Egy autokráciából nem lehet úgy kijönni, hogy ne tegyen igazságot a következő kormány

Share
Egy autokráciából nem lehet úgy kijönni, hogy ne tegyen igazságot a következő kormány
Fleck Zoltán és Barcsi Tamás – Fotó: PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék/FB

„Nem morális hősökre van szükség, hanem közösségekre. Beszélgetésekre, találkozásokra és szolidaritásra” – mondta Fleck Zoltán szociológus, jogász professzor a pécsi jogi karon a Csalók és csalódások. Morális dilemmák az új magyar autokráciában című könyve idei megjelenése alkalmából rendezett beszélgetésen hétfőn. „Nem mindenáron eldönteni kell valamiről, hogy morális-e vagy sem. Hanem egyáltalán fel kell tenni a kérdést. Dilemmákra és kérdésekre van szükségünk.”

Az Orbán-rezsimről és a jogállam leépüléséről rendszeresen publikáló Fleck ellen az elmúlt egy évben több hullámban indított egész pályás letámadást a kormányzati propaganda. Az ELTE jogi karának oktatója éppen egy évvel ezelőtt emelte fel a szavát másodmagával az ellen, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója doktori fokozatot szerezzen az intézményben. A kormányzati rágalomhadjárat augusztusban lépett szintet, miután egy rendezvényen mondott beszéde miatt az alkotmányos rend veszélyeztetésével vádolták meg a professzort.

A PTE Emberi jogi, Jogbölcseleti és Társadalomelméleti TDK és a Fiatal Értelmiségi Klub szervezte beszélgetésen a kérdéses doktori védésen túl több kérdésben is megosztotta véleményét a Barcsi Tamás és Mészáros Gábor, majd a hallgatóság kérdéseire válaszolva.

Read more

„A képzelet szab határt...” – Mi van, ha tényleg határt szab?

„A képzelet szab határt...” – Mi van, ha tényleg határt szab?

Szürke májusi szombat, hideg esőben átfagyott lábak és ebédről megmaradt gombás pizzaszeletek. Kiscsoportos foglalkozás, a résztvevők általános iskolás gyerekek. A téma emberi jogok, azon belül részvételiség és szólásszabadság. Azt szeretem a legjobban a moderátorkodásban, hogy hiába készülök fel ugyanúgy, sosincs két egyforma alkalom. Akkor sem, ha ugyanazt a módszert használom,

„Ez lenne az igazi demokrácia; mindenki a saját maga meggyőződésével is együtt tudjon élni a másikkal” – beszélgetés Vincze Csillával

„Ez lenne az igazi demokrácia; mindenki a saját maga meggyőződésével is együtt tudjon élni a másikkal” – beszélgetés Vincze Csillával

Pécs egyik legfontosabb közösségi terébe, a Nevelők Háza Egyesület által működtetett Civil Közösségek Házába látogattunk el a közelmúltban. Az ügyvezető elnöki és kulturális szervező szerepet betöltő Vincze Csillával egy interjú keretein belül beszélgettünk, miközben a ház sokszínű tereit is bejártuk. Vincze Csillát bájos segítője, Zengő kutyus is elkísérte. Szántó Dóra