#253 – Propaganda doktora | Magna cumi | Egyetemi különszám

A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten.

Megosztás
#253 – Propaganda doktora | Magna cumi | Egyetemi különszám
Ez az.

#aszerk.

Nem igazán szerettem volna, hogy az előző szám után ezen a héten már megint a pusztuló fideszes propagandával hosszan foglalkozzon a hírlevél, de közbeszólt az élet. Vagyis a hír, mely szerint az Új Dunántúli Napló volt főszerkesztője (2016–2024) az egyetemen folytathatja a pályafutását. Na, nem tiszta lappal, megbecsült karbantartóként, hanem az eddigi szakmai életútját hasznosítva. Közpénzért kamatoztatva. Mivel újságíróról már régóta nem beszélhetünk, így tényleg csak az a kérdés, hogy hírhamisítási, uszítási, lejáratási kompetenciákon kívül vajon miből mentorálhatná hitelesen a rábízott hallgatókat? Erről talán a pécsi MCC-s diákok tudnának mesélni. Egy válaszlevélben akár meg is tehetik. 
Aki pedig a gyors lefolyású ügy főszereplőjében esetleg az áldozatot véli felfedezni, annak a PécsMa gyűjtését ajánlom: a két éve véget ért elmúltnyolcévben ilyen „cikkek” jelenhettek meg PhD Fülöp Zoltán irányítása alatt.

Üdv,
Ervin


Bár a hírlevél jelentős részben ingyenes, a készítése időbe és pénzbe kerül. Ha tetszik, amit olvasol és még sok ilyet szeretnél, akkor kérlek, válts előfizetésre! Már havi 1790 Ft-ért mindig a teljes hírlevelet kapod, és segíted fenntartani a helyi független újságírást! Garantálom, hogy erre a jövőben is szükség lesz.

ELŐFIZETEK!

#kispont

A fideszes „PhD-gyárként” működő Filozófia Doktori Iskola (FDI) megszüntetését kérte nyílt levélben a PTE oktatója, mert úgy látja, hogy az intézetben tömegével védtek meg minősíthetetlen színvonalú dolgozatokat. 

Még idén is elég furcsa védéseknek adott helyszínt a Kovács Szántó János utcai épület – Fotó: Gűth Ervin

Barcsi Tamás, filozófus, tanszékvezető egyetemi docens azért fordult a nyilvánossághoz, mert korábbi jelzéseinek nem lett érdemi következménye, sőt, ellene akartak belső vizsgálatot indítani. Barcsi alapos, részletes szöveggel támasztja alá mondandóját, tényleg érdemes rászánni az időt. Tudományos munkásság nélküli hallgatók, a filozófiához érintőlegesen kapcsolódó témák sora. Summa cumok. A listát böngészve valóban nehéz nem észrevenni a fideszes, KDNP-s kötődésű neveket, de Barcsi megjegyzi, hogy nem csak politikai, hanem ismerősi alapon is osztogathatták a doktorikat.
Barcsi szerint a problémák 2019-ben kezdődtek, amikor a Filozófia Doktori Iskola a bölcsészkarról a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karra (KPVK), ahol nem voltak meg a tudományos feltételek a működtetéséhez. Ezt később, hivatalos vizsgálat rögzítette: az FDI 2023-ban nem felelt meg az akkreditációs feltételeknek, új hallgatót nem vehetett fel. A képzések azonban folytak és védések még 2026 júniusában is voltak.
Kérdéseimre kedden a PTE közleményben reagált: a Filozófia Doktori Iskola akkreditációja, illetve egyes doktori cselekmények miatt már korábban folyt vizsgálat, illetve folyik jelenleg is a helyzet alapos feltárása érdekében. Egyes konkrét ügyekben még júniusban elrendelt tudományetikai vizsgálat – amelynek bizottsági munkájában külső és belső szakértők egyaránt részt vettek – július végén zárult le. „Ennek megállapításai alapján a PTE vizsgálja a munkáltatói és doktori cselekményekkel összefüggésben alkalmazható intézkedéseket” – írták. Beszámoltak arról is, hogy a rektor várhatóan októberben terjeszti a szenátus elé az FDI megszüntetésének ügyét a hallgatói jogok figyelembevétele mellett. Értsd: senkit nem hagynak az út szélén, aki tisztességesen be akarja fejezni a tanulmányait.
Megkerestem a KPVK dékánját, Szécsi Gábort, aki egyébként Kecskeméten fideszes polgármesterként kezdte, SZDSZ-MSZP-támogatással folytatta, majd MDF-esként fejezte be politikai karrierjét. Viszonylag gyorsan, azt válaszolta, hogy megdöbbenéssel olvasták Barcsi Tamás közösségi médiában közzé tett „nyílt levelét", ami a FDI működésével kapcsolatos valótlan és jogsértő állításokra épül. Részletes válaszokat ígért, azonban nem sokkal később kiderült, hogy a témában – a sajtóprotokollnak megfelelően – az egyetem vezetése nyilatkozhat érdemben, mivel a doktori iskolák nem kari, hanem összegyetemi hatáskörbe tartoznak.
Ezek után megjelent a fideszes médiában egy másik, rendkívül hosszú, de linkekkel kevésbé alátámasztott, névtelen levél, amiben állítólag a Filozófia Doktori Iskola doktoranduszai aggódnak. Aggódnak, mert nem tudják biztosan, mikor, milyen feltételekkel és milyen eljárási garanciák mellett fejezhetik be a képzést, amit évekkel ezelőtt jóhiszeműen elkezdtek. Közben Barcsi Tamást és a levelét is erősen kritizálják.


#hájper

Mégsem lesz kommunikációs igazgatóhelyettes Fülöp Zoltán, az Új Dunántúli Napló és a Bama(.)hu egykori főszerkesztője a Pécsi Tudományegyetemen. A PTE véleménye 24 órán belül változott meg: szerdán még keményen beleálltak a morális-médiaetikai szempontból aggályos döntésbe. 
A PTE szeptember 1-jétől határozott idejű munkaviszony keretében Fülöp Zoltánt bízta volna meg az egyetem integrált médiafelületeinek – a televízió, a rádió, a podcastok, valamint a nyomtatott és online kiadványok – tartalomfejlesztési és koordinációs felügyeletével. Az intézmény a poszt hirtelen megüresedésével és Fülöp szakmai tapasztalataival indokolta a lépést, hangsúlyozva, hogy kizárólag kompetenciabeli szempontokat mérlegeltek, és a határozott idejű megbízással párhuzamosan nyílt pályázat kiírását tervezték. (Bár az említett a kommunikációs igazgatóhelyettesi posztnak a nyomát nem találtam.)

Az Új Dunántúli Napló egyik legerősebb, 2021-es címlapja, de a beltartalom se volt gyenge (főszerkesztő: Fülöp Zoltán) – Forrás: Arcanum

Fülöp Zoltán 2016 és 2024 között vezette a fideszesített Mediaworks-höz tartozó baranyai lapokat, abban az időszakban, amikor a korábban független vidéki sajtó a kormánypárti propaganda és lejáratókampányok eszközévé vált. Nevéhez így helyi közéleti szereplőket és civil szervezeteket célzó, uszító és dezinformációs cikkek sora fűződik.
A kinevezés híre közfelháborodást váltott ki. Az egyik érintett pécsi szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány közleményében hangsúlyozta, hogy Fülöp főszerkesztőként személyes és szakmai felelősséget hordoz a gyűlöletpropaganda terjesztéséért, így alkalmazása morálisan és etikailag is elfogadhatatlan egy európai egyetemen. Ezzel egy időben petíció is indult a döntés ellen.
A PTE csütörtökön bejelentette, hogy a pozíció iránti „jelentős érdeklődésre tekintettel” mégsem alkalmaznak új kollégát, a feladatokat átmenetileg belső átcsoportosítással oldják meg, a vezetői tisztségre pedig nyílt pályázatot írnak ki. 

📰
FUNFACT: A bama(.)hu egyelőre egyáltalán nem számolt be a PTE Filozófia Doktori Iskola botrányáról, pedig Fülöp Zoltán – még a Mediaworks munkatársaként – a nagy megújulás jegyében augusztus 1-jén még azt ígérte: „ami baranyában történik, azt mi biztosan megírjuk.” 
  • Prológus: A hatalom árnyéka | szabadpecs.hu
  • Epilógus: Lenin-fiúk, dollármédia, álcivil: így hergelt és dezinformált a pécsi Fidesz-média éveken át | pecsma.hu

#nagykötőjel

– EZAHANKÓ: A drogkereskedelemmel gyanúsított pécsi önkormányzati képviselő nem önszántából ült a kristállyal megpakolt autóban – közölte Hankó Viktória ügyvédje. Egyelőre ennél több részletet nem kívántak elmondani, de azt hozzátették, hogy a képviselő nem ismerte el a bűncselekményt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Álláspontjuk szerint a médiában a letartóztatás idején a valósággal ellentétes kép alakult ki Hankóról, aki sose kereskedett kábítószerrel.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt korábbi politikusa ellen azután indult eljárás, hogy a rendőrök 353 gramm kábítószert találtak a járműben, amelyben egy férfival utazott Budapestről Baranyába. A rajtaütés helyszínéről mindketten menekülni próbáltak, Hankó kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott. 

💡
Az előzményekről ebben a hírlevélben írtam, igaz, akkor még a képviselő nevének említése nélkül. Most már azért nevezhető meg a politikus, mert ügyvédje útján, azt vállalva nyilatkozott. 

– REPTÉR: A kormány összesen 5,5 milliárd forintos többletforrást biztosít a debreceni, a sármelléki és a Pécs–Pogány Repülőtér fenntartására és működtetésére a fizetésképtelenség elkerülése érdekében. A múlt pénteki döntéssel kapcsolatban a tiszás baranyai képviselő, Ruzsa Diána többek között azt írta, hogy „a kormány mindhárom vidéki regionális repülőteret egyformán kezeli, és biztosítja számukra az idei működéshez szükséges forrásokat”. 
A Magyar Közlönyben olvasható konkrét számok az egyforma kezelést persze más megvilágításba helyezik. A Pécs-Pogányi Repülőtér összesen 259 millió forintot kap (ebből 206 millió forintot az üzemeltető cég a működésre, míg 53 millió forintot az ingatlan és infrastruktúra tulajdonosa az idei fejlesztésekre). #bezzeg a Debrecen Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság 3,96 milliárd forint tőkepótlást és tőkeemelést ítéltek meg.


#bónusz

„A szárazság miatt az utóbbi időben a hazai fajok populációja lecsökkent, a gyakori csípések hátterében az ázsiai tigrisszúnyogok állnak. Ezek az inváziós rovarok nappal is aktívak, és kora tavasztól egészen késő őszig szaporodnak. Másképp kell védekezni ellenük, ugyanis kimondottan a kertjeink kis vízgyülemeit keresik” – mondta Dr. Kurucz Kornélia, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Laboratóriumának kutatója.
A Pécsi Szúnyog tudományos-információs oldalt is működtető kutatókat a menetrendszerűen fellángoló szúnyogirtásvita miatt kerestük meg. Szinte folyamatosan és rengetegen követelik a közösségi médiában, közvetlenül az önkormányzati képviselőknél vagy éppen a városüzemeltetési társaságnál a bosszantó rovarok elleni drasztikusabb fellépést. Vagy eleve az irtást, gyérítést, aminek több tekintetben is súlyos ára van. 
„Általában azok követelik leghangosabban az irtást, akiknél a szúnyogok a kertben tenyésznek” – tette hozzá Kemenesi Gábor, virológus több problémát is felsorolt az elavultnak számító földi-kémiai szúnyoggyérítéssel kapcsolatban.

Bogos Boglárka teljes cikke előfizetőknek itt érhető el.


#holmiez 

Tegnap az Instagramon, ma a hírlevélben. Hol van és mi ez?

Read more

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

„A pozíció iránti jelentős érdeklődésre tekintettel a kommunikációért felelős igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére a korábbi döntésnek megfelelően nyílt pályázatot ír ki az egyetem. A pályázat elbírálásáig a PTE nem alkalmaz új kollégát, a júliusban megüresedett főszerkesztői pozíciót átmenetileg belső munkaerő-átcsoportosítással törekszik megoldani” – írta csütörtöki közleményében a pécsi egyetem. Az intézmény

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a Dunántúli Napló/Bama.hu volt főszerkesztője, Fülöp Zoltán a Pécsi Tudományegyetem kapcsolati igazgatóságának középvezetője lesz. Ebben a minőségben szakmailag ő fogja felügyelni az egyetem online, videos, print kiadványait. Kérdéseinkkel megkerestük a Pécsi Tudományegyetemet: lényegében megerősítették az értesülésünket. Azt írták, hogy Fülöp

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

„Nyilván minden doktori iskolában van egy-egy problémás hallgató, de itt tömegével védtek meg minősíthetetlen színvonalú dolgozatokat. Sokszor kitűnő minősítéssel, és sajnos a politikai szál is látható. Fideszes politikusok, Fideszhez közel álló szereplők” – mondta a megkeresésünkre Barcsi Tamás, filozófus, tanszékvezető egyetemi docens, akinek hétfő este közölt nyílt levele nagy vihart

Szerző: Ervin Gűth
Általában azok követelik leghangosabban az irtást, akiknél a szúnyogok tenyésznek

Általában azok követelik leghangosabban az irtást, akiknél a szúnyogok tenyésznek

„A szárazság miatt az utóbbi időben a hazai fajok populációja lecsökkent, a gyakori csípések hátterében az ázsiai tigrisszúnyogok állnak. Ezek az inváziós rovarok nappal is aktívak, és kora tavasztól egészen késő őszig szaporodnak. Másképp kell védekezni ellenük, ugyanis kimondottan a kertjeink kis vízgyülemeit keresik” – mondta Dr. Kurucz Kornélia, a PTE

lock-1 Szerző: Boglárka Bogos