Egy autokráciából nem lehet úgy kijönni, hogy ne tegyen igazságot a következő kormány
„Nem morális hősökre van szükség, hanem közösségekre. Beszélgetésekre, találkozásokra és szolidaritásra” – mondta Fleck Zoltán szociológus, jogász professzor a pécsi jogi karon a Csalók és csalódások. Morális dilemmák az új magyar autokráciában című könyve idei megjelenése alkalmából rendezett beszélgetésen hétfőn. „Nem mindenáron eldönteni kell valamiről, hogy morális-e vagy sem. Hanem egyáltalán fel kell tenni a kérdést. Dilemmákra és kérdésekre van szükségünk.”
Az Orbán-rezsimről és a jogállam leépüléséről rendszeresen publikáló Fleck ellen az elmúlt egy évben több hullámban indított egész pályás letámadást a kormányzati propaganda. Az ELTE jogi karának oktatója éppen egy évvel ezelőtt emelte fel a szavát másodmagával az ellen, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója doktori fokozatot szerezzen az intézményben. A kormányzati rágalomhadjárat augusztusban lépett szintet, miután egy rendezvényen mondott beszéde miatt az alkotmányos rend veszélyeztetésével vádolták meg a professzort.
A PTE Emberi jogi, Jogbölcseleti és Társadalomelméleti TDK és a Fiatal Értelmiségi Klub szervezte beszélgetésen a kérdéses doktori védésen túl több kérdésben is megosztotta véleményét a Barcsi Tamás és Mészáros Gábor, majd a hallgatóság kérdéseire válaszolva.
Fleck elmondta, a hatalommal szemben a kollektív ellenállással van igazán lehetőség eredményeket elérni. Példának hozta, hogy
ha 2010-től kezdődően a különböző szakmai közösségek több szolidaritással, kollektíven léptek volna fel, hatékonyabban tudtak volna ellent tartani a kormányzati törekvéseknek a jogállam leépítésére.
Hogy ez nem sikerült, az közös felelősségünk, ahogy a hazugságokra épülő rezsim négyszeri megválasztása is az. „Még ha mindenki próbálja is eltolni magától a felelősséget” – jegyezte meg. „Nem jogállamban élni morális kockázatot jelent”, vagyis „autokráciában morális szerencsétlenség élni”, hiszen az egyénnek minden döntési helyzetben mérlegelnie kell a következményeket. A szerző ennek érzékeltetésére hozta fel példaként, hogy mennyire kockázatos bármilyen vezető szerepet vállalni, hiszen borítékolható, hogy rövid időn belül olyan döntéseket kell hozni például a képviselt intézmény érdekében, amelyek morálisan elfogadhatatlanok. Bár „mindig van szabad döntés” – utalt vissza arra, hogy az említett doktori bizottságban helyett foglaló több tag választhatott volna más utat.
A beszélgetésen több szó esett az egyetemek, így a pécsi modellváltásáról, melynek valódi oka egyértelmű: „esetleg kormányváltás esetén az egyetemeken ne történjen meg a hatalmi váltás”. Ahogy hiába omlana össze egy nap alatt a NER, az apránként felépített (gazdasági) háttérhatalom miatt az MCC akkor sem fog összeomlani.
„Mire a modellváltás bekövetkezett, már nagyon sok iskola, intézmény, szakmai műhely adta fel a függetlenségét” – regálta az egyetemi oktató azzal kapcsolatban, lehetett-e volna eredményesen ellenállni. Bár sok szempontból túl késő volt, Fleck szerint kollektív ellenkezés, valódi szolidaritás esetén biztos nem ment volna ilyen könnyen. Bár Pécsen egyes karokon voltak bátor kiállások az egyetemi autonómia mellett, egyedül a bölcsészkar fejtett ki lényegi ellenállást. (A jövőre jubiláló folyamatnak sok gyalázatos fejezete volt, kezdve a szűkre szabott határidőtől a pécsi EHÖK minden kritikát és visszafogottságot nélkülöző behódolásán át Bódis József egykori pécsi rektor, államtitkár szerepéig. – a szerző)
A jövővel kapcsolatban Fleck megjegyezte, meglátása szerint egy autokráciából nem lehet úgy kijönni, hogy ne tegyen igazságot a következő kormány, de ez nem a bosszút jelenti.
Látványos igazságtétel lehet például, ha „Iványi Gábor gyerekei az iskolává átalakított Hatvanpusztán tanulnak” majd.
A professzor szerint egy esetleg kormányváltás után nagy feladat hárul majd a jogászokra, izgalmas munka lesz esetről-esetre bizonyítani a kormányzati és törvényalkotói szándék csalárdságát és jogszabályról jogszabályra visszaépíteni a jogállamot. A legfontosabb mégis a társadalom reintegrációs folyamata lesz. Ennek egy részét kell képezze egy új, valódi társadalmi egyetértésen alapuló alkotmány, méghozzá egy közösségi, melynek alapvetéseit emberek kis közösségeinek gyűlésein kell lefektetni.
„Menedékhelyek, kis közösségek, ahol akár idegen emberek egyenrangúan és szabadon beszélhetnek egymással, kérdezhetnek egymástól, kritikát fogalmazhatnak meg és konszenzusra juthatnak” – ez a jövő záloga. Felvetődött, hogy ez mennyiben elegendő, de Fleck ebben (legalábbis számunkra) derűlátónak tűnt, szerinte ezek a szigetek képesek terjedni és összekapcsolódni. „Beszélgessünk, vitatkozzunk, hallgassuk meg a másikat, és a diagnózison keresztül jussunk el oda, hogy mit kell másként csinálni.”
Szerző: Mester Zoltán (Emberség Erejével)
