#129 – Jobb jobboldaliak | Eltűnt járatok | Kezdődő ötletelések

#129 – Jobb jobboldaliak | Eltűnt járatok | Kezdődő ötletelések
Cím nélkül (2024)

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Mecseki Müzli: ma (febr. 29.) este tartjuk az első nagyobb rendezvényünket. A témát egy korábbi és egy friss cikkünk adja.

Reméljük, hogy ebből jó gyakorlat születik, ugyanis a jövőben is szeretnénk olyan témákat alaposan feldolgozni, amik megmozgatják, tényleg érdeklik a helyi közösségeket. Aztán ezekről beszélgetni, vitatkozni.

Jelenleg ezt pályázatok segítségével tudjuk megtenni, de reméljük, hogy a jövőben az egyre növekvő feliratkozói és előfizetői bázisunknak köszönhetően lesz erre lehetőségünk!

Köszi, 
Ervin


#kispont

Jócskán elavult és nehezen használható a Tüke Busz egykor még úttörő járatkövető szolgáltatása. A felhasználók lepontozzák a cég transIT alkalmazását és menőBusz oldallal is vannak problémák. Ugyanakkor a Tüke valós idejű adatait, menetrendjét felhasználva egy sokkal jobb megítélésű androidos alternatívát készített egy független fejlesztő. Krisz768 a PécsLines alkalmazással megkereste a Tükét, együttműködést javasolt, de érdemben nem válaszoltak neki. Ahogy nekünk se: konkrétumok nélkül annyit árultak el, hogy szeretnék megújítani az online megjelenésüket.

Pécsen 2014-ben indult a buszok járatkövető szolgáltatása, ez akkoriban hatalmas vívmánynak számított, de azóta nem fejlődött. A Volánbusz járatainak helyzetét idén januártól a Google Térképen is lehet követni, ezzel az állami cég beelőzte a Tükét. 

Emellett rohamosan növekszik az igény az elektronikus jegyek, bérletek iránt is, ez a szolgáltatás most nem egységes, pedig a múltban már erre is létezett jó megoldás Pécsen. 

A mai korszerű közlekedési alkalmazások átfogó szolgáltatásokat kínálnak. Erre az egyik legjobb példa a bécsi: az útvonaltervezést jegy- és bérletvásárlással, kedvezményekkel, turisztikai ajánlatokkal bővítették egy könnyen használható és több nyelven elérhető csomaggá.

Kalmár Kristóf teljes cikke itt olvasható. 


#ötpont

Aláírásgyűjtés indult januárban Pécsen is, hogy ismét engedélyezzék az apa és egy dúla egyidejű jelenlétét a vajúdás alatt a szülészeten. Az ügyről átfogó cikket írtunk, és most meg tudtuk kérdezni a pécsi klinikaigazgatót, Kovács Kálmán Andrást is, akinek a petíciót címezték.

dr. Kovács Kálmán András, PTE Klinikai Központ – Fotó: Gűth Ervin

Az interjúban elhangzó öt legfontosabb kijelentés: 

  1. „Három éve vagyok igazgató, a Covid előtt nem én voltam, de azóta engem még senki nem keresett meg személyesen, hogy ilyen irányú kérése lenne a klinika felé.”
  2. „Épp elbírálás alatt van egy pályázatunk, ahol egy Születés Házát szeretnénk megvalósítani.”
  3. “Mi annyit tudunk mondani, hogy itt vagyunk háttérként és ha valamilyen komplikáció fellépne, nagyon sok szeretettel várjuk a klinikán a vajúdó nőket akkor is, hogyha otthon szülésről van szó.”
  4. „Az a normális szülés, hogy nem zavarjuk a nőket, de nekünk a múlt rendszere miatt ezt tanulnunk kell.”
  5. „Tudom, hogy hol vannak problémák és hol kell javítanunk, de azt gondolom, hogy alapjaiban véve azért pozitív a hozzáállás.”

A teljes interjú itt olvasható. A témában beszélgetést szervezünk ma (febr. 29.), 17 órától. Részletek itt.


#nagykötőjel

– INDULGATTAK: Ismét kétnapos sztrájk volt a pécsi tömegközlekedésben, de a hírlevél írásakor még nem tudjuk, hogy ténylegesen hány járat maradt ki kedden és szerdán. A Tüke Busz szerint a szokásos 1884 járathoz képest az elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében kedden 1738, míg szerdán legalább 1363 járatnak kellett elindulnia. Az újabb sztrájkot is a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet kezdeményezte. A cégnél működő másik szakszervezet, a Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) korábban már elfogadta az infláció feletti emelést, de a bértárgyalások lezárása a másik szakszervezet miatt nem történt meg. A Tüke Busz vezetése ennek ellenére visszamenőleges hatállyal biztosan be is vezeti a 18,5%-os alapórabér-emelést, valamint további juttatásokat is kapnak a sofőrök. A SZAKSZ újabb tiltakozást helyezett kilátásba, ami márciusban négynapos lenne. Egy szerdai bejegyzés szerint a Tüke megsértette a sztrájkoláshoz való jogot, ráadásul már az eredeti bérkövetelésükkel fenyegetőztek. Mégis inkább 25%-os alapórabéremelést követelnek, amennyiben nem sikerül a Tüke Busz vezetésével március 7-ig megállapodni a 20%-os emelésről.

🚍
Tájékoztatót adott ki Tüke Busz a 14 éven aluliak ingyenes utazásával kapcsolatban: az értelmezésük szerint Lázár Jánosék március 1-jén életbe lépő tarifareformja csak a MÁV-Volán-csoport által üzemeltetett járatokra érvényes. A kérdés politikai súlyát jól mutatja, hogy Péterffy Attila személyes találkozót kezdeményezett az építési és közlekedési miniszternél a helyzet tisztázása érdekében.

– VAGYONKA: Ötvenhétmillió forintos osztalékot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából a baranyai Fidesz erős embere, Bánki Erik országgyűlési képviselő. A K-Monitor nyilvánosan elérhető cégadatokat felhasználva vette észre, hogy a képviselő elfelejtette feltüntetni a Pannon PR 2020 Kft.-től származó összeget. A K-Monitor indítványára a Mentelmi Bizottság (amit egy másik baranyai erős ember, a KDNP-s Hargitai János vezet) azonban nem indított eljárást, mivel Bánki „megfelelő jelzéssel javította a hibát”, ez a jogszabály szerint pedig elégséges. A K-Monitor felhívta a figyelmet, hogy ez a rendszer nem bünteti eléggé a hibás vagyonnyilatkozatokat, teret nyitva a csalásoknak és a visszaéléseknek. Bánki esetében a probléma azért is érdekes, mert a képviselő nemrég 205 millió forintért vett 100 hektár földet Baranya megyében, amely a K-Monitor állítása szerint nem történhetett volna meg egyéb, rejtett jövedelemforrások nélkül. 

🧡
A Pannon PR 2020 igazi csodacég: Bánki 2015-ben alapította, 2016-ben semmi bevételt nem termelt, majd 2017-ben hirtelen már 140 millió forintot. Mindezt alkalmazottak nélkül.
💡
A pécsi városházi képviselők idei vagyonnyilatkozatairól itt írtunk bővebben.

Tovább »»

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

A Mindenki Pécsért Egyesületnek polgármesterjelöltje nem lesz, és a civilségre helyezik a hangsúlyt. Nem ez az első eset, hogy konfliktusa van az országgyűlési képviselőnek és a nevéhez kötődő szervezetnek Pécs független polgármesterével és a mögötte álló ellenzéki pártokkal. Mellár Tamás napirend előtti felszólalásával kezdődött a pécsi közgyűlés kedden délelőtt. Az

By Ervin Gűth
Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Magyarországon egyedülálló szolgáltatást nyújt a pécsi People First Egyesület. Az elmúlt években aprólékos, kitartó munkával feltérképezték a környékbeli akadálymentes helyeket. És azóta is gondozzák, frissítik az oldalukon ingyenesen elérhető adatbázist. Ez a munka szemléletformálással is jár: az adatbázisba kerülő helyek üzemeltetői biztosan máshogy gondolkodnak az akadálymentességről. Közben társadalmi kapcsolatok is

By Ervin Gűth