokban értékesített buszokat. A Szabad Pécs viszont úgy tudja, hogy valóban eladtak 10 buszt, amik forgalomból kivont járművek voltak. Összesen 9 millió forintért, és az alacsony összeghatár miatt nem is kellett közgyűlési felhatalmazás (tulajdonosi hozzájárulás) az ügylethez. A pénzen egyébként rögtön megvettek 27 csuklósbuszt, amiket eddig béreltek. És, amiknek a tartós hiánya az egyik legnagyobb probléma a Tükénél. Külön érdekes, hogy a Volvo-gate múlt heti fejleményéről (Csizi Péter és Páva Zsolt beidézése a bíróságra #5), amiben mégiscsak egy 700 millió forintos túlárazásról van szó, a Pécs Aktuál egyelőre nem közölt cikket – és a helyi Fidesz sem adott ki róla közleményt.


#csak1kérdés

Pécs egyik legnagyobb piaci foglalkoztatója, a Körber Hungária Gépgyártó (korábban Hauni) 2020-ban hároméves munkaidőkeretet vezetett be. Így próbálták kivédeni, hogy a csökkenő kereslet miatt munkavállalókat kelljen elbocsátani. Az időkeret növelésének a lehetőséget a 2018-ben elfogadott és „rabszolgatörvényként" elhíresült törvénymódosítás teremtette meg. A helyzet érdekessége, hogy a Körbernél a munkaidőkeret egyről három évre történő növelését a Vasas Szakszervezettel egyetértésben vezették be. Pedig a helyi szakszervezet országos szinten is kiemelkedő erejű tiltakozásokat, tüntetéseket szervezett a törvény ellen. Mivel a Körbernél a portfólióbővítés hatására újra fellendült az üzlet, a 36 hónapos munkaidőkeretet 21 hónap után, szeptember 30-ával lezárták, az ismét egyéves lesz. A helyzetről és a tapasztalatokról a Vasas Szakszervezet régiós vezetőjét, Benke Norbertet kérdeztem.

Hogyan értékeled a fejleményt?‌‌
Komoly támadási felület volt ez a Vasas Szakszervezet számára, hiszen mi voltunk a leghangosabb kritikusai a rabszolgatörvénynek. A túlóratörvény kockázata, hogy a munkaadók vissza tudnak élni vele, illetve olyan vállalásokat tesznek, amik számukra is tarthatatlanok. A Körbernek nagyon komoly garanciákat, részletesen kidolgozott forgatókönyvet kellett bemutatnia, hogy ebbe belemenjünk. Mi is a legfelsőbb szinten vettünk részt a megbeszéléséken, és a Körberben jól működő és erős alapszervezetnek minden segítséget megadtunk. Azt gondolom, hogy az évtizedes, jót tapasztalatokra alapozott, beléjük vetett bizalom most be is igazolódott. Ezt, és a tárgyalások alatt tanúsított pozitív hozzáállást is meg kell köszönnöm, meg kell köszönnünk a cég vezetésének. Mindez nagyon ritka manapság, és nem is szeretnénk mással ilyen szituációba belemenni.‌‌Viszont még egy fontos szempontot kiemelnék: mégiscsak többszáz munkavállaló sorsa volt a tét. Ezeket az embereket meg tudta tartani a cég és bár volt a munkavállalók részéről elégedetlenkedés is, úgy gondolom, mindenki megértette, hogy közös a cél.


#köz.ügy

Az Emberség Erejével Alapítvány új pályázatot hirdetett baranyai, tolnai és somogyi civil szervezetek számára. A kijelölt célok: közösségi élet erősítése, oktatás, érdekvédelem, szociális ügyek, lakhatással kapcsolatos ügyek, egyéb, a közösség számára fontos ügyek. Szakmai segítséget is nyújtanak a támogatásgyűjtéshez (ami lehet például aukció, adománygyűjtő esemény, tombola), a befolyt összeget pedig megduplázzák. Ez, a kampánycélokhoz igazítva, 100–500 ezer forint közötti összeg lehet. Jelentkezés: október 14-ig. Tájékoztató ma (2021.10.07.) délután lesz, részletek az alapítvány oldalán.


#gyűjtő

  • Huszonöt éves fennállását ünnepli idén a PTE Művészeti Kara. Erről nem csak ez a videó, hanem persze egy csomó program, kiadvány is tanúskodik, de érdemes ezt a kis összefoglalót is megnézni. | PTE1367 - YouTube
  • Abban szerintem véleménynagykoalíció van, hogy a Zsolnay Fényfesztivál egy baromi jó rendezvény valahol a pop–underground–művészet–tudomány-koordinátarendszerben. És bizony van ennek elméleti háttere is. | UnivPécs
  • Új helyre költözik a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár, méghozzá a kormányzati támogatásból megújult Janus Pannonius utca 8. alá. Az épület modern, a gyűjtemény legkorábbi darabjai 16. századiak. | bama.hu
  • Kis- és középvállalkozásoknak nyújthat segítséget a 3 milliárd forintos kerettel elindított városi tőkealap. Amihez tőkét az MFB Invest Zrt. ad, ami így kisebbségi részesedéshez jut a támogatott cégekben. Ezt a részesedést később vissza lehet vásárolni. A város társlebonyolítóként vesz részt a programban, és azt is kijelöli, hogy milyen jellegű, illetve melyik vállalkozások részesüljenek ebből a támogatási forrásból. | PécsMa
  • Az évek óta zárva tartó Jakováli Hasszán dzsámit most talán hagyjuk is. De egy másik török kori emlékünk, Idrisz Baba türbéje is méltatlanul kihasználatlan éke a városnak. Ennek a véleménynek egy múlt hétvégi program résztvevői is hangot adtak. | bama.hu
  • A Budapest Design Weekhez kapcsolódóan idén újra lesz Design Hét Pécsen is: október 8. és 17. között. Kiállítások, beszélgetések a kreatív iparról. | PBKIK

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Itt feliratkozhatsz az ingyenes hírlevélre. Próbáld ki!