#8 – Pótlólagosan | Kivételesen | Titokzatosan

#8 – Pótlólagosan | Kivételesen | Titokzatosan

Ez a mecseki müzli – kivételesen – most kicsit más. Bár ugyanúgy csütörtök reggel érkezik, mégsem a szokásos tartalommal készültem. Rövidebb és hiányzik belőle az egyik legfontosabb rovat. A #nagykötőjel. Meg még más is. Ennek okát még kicsit titkolom, de legkésőbb a következő számban beszámolok róla. És ígérem, hogy pótolni fogom, amiket oda terveztem.


#aszerk.

Pótlólagosan tettem meg a bejelentést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, ahol a magyarországi sajtótermékeket a törvény szerint márpedig be kell jelenteni. A mecseki müzlit hírportálként törzskönyvezték, mert hírlevél kategória az nincs. A hatóság elnöke pedig pont aznap mondott le posztjáról, amikor a sikeres procedúráról szóló értesítést (határozatot!) nem kaptam meg. Ugyanis, a Magyar Posta nem tudta kézbesíteni azt. Az események között nyilván nincs összefüggés, de azt a bejelentési folyamatról még el kell mondanom, hogy nem volt zökkenőmentes.

Online űrlap és azonnali utalás segítségével szerettem volna eleget tenni a kiadói, alapítói kötelezettségemnek. Szinte minden rendben ment, csak amikor az előzetes regisztrációról szóló e-mailben kapott speciális azonosítót feltüntetve befizettem a hatósági 3000 HUF-ot, na akkor sajnos nem történt semmi. Elakadtunk. Nem jött visszaigazolás, amiben egy újabb, még speciálisabb azonosítót kellett volna kapni és azt feltüntetni az űrlapon. Az első, időbélyeggel ellátott, de ezek szerint még így sem elég speciális azonosítót, sajnos nem fogadta be a formanyomtatvány és az erre az igen speciális feladatra gyártott rendszer. Többszöri, és több, külön-külön is, és összeadva meg pláne, nagyon segítőkész ügyintézőkhez érkeztetett telefonos egyeztetés után sem oldódott meg a probléma. Második – és később visszautalt – online befizetésre sem könyörült meg rajtam az automatizmus szelleme. Pedig fohászkodtam, csak ne kelljen postára menni! Így végül az újfent előterjesztett panaszomra mérsékelten szabályosnak tűnő, ámde nyitott kiskaput talált a hivatali segítőkészség.

Nem kellett postán, papíralapon megküldenem a szükséges adattartalmakat: jó volt az egy álnyomtatott pdf-ben is, e-mailezve. Innen is köszönöm, hogy egy utat sikerült megspórolni a postára. Kettőt sajnos már nem, mert hát a szemionline ügyintézés miatt beütött a tértivevény.


#csak1kérdés

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) már márciusban megnyitotta az irodáját Pécsen, de hivatalosan – a vírushelyzet miatt – csak múlt pénteken. Kéthetente személyes tanácsadás eddig is volt, de az irodanyitás egy újabb lépés az ügyfelek felé. Brumecz Viktóriát, jogászt, a TASZ Regionális Programjának a munkatársát kérdeztem.

Miért nyitottatok Pécsen irodát?
Azt gondoljuk, hogy a TASZ a regionális irodákkal közelebb kerül az emberekhez. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a budapesti, központi irodánkon keresztül, hanem helyi szinten is meg tudjanak minket keresni, akik például tanácsadáshoz, ingyenes jogsegélyszolgálathoz szeretnének jutni. Kiemelten kezeljük a fogyatékosok helyzetét, a mélyszegénységben élők problémáit, romák helyzetét. A másik nagy témánk a politikai szabadságjogok köré szerveződik, azaz többek között a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a választással kapcsolatos jogok. A harmadik tématerületünk egyebek mellett az egészségügyi önrendelkezést és az oktatáshoz való jogot érinti.

Utóbbiban van is olyan pécsi ügy, amiben sikert értünk el. Egy sajátos nevelési igényű kislánynak olyan iskolát jelölt ki a pedagógiai szakszolgálat, ahol fizikailag nem érezte magát biztonságban, mert piszkálták és az oktatás sem volt megfelelő számára. Beadvánnyal fordultunk a szakszolgálathoz, és – mivel nem reagáltak – az ombudsmanhoz is. Ezután már megtörtént a kötelező felülvizsgálat és a kislány már új iskolába jár. De a többi területen is tudtunk már hatékonyan segíteni Pécsen és környékén. Abban bízunk, hogy még több embernek tudunk majd ezután a megnyitó után segítséget adni az egész Dél-Dunántúlon.


#gyűjtő

  • Eddig csak a Király utcában volt 5 km/h-ás korlátozás, most két belvárosi sétálóutcában (Irgalmasok, Ferencesek) és a Jókai téren próbálják 10 km/k sebességkorlátozó táblákkal lassításra ösztönözni a bicikliseket. Good luck with that! | PécsAktuál
  • A diy-wunderkind, Helstáb Martin nyilván ezúttal sem akart Netflix-kompatibilis formanyelven megszólalni, de ez már a címből is kiderül: Zazongpari. A pécsi alkotó filmje több külföldi (Szingapúr, Franciaország, India) fesztiválon is versenyben van a hónapban. Én szurkolok! | PécsMa
  • Bár a Klinikai Központ elsődleges felületén nyomát nem találtam, hétfő (okt. 18.) óta a Gyermekgyógyászati Klinika sebészeti osztálya a volt Honvéd Kórházban látja el a betegeit. Várhatóan másfél évig, mert a József Attila utcai intézmény megújul. | UnivPécs
  • Emlékszem még, amikor a teljes termékpalettából csak a Pécsi Barna volt iható, úgyhogy tényleg nagy szó, hogy a Prémium Búza a legjobb külföldi szereplő volt a kategóriájában a nemzetközi Arany Sörpecsét versenyen, Csehországban. | BeerPorn
  • A Pécsi Csörgőlabdásoknak írt indulót Kiss Szabolcs, Pannon Filharmonikus Zenekar harsonaművésze, és a darabot elő is adták nekik. Minderről egy érzékenyítő kisfilm készült. | PFZ-YouTube
  • Ha volt forró téma a héten, és amit még alaposan elemezni kell, akkor az az októberi közgyűlés, amin a két momentumos bizottsági elnököt méltatlan eljárással fosztotta meg pozícióiktól a jelenlegi városvezetés, vagyis egykori szoros szövetségeseik. | PécsMa tudósítása + Szabad Pécs helyzetértékelése

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Itt feliratkozhatsz az ingyenes hírlevélre. Próbáld ki!

Tovább »»

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

A Mindenki Pécsért Egyesületnek polgármesterjelöltje nem lesz, és a civilségre helyezik a hangsúlyt. Nem ez az első eset, hogy konfliktusa van az országgyűlési képviselőnek és a nevéhez kötődő szervezetnek Pécs független polgármesterével és a mögötte álló ellenzéki pártokkal. Mellár Tamás napirend előtti felszólalásával kezdődött a pécsi közgyűlés kedden délelőtt. Az

By Ervin Gűth
Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Magyarországon egyedülálló szolgáltatást nyújt a pécsi People First Egyesület. Az elmúlt években aprólékos, kitartó munkával feltérképezték a környékbeli akadálymentes helyeket. És azóta is gondozzák, frissítik az oldalukon ingyenesen elérhető adatbázist. Ez a munka szemléletformálással is jár: az adatbázisba kerülő helyek üzemeltetői biztosan máshogy gondolkodnak az akadálymentességről. Közben társadalmi kapcsolatok is

By Ervin Gűth