Nyirati András: Nem célunk elvenni a helyi zöldek szerepét

Pécsen nem egy klasszikus zöld szervezet, hanem az Emberség Erejével tiltakozott először egy rendezvénnyel a tűzifarendelet ellen.

Nyirati András: Nem célunk elvenni a helyi zöldek szerepét
Nyirati András | Fotók: Gűth Ervin

Teljes hátraarc még nincs a védett erdőkben is tarvágást engedélyező rendelettel, de a kormányzat álláspontja azért finomodott. A szakmai civil szervezetek nem elégedettek a keddi bejelentéssel (ami valójában nem is írja felül múlt heti intézkedést) így szerdán újabb nagyszabású tüntetés volt Budapesten – és vele egy időben Pécsen. Viszont utóbbit nem egy klasszikus zöld szervezet (amiből akad a városban bőven), hanem az emberi jogokkal foglalkozó Emberség Erejével jelentette be, koordinálta. Erről az alapítvány vezetőjét, Nyirati András kérdeztem.

Miért vállaltátok magatokra a tűzifa-rendelet elleni pécsi tiltakozás megszervezését miközben nem vág a profilotokba az ilyesmi?

Tulajdonképpen a profilunkba vág. A téma nem annyira, hanem a civil ügyek segítése. Befutottak hozzánk kérések, kérdések. Az Emberség Erejével Alapítványnak pedig van infrastruktúrája egy-egy megbeszéléshez, illetve össze tudjuk kötni a tenni akaró civileket. Tény, vannak, akik számon is kérik rajtunk, hogy miért avatkozunk bele zöld ügyekbe? És, ha most igen, akkor korábban miért nem? Azért szálltunk be a szervezésbe, mert úgy tűnik, hosszú távon van valami alakulóban. Nem célunk elvenni a korábban aktív zöld civil szervezetek szerepét, de ezek a szervezetek ebben a helyzetben nem álltak ki a nyilvánosság elé, nem foglaltak állást. Szóval, az a kezdeményezők terve, hogy létrejöjjön egy olyan erdőfigyelő csoport, amelyik kapcsolatban van más civil szervezetekkel. És itt van nekünk dolgunk – civil fejlesztői szempontból.

Egyébként mi nem írtuk ki, hogy pártsemleges rendezvény, de nem is kerestük őket. Úgy gondoltuk, hogy akinek fontos az ügy az jöjjön.

„Ne bántsd az erdőt, ne bántsd a fát!” – ezren tüntettek a Széchenyi téren
A civil szervezetek szerint a fakitermelés korlátozásának eltörlése végzetes hiba, és a rendelet visszavonását követelik. Erdőőrséget szerveznek a fák megmentéséért.
🌳
Hétfőn (aug. 22.) este 6-tól is lesz egy tüntetés Pécsen, amit már az LMP szervez négy felszólalóval a Színház térre. | Facebook-esemény

A cikk eredetileg ebben a hírlevélben jelent meg:

#50 – Kiszáradt vizek | Vizes ügyek | Ügyes civilek
A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők és a támogató tagok kapják a teljes hírlevelet. #szerk. 1. Az előfizetők és a támogató tagok számára bekapcsoltam a hozzászólási lehetőséget az oldalon a bej…

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét.
Minden csütörtök reggelre összegyűjtöm, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Iratkozz fel, próbáld ki a hírlevelet!

Tovább »»

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

Mellárék kritizálják az ellenzéki városvezetést, egy LMP-közeli szervezettel indulnak az önkormányzati választáson

A Mindenki Pécsért Egyesületnek polgármesterjelöltje nem lesz, és a civilségre helyezik a hangsúlyt. Nem ez az első eset, hogy konfliktusa van az országgyűlési képviselőnek és a nevéhez kötődő szervezetnek Pécs független polgármesterével és a mögötte álló ellenzéki pártokkal. Mellár Tamás napirend előtti felszólalásával kezdődött a pécsi közgyűlés kedden délelőtt. Az

By Ervin Gűth
Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Az akadálymentesítés nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem mindenkinek jó

Magyarországon egyedülálló szolgáltatást nyújt a pécsi People First Egyesület. Az elmúlt években aprólékos, kitartó munkával feltérképezték a környékbeli akadálymentes helyeket. És azóta is gondozzák, frissítik az oldalukon ingyenesen elérhető adatbázist. Ez a munka szemléletformálással is jár: az adatbázisba kerülő helyek üzemeltetői biztosan máshogy gondolkodnak az akadálymentességről. Közben társadalmi kapcsolatok is

By Ervin Gűth