Hangos bólogatás | Néma tiltakozás | Heti programajánló

Megosztás
Hangos bólogatás | Néma tiltakozás | Heti programajánló

A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Tetszik a hírlevél? Továbbítsd valakinek, aki szereti a levest!


Ez itt a szponzoráció helye. Szeretnél hetente több, mint ezer elkötelezett pécsi olvasóhoz eljutni? Kattints ide


#nagykötőjel

– VISSZHANG: A nemzeti ünnepen embereket poloskának nevező miniszterelnököt a kormánypárti képviselők és megmondóemberek azonnal visszahangozni kezdték a közösségi médiában. Mintha parancsot teljesítenének, a pécsi Fidesz is rögtön beleállt, de az elrugaszkodott bejegyzéseiről ismert Hoppál Péter valamiért kihagyta ezt a kötelező kört. Sőt, meglepő módon, hosszú évek óta először a városi megemlékezésen vett részt. A kérdésemre azt mondta, hogy nem tud Orbán Viktor szavaira reagálni, mert még nem hallotta a beszédet. Nehezen tudom eldönteni, hogy ez volt a valódi indok vagy addigra már szembesült a náci időket idéző szöveg következményeivel, de tény hogy neki most nem kell úgy magyarázkodnia, mint a miniszterelnöknek. Vagy mások szavait átvéve félremagyarázni a dolgokat, mint Hargitai János KDNP-s baranyai politikusnak. 

  • Péterffy Attila ünnepi beszédében idén is a független civilek fontosságát hangsúlyozta ki, így azért mégiscsak lehetett Hoppál Péternek néhány kellemetlen másodperce a tömegben. | pecsma.hu
  • Megszületett a pécsi civilek fontosságát, értékeit hangsúlyozó petíció, ami valóban a pozitívumokra koncentrál és mentes minden politikától. Ahogy a múlt szerdai fórumon megbeszélték. Első olvasatra persze, mert a sorok között azért ott vannak az aggodalmak és a félelmek is. A semlegesített kiáltványt ráadásul csak anonim módon lehet aláírni, talán nem meglepő, hogy húsznál is kevesebb támogatták szombat óta. | peticiok.com
#bezzeg: Segítő szakemberek – például pszichiáterek, pszichológusok – szintén petíciót indítottak, mert növekvő szakmai aggodalommal” figyelik, hogy a közbeszédben az utóbbi időben dehumanizáló, egyre agresszívabb retorika jelent meg, amely rendkívüli módon növeli a társadalmi kirekesztést, és az egyéni, a közösségi és a társadalmi szintű gyűlöletkeltés veszélyét hordozza. Bezzeg Szlovákiában a mentálhigiénés szakemberek ennél célzottabban fogalmazták meg nyílt levelüket: Robert Fico lemondását kérték. | 444.hu

#podcast

Témáink a legutóbbi adásban:

  • Helyben csorbult demokrácia
  • Aggódó civilek fóruma
  • Bemutatkoztak a pécsi Tisza szigetek
  • Fideszes kamuoldalak vol. MXVII.
  • Pankotai Lili nyert a Nagy Lajos ellen
  • Szili Kati közpénzecskéi

A régi adásokat itt lehet visszahallgatni, illetve az újakra feliratkozni: Apple | Spotify | Acast | RSS | Youtube


#yt

Újra elindultak a pécsi Bicibusz-járatok: a hét egy-egy napján csoportosan és kísérettel indulhatnak gyerekek biciklivel iskolákba. A kezdeményezés 2022-ben indult (írásban és videóban is beszámoltam erről), így ezúttal az ötletgazdát és a Bicibuszok motorját, Simon Wintermanst a fejleményekről kérdeztem és a csapattal tekertem. Videó itt.

Read more

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

„A pozíció iránti jelentős érdeklődésre tekintettel a kommunikációért felelős igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére a korábbi döntésnek megfelelően nyílt pályázatot ír ki az egyetem. A pályázat elbírálásáig a PTE nem alkalmaz új kollégát, a júliusban megüresedett főszerkesztői pozíciót átmenetileg belső munkaerő-átcsoportosítással törekszik megoldani” – írta csütörtöki közleményében a pécsi egyetem. Az intézmény

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a Dunántúli Napló/Bama.hu volt főszerkesztője, Fülöp Zoltán a Pécsi Tudományegyetem kapcsolati igazgatóságának középvezetője lesz. Ebben a minőségben szakmailag ő fogja felügyelni az egyetem online, videos, print kiadványait. Kérdéseinkkel megkerestük a Pécsi Tudományegyetemet: lényegében megerősítették az értesülésünket. Azt írták, hogy Fülöp

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

„Nyilván minden doktori iskolában van egy-egy problémás hallgató, de itt tömegével védtek meg minősíthetetlen színvonalú dolgozatokat. Sokszor kitűnő minősítéssel, és sajnos a politikai szál is látható. Fideszes politikusok, Fideszhez közel álló szereplők” – mondta a megkeresésünkre Barcsi Tamás, filozófus, tanszékvezető egyetemi docens, akinek hétfő este közölt nyílt levele nagy vihart

Szerző: Ervin Gűth