Húszéves a pécsi Öko-Kuckó

Húszéves a pécsi Öko-Kuckó
Húsz év, hatvanezer látogató – Fotó: Öko-Kuckó / Zöld Híd Alapítvány

Idén húsz éve nyílt meg a Zöld-Híd Alapítvány Öko-Kuckó Oktatóterme, amely interaktív játéktábláival hívja fel a figyelmet a környezeti nevelés fontosságára. A gyermekfoglalkozásokat, pedagógus-továbbképzéseket, zöld óvoda mentorálást és családi délutánokat is tartó szervezet programjain összesen hatvanezer látogató vett részt az indulás óta. A jubileum kapcsán kérdeztük Borsós Zsófiát, a szervezet szakmai vezetőjét. 

Hogyan indult el az Öko-Kuckó? 
Egy volt kolléganőnk, Berecz Ági egy külföldi tanulmányúton látott jó példákat az interaktív oktatóterem kialakítására, és amikor ezt 2004-ben itthon is átültette a gyakorlatba, akkor még nagyon újszerű volt ez a gondolat. Fontosnak tartotta, hogy a környezetvédelem területén úgy tanulhassanak a gyerekek, hogy játék és felfedezés közben ismerjék meg a természetet és a minket körülvevő környezetet. Azáltal, hogy ez játékos és interaktív, van a gyerekeknek egy pozitív élménye a környezetvédelemhez kapcsolódóan, ami szerintem a fenntartható életmód mellett a természettudományos érdeklődés vagy az ezzel kapcsolatos továbbtanulás irányába is mozdíthatja őket. Iskolás osztályok is járnak hozzánk, de 2009 óta hangsúlyosabban foglalkozunk az óvodás korosztállyal. Azt gondolom, hogy az óvodai környezeti nevelésben úttörők voltunk, amikor ez még kevésbé volt jellemző a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetekre. 

Hogyan épül fel az oktatóterem? 
Interaktív – vagyis forgatható és nyomógombos – játékaink vannak. A játéktáblák öt különböző témát járnak körbe: a zöld színű játékok a természettel, a kék színűek a vízzel, a sárgák az energiával, a feketék a hulladékkal, a rózsaszínek pedig a fogyasztással foglalkoznak. Alapvetően ezeket a kérdéseket mutatjuk be, az életkornak megfelelő módszerekkel.

Amikor egy felsős osztály jön hozzánk, akkor a csoportmunka keretében történő felfedezés a hangsúlyos, az óvodásoknál a játék, a mese, a kézműveskedés.

Minden hónapban meghatározó az adott időszakra jellemző zöld jeles nap, környezetvédelmi akció, mint most az európai mobilitási hét. Az előző tanév végén az oktatóterem mellett kialakítottunk egy foglalkoztatót is, ahol kézműveskedni lehet a foglalkozások során, illetve frissítettük az oktatótermi tábláinkat is. 

Mivel foglalkoznak még Zöld-Híd Alapítványként? 
Leginkább óvodai környezeti neveléssel foglalkozunk, emellett általános iskolások is jönnek hozzánk, a középiskolások pedig úgy szoktak kapcsolódni, hogy iskolai közösségi szolgálatot teljesítenek nálunk. Eddig négy alkalommal volt zöld bébiszitter tréningünk, ami elsősorban egyetemistáknak szólt. Most is várunk egy pályázati eredményre, ami lehetővé tenné egy újabb tréning elindulását. Abból pedig, hogy elkezdtünk óvodásokkal foglalkozni, két erős vonal is elindult: 2010-ben elkezdtünk családi programokat, havi egy nyitott Öko-Kuckó családi délutánt szervezni. Ekkortól működünk közösségi térként is. Emellett pedig van két saját akkreditációjú pedagógus-továbbképzésünk, kifejezetten óvodapedagógusoknak, valamint 2014-től elkezdtünk Zöld Óvoda mentorálással is foglalkozni, amit mára Baranya, Somogy és Tolna megyében is végzünk. Örülünk, ha nem csak olyanok jönnek el a továbbképzésekre, tréningekre, akik már eleve érdeklődnek a fenntarthatóság iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a témában kevésbé elkötelezetteknek is enyhítsük a szpetikusságát. Próbálunk minél több óvodapedagógust megnyerni a környezeti nevelés ügyének. 

Borsós Zsófia – Fotó: Öko-Kuckó / Zöld Híd Alapítvány

Jubileumi programot tartanak a VIII. Tanuló Város Fesztiválon. Milyen eseménnyel várják az érdeklődőket?
Havonta egy pénteken családi délutánt tartunk, és most ezzel kapcsolódunk ehhez a fesztiválhoz is. Szeptember 20-án délután fél négytől fél hétig lesz az oktatóteremben egy nyílt programunk, amibe bármikor bekapcsolódhatnak az érdeklődők. Az európai mobilitási hét kapcsán az autómentes nap kiemelt téma lesz, emellett öko-kitűzőket is lehet készíteni, és egy kicsit a tanévkezdéshez kapcsolódóan meg lehet majd ismerkedni a fenntartható iskolakezdés rejtelmeivel, illetve lehetőség lesz levendulás fürdősót is készíteni, ami az ellazulásban segít, a tanévkezdés viszontagságai után. Szeretettel várjuk az óvodás és kisiskolás gyermekeket, szüleikkel, nagyszüleikkel közösen!

Szerző: Kapás Réka

Tovább »

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Október elején facsemetéket ültettek a Kálvária sétányon. A beavatkozás Kővári János egyik legutolsó képviselői intézkedésének köszönhető. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Véget ért a Kálvária utca kálváriája. Korábban öles fák adtak árnyat az itt élőknek, de kivágták őket. Ezért a lakók kérésére képviselői keretemből támogattam 20 fa kiültetéset.” Bár a bejegyzés megfogalmazása

By mecseki müzli
A felújított Vince utcát átadták, újabb forgalomváltozás jöhet a Tettyén

A felújított Vince utcát átadták, újabb forgalomváltozás jöhet a Tettyén

Több hónapnyi csúszás után befejeződött a Vince utca burkolatának teljeskörű felújítása, és újra járhatóvá vált az autósok számára. A Biokom a hír közlésekor hangsúlyozta, hogy ideiglenes forgalmi rend lép életbe, amelyet az újonnan felálló közgyűlés felülírhat vagy véglegesíthet majd. A terület új képviselője már szeptemberben lakossági fórumot hívott össze, amin

By mecseki müzli