Kiskastély vendéglő és presszó

Fenntarthatóan rövid étlap, amiről a vegáktól a konzervatív ízlésűekig mindenki tud választani magának.

Kiskastély vendéglő és presszó
Fotó: Kiskastély / Facebook

Hatalmas zárójellel kell kezdenem: egy volt kollégám, Schneider Gábor is érdekelt a bólyi Kiskastélyban, amiről írok. A napilapszerkesztőből lett szakács, a pécsi Krédli után most szülővárosában viszi a konyhát. De mivel neki nem szóltam, hogy megyek, így olyan nagy kivételezés nem igazán történhetett. Viszont utólag megneszelte, hogy ott jártam, és megkért, mondjam el a véleményem. De chat helyett akkor már inkább itt, úgyis csak megjelenés után látja.

Bár Gáborék még nem olyan régóta viszik a Kiskastélyt, szerintem nem is mennek még teljes gőzzel, de hogy jó az irány, az egy látogatásból is látszik. Vasárnapi ebédre mentünk, és eleve jó jel volt a vendégforgalom. Mi is kilencen jelentünk meg, így több mindent meg tudtam kóstolni az étlapról. Ami fenntarthatóan rövid, (a Facebook-oldaluk alapján úgy látom, hogy) viszonylag gyakran változik, de mindig jól van összerakva. Azaz például vega és a konzervatív ízlésű vendég is tud mit enni. Értsd: volt rántott hús, viszont előbbieknek sem a rántott sajt/zöldség vonallal kellett beérnie. Én amúgy pont a szezonális vargányás ajánlatok miatt győztem meg a családot, hogy oda menjünk. Szóval azt is kértem. A tésztám egy kicsit túlment, de nem zavaróan, és valószínűleg csak az időzítés miatt, hiszen a többiek fogásaival egyszerre hozták ki. Mindenesetre a vargánya–parmezán-kombó simán hozta, amit a neve ígér. A pankomorzsás rántott karajba bele-bele kóstoltam, hibátlanra sikerült, talán a burgonyaköreten kellene csak egy minimálisat igazítani még. A marhapofával voltam a legelégedettebb, ott az egész – kiegészítőkkel, tálalással, savakkal, hangsúlyokkal – együtt tökéletes. Ezt kell hozni, mindegyik fogásnál. Ami még várat magára részemről, az a presszó-részleg (egység) kipróbálása, ahol egy lényegesen egyszerűbb kínálat van késő délutántól. Illetve, a csütörtöki grillezős estek valamelyikére is el kell nézni, már csak azért is, hogy akcióban is lássam a kert ékét képező vasból készült monstrumot.

Kiskastély | Bóly, Szabadság utca 1.

Az írás először ebben a hírlevélben jelent meg:

Könnyebb és kevésbe tartalmas – Itt a mecseki müzli -1. száma
Ez itt a mecseki müzli hírlevél, ami minden csütörtök reggel érkezik. Ha valaki továbbította neked, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy mi is ez. És fel is iratkozhatsz. #aszerk.Az e heti hírlevél címét rögtön meg is magyarázom. A második felét talán nem kell, a visszaszámlál…

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Hetente egy e-mail, a legfontosabb pécsi hírekkel. Itt feliratkozhatsz. Próbáld ki!

Tovább »

Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak

Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak

A szokásosnál egy hónappal később és kevesebb résztvevővel, de most is békés hangulatban zajlott a Pécs Pride. A korábbiakhoz képest a negyedik felvonuláson jóval mérsékeltebb rendőri jelenlét mellett demonstráltak több százan az LMBTQ-emberek egyenjogúságáért. A Freedom of My Identity egyhetes emberjogi fesztivál egyik zárórendezvénye ismét új útvonalon vezetett keresztül a

By Ervin Gűth
Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

* A mesterséges hűtés iránti igény az 1980-as évek óta folyamatosan nő Magyarországon, ahogy Pécsen is. * Egy harminc országot összehasonlító felmérés alapján, hazánk nyolcadik az európai rangsorban, míg országosan Baranya a hetedik legnagyobb hűtési igénnyel rendelkező megye. * A CORRECTIVE.Europe közreműködésével néztük meg az 1979 és 2023 közötti hűtési adatokat, és

By mecseki müzli
Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

„Nem a bizonytalanság, hanem a választók határozott kívánsága nyilvánult meg ebben a júniusi önkormányzati választási eredményben” – mondta Pécs újrázó polgármestere, Péterffy Attila a közgyűlés alakuló ülésén. Úgy látja, hogy a városban példa nélküli közgyűlési összetétel egyensúlyt, közös munkát, és békét teremt majd. Az első érdemi szavazások nem ezt vetítik előre.

By Ervin Gűth