Élő adásban utalta át a város utolsó törlesztőrészletét a pécsi polgármester

Élő adásban utalta át a város utolsó törlesztőrészletét a pécsi polgármester
Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere – Fotó: Gűth Ervin

„Ebből a 9,5 milliárd forintból épülhettek volna új utak, járdák, játszóterek vagy parkok, lehettek volna belőle jövőbe mutató fejlesztések” – mondta Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere a keddi közgyűlésen a kormányzati kölcsönről, amit a korábbi fideszes városvezetés alatt kellett igénybe venni még 2017-2018-ban. Néhány perccel később a polgármester élő adásban, a városháza ülésterméből el is utalta az utolsó 1,75 milliárd forintos törlesztőrészletet. A performansz itt nézhető meg.

Az előző, fideszes városvezetés idején összesen 9,54 milliárd forintos kormányzati mentőcsomagra volt szüksége Pécsnek, hogy működőképes maradjon a város. A törlesztés még 2019-ben elkezdődött, de a visszatérítendő támogatás nagy részének rendezése már az új, ellenzéki városvezetésre maradt. A független polgármester a fennmaradó 8,5 milliárd forint törlesztésének átütemezését kérte a kormányzattól, amire lehetőséget is kapott a város, azonban ingatlanokkal nem sikerült kiváltani a tartozást. Ráadásul az évente fizetendő kötelezettségen túl még egy hozadéka volt a kölcsönnek: ebben az önkormányzati ciklusban végig a Magyar Államkincstár (MÁK) felügyelte Pécs gazdálkodását.

A MÁK jelenléte a gyakorlatban rendkívül szigorú engedélyezési eljárást jelentett. A városháza költségvetési és gazdasági osztálya mellett saját irodát kaptak, lényegében minden kiadást ellenjegyeztek és előfordult, hogy még 50-100 ezer forintos tételeket sem engedélyeztek egy-egy városi intézménynek. Hozzájárulás hiányában például eszközbeszerzéseket is máshogy kellett megoldani. A szigorú gazdálkodás meg is hozta az eredményét, Pécs idő előtt – és nem véletlenül az önkormányzati választási kampány utolsó közgyűlésére időzítve – tudta törleszteni az adósságát.

Az újabb eladósodás megakadályozása érdekében februárban az ellenzéki városvezetés egy olyan határozat fogadott el, ami megtiltja, hogy működési hitelt vehessen fel az önkormányzat, illetve a hozzá tartozó cégek, intézmények. Információink szerint a város egyébként valamilyen formában továbbra is számít a MÁK szakmai segítségére, de ennek a kereteiről még nem született döntés.

„Szeretném, ha mindenkinek világos lenne ennek a napirendi pontnak a fontossága. Pécs visszanyerte a szabadságát” – mondta Péterffy Attila rendhagyó, szóbeli kiegészítésében. A határidő előtti törlesztésről szóló előterjesztést egyhangúan hagyta jóvá a közgyűlés, igaz a Tiszta Kezek Frakció nem vett részt a szavazáson. Ráadásul hosszas vita előzte meg döntést: a városházi ellenzék, azaz a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület képviselői szerint csupán teátrális kampányfogás volt Péterffy Attila bejelentése. Hozzátették azt is, hogy a kormányzat korábban is segítette a várost például, amikor 2014-ben átvállalták a város 44 milliárd forintos adósságállományát. Ugyanakkor gratuláltak a pécsieknek, hogy lehetővé tették a kölcsön visszafizetését.

Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.

Tovább »

Európai szinten is lehangolóak Pécs légszennyezettségi mutatói – és erről nem az ipar tehet

Európai szinten is lehangolóak Pécs légszennyezettségi mutatói – és erről nem az ipar tehet

Európai viszonylatban középmezőnyben, a 14. helyen áll Magyarország az ipari légszennyezés okozta költségek tekintetében. A visontai MVM Mátra erőmű a legnagyobb kibocsátó, amelynek bezárása évek óta napirenden van, Baranyában pedig a Pannon Hőerőmű okozza a legnagyobb szén-dioxid-terhelést. Pécsen viszont ennél is sürgetőbb problémát jelent, hogy a város a négy legszennyezettebb

By mecseki müzli
Nem szeretném, ha a Fidesz visszajönne, de… – biztosan szavazó pécsi bizonytalanokat kérdeztünk

Nem szeretném, ha a Fidesz visszajönne, de… – biztosan szavazó pécsi bizonytalanokat kérdeztünk

Állítólag sokan vannak, mégis nehéz őket megtalálni, megszólítani. Mi most mégis megpróbáltuk, hogy megtudjuk: szekértáborokra szakadt társadalmunkban milyen kétségei, fenntartásai, gondolatai vannak egy bizonytalan szavazónak az önkormányzati választással kapcsolatban? Múlt héten a Mecseki Müzli előfizetőihez és feliratkozóihoz fordultunk és a jelentkezőkkel négy miniinterjút készítettünk. A válaszadóink név nélkül szerettek volna

By mecseki müzli