Az elszakadás stációi – Pécsen is közönségtalálkozón mutatták be Hajdu Szabolcs új filmjét
Pécsen meglehetősen gyér közönség előtt, vasárnap mutatták be Hajdu Szabolcs új filmjét, az Egy százalék indiánt az Uránia moziban. A vetítés után a rendező válaszolt a nézők kérdéseire, amelyekből azért több volt, mint amire az üres székekből számítani lehetett.
Negyvenes, ballonkabátos nő érkezik meg az otthonába, fején fülhallgató, benne Víg Mihály énekli a Balaton Zenekar Mindig mindent című dalát. A nő elbliccelte férje legjobb barátjának a temetését, de a lakásukban rögtönzött tort nem úszhatja meg. Három, a társadalmi ranglétra és a párkapcsolati fogalmatlanság különböző szintjén álló férfi, és három, a türelmesség és a beletörődés különböző szintjeit képviselő nő tölti együtt az estét egy – vélhetően – budapesti lakásban. Ez Hajdu Szabolcs új filmjének a kiindulópontja, amely a trilógia korábbi két részéhez hasonlóan eredetileg színpadra (lakásszínházra) íródott, és számos eljátszott előadás után került csak mozivászonra.
Az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán nap személyes hangvétele az Egy százalék indiánban is visszaköszön, bár itt sem kifejezetten autofikciós alkotásról van szó. Az egyes filmnek története nem folytatódik, a szereplők nem azonosak – de a szerepeket játszó színészekben van átfedés –, a három film inkább tematikusan és formanyelvében kapcsolódik egymáshoz. Precíz, de természetesnek ható mondatok hangzanak el, melyek bárki számára ismerősek lehetnek. Azonban a trilógia zárófilmje sokkal kevesebbet tartalmaz ezekből a finom, közös tapasztalásokból, ami markánsan megkülönbözteti az előző két résztől. A debreceni cigány zsargonban beszélő, saját testét orvosi kísérleteken kiárusító karakter végletekig nyomasztó jelenléte és megnyilvánulásai elviszik a fókuszt a másik két páros viszonyairól. A feszültség annyira fojtogató, hogy amikor végre elhangzik az első poén a filmben, a néző olyan felszabadultan nevet, mintha a hajóvásárlás az évezred tréfája lenne – egyébként csaknem az is.
A Nemzeti Filmintézet támogatása nélkül, ám csekély szlovák állami támogatással forgatott film címe az elhunyt genetikai vizsgálatának eredményéből adódik. Barátai szerint kész szerencse, hogy a néhai Keselyű életében már nem kapta kézhez etnikai hátterének bizonyítványát, mely szerint a román, szlovák, askenázi mellett 1% native american (amerikai őslakos) vér is csörgedezett az ereiben. Hajdu a közönségtalálkozón elmesélte, hogy ragaszkodott volna ehhez a címhez a nemzetközi színtéren is, ám a producere ebbe nem egyezett bele: „Azt mondta, nem Európa-kompatibilis.” Így az angol cím a korábbi részek címéhez hasonlóan leíró jellegű Vulture’s Wake.
A film hozza a már megszokott bravúros színészi játékokat (Tóth Orsolya, Gelányi Imre) és jól megírt karaktereket, de ez nem mindegyik szerepről mondható el. Vendégségben nehéz ürügyet találni a privát párbeszédek lefolytatására, az előző két filmben ez mégis sikerült hasonló szituációban – az Egy százalék indiánban kevésbé látszanak a személyes motivációk. Az első jelenetben látott ballonkabátos nő hátteréről, szerelmi viszonyáról felsejlő információk egy olyan ismerőssel való beszélgetésben hangzanak el, aki azt sem tudta, hogy a házigazda és felesége másnap Mexikóba költözik. Az ilyen valószerűtlen vonások szintén eltávolítják a filmet az előzményrészektől, amelyek egyedülállóan érzékeny módon ábrázoltak hétköznapi helyzeteket és viszonyokat.
Hajdu elmondása szerint nagyon vágyott már a történet lezárására, hogy megszabaduljon attól a realista, hétköznapi filmnyelvtől, amelyet ebben a sorozatban tanult meg beszélni, és a családi, párkapcsolati dinamikák témájától, amely évtizedeken át foglalkoztatta. Az Egy százalék indián ehhez mérten olyan befejezése egy nagyon is személyes trilógiának, amelyre talán leginkább az alkotónak volt szüksége.
Szerző: Rehova Kata
