Legfrissebb

Rengeteg pécsi iskolásnak van szüksége tanszeradományokra, így lehet segíteni

pont

Rengeteg pécsi iskolásnak van szüksége tanszeradományokra, így lehet segíteni

A Mosolymanó Egyesület, a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja is tanszergyűjtő akciót hirdetett, hogy megkönnyítsék a nehéz helyzetben lévő családok számára a szeptemberi iskolakezdést. Mindhárom szervezetet felkerestük saját adományozó programja kapcsán és összegyűjtöttük, hogy milyen támogatásokban részesülhetnek a pécsi rászoruló családok.  „Nagyon nehéz körülmények között élek,

Szerző: #aszerk.
Az ellenzék a polgármesterről elnevezett jelölőszervezettel, a kormánypártok jelöltcserével készülnek a pécsi időközi választásra

pont

Az ellenzék a polgármesterről elnevezett jelölőszervezettel, a kormánypártok jelöltcserével készülnek a pécsi időközi választásra

Huszonöt településen kell különböző okokból augusztusban és szeptemberben időközi önkormányzati választást tartani. Szombaton új kampányidőszak kezdődik a pécsi 15-ös egyéni választókerületben is, mivel a júniusi 9-i választáson szavazategyenlőség alakult ki az ellenzéki pártszövetség jelöltje és kormánypárti kihívója között. Ez az eredmény is jól szemlélteti, hogy Pécsen elég feszült

Szerző: Ervin Gűth
Nem lehet mindent számszerűsíteni – Gagna Szilárd // Egyről kettőre podcast 03

podcast

Nem lehet mindent számszerűsíteni – Gagna Szilárd // Egyről kettőre podcast 03

Gagna Szilárd, 34 éves, a pécsi Lighthouse Studio vezetője, a KószFit CrossGym crosstraining edzője, aki életének korábbi szakaszában komoly fizikai és mentális falakba ütközött. Esetében arra vagyok leginkább kíváncsi, hogy mik vezették őt ezekhez a falakhoz, hogyan érezte magát a mélyponton, és minek volt köszönhető, hogy innen talpraállva, saját tapasztalataival

Szerző: #aszerk.
#150 – Elnapolt előkert | Letakart plasztika | Elengedett ragaszkodás

hírlevél

#150 – Elnapolt előkert | Letakart plasztika | Elengedett ragaszkodás

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal mindenki a teljes hírlevelet kapja. #aszerk. Ismét csupán két szolgálati közlemény az elejére: 1. Mindenkinek megnyitottuk a szokásos kérdőívünket: szerinted milyen témákat dolgozzunk fel a következő hetekben alaposabb cikkekben? Részletek itt. 2. A

lock-1 Szerző: Ervin Gűth
Tudni kell elengedni és ragaszkodni is – Bánkuti Gellért és Rumann Gergő // Egyről kettőre podcast S01E02

podcast

Tudni kell elengedni és ragaszkodni is – Bánkuti Gellért és Rumann Gergő // Egyről kettőre podcast S01E02

Apple | Spotify | Acast | RSS | YouTube Az Egyről kettőre – vagyis a Mecseki Müzli és a Három Lépcső közös podcastjának – központi témája a fejlődés. Hogyan változunk külső vagy belső tényezők hatására? Mik a közös pontjaink és mikben vagyunk mások? Bosák Levente pécsi vendégeivel ezeket a témákat járja körbe. A Mecseki Müzli pedig

Szerző: #aszerk.
Több száz hektár termőföldből ipari terület lesz Pécs mellett, a fideszes képviselők maszatolnak

pont

Több száz hektár termőföldből ipari terület lesz Pécs mellett, a fideszes képviselők maszatolnak

Hivatalosan még mindig semmilyen konkrétumot nem lehet tudni arról a gigantikus beruházási célterületről, amit egy évvel ezelőtt jelölt ki a kormány Pécs mellett. Aggódó ellenzéki politikusok újabb fórumot szerveztek a témában, ugyanis egy június végén megjelent kormányhatározat egyedi beépítési szabályokat állapított meg a célterületre. A jó minőségű szántóföldekből így ipari

Szerző: Ervin Gűth
Így készül épületvetítés a pécsi székesegyházra – interjú Kovács Ivóval, a fényfestőverseny egyetlen magyar indulójával

pont

Így készül épületvetítés a pécsi székesegyházra – interjú Kovács Ivóval, a fényfestőverseny egyetlen magyar indulójával

Kovács Ivó a hazai épületvetítés egyik meghatározó alakja, akinek idén jelent meg először műve a fényfesztiválon, azonnal a Zsolnay Light Art Video Mapping versenyprogramjában. Post-Chroma, vagyis Való-színű című munkájával egyedüli magyarként jutott be az öt meghívott alkotó közé. A szerzőt épületvetítésről, a versenymunkájáról és a fényművészetben rejlő lehetőségekről

Szerző: #aszerk.
A Palatinus felújítása miatt veszélybe került a Zöld Folt, költözés mentheti meg a belvárosi közösségi kertet

pont

A Palatinus felújítása miatt veszélybe került a Zöld Folt, költözés mentheti meg a belvárosi közösségi kertet

Tavaly októberben kezdődött meg a Palatinus Hotel felújítása, amely a Zöld Folt Közösségi Kert egy részét is érinti, így azt építkezési területté nyilvánították. Erre hivatkozva idén nem hosszabbította meg a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a 2018 óta működő szervezet szerződését. A mind fenntarthatóság, mind közösségépítés szempontjából különleges kert körül kialakult helyzetről

Szerző: #aszerk.