Antik cementlapokkal kereskedett, egyedülálló ipartörténeti gyűjteményt állított össze a legismertebb pécsi holland
„Az elején mindenki nevetett, hogy mekkora balek a másik, és milyen jó üzletet csinált. De aztán nekem lett igazam” – meséli Simon Wintermans, miközben Pécsről az erzsébeti Cementlap Múzeum felé tartunk. Amikor rájött, hogy kereskedőből gyűjtő lett, ipartörténeti rezervátumot hozott létre a baranyai kis faluban.
Simon Wintermans a Pécsen élő egyik legismertebb külföldi, akit kulturális, közösségi és közéleti tevékenysége már évtizedek óta a városhoz köt. A korábbi fideszes városvezetés idején tulipánültetési kampányt, biciklis aktivistaként mozgalmat, a helyi kormányzati propaganda ellen tüntetést is szervezett. Ezúttal nem ezek miatt kerestük fel az egyébként művészettörténész végzettségű hollandot, inkább az antik cementlapokból álló gyűjteményéről kérdeztük. Ehhez messzebbről kellett kezdeni a történetét.
Wintermans már fiatalon kapcsolatba került Magyarországgal és Péccsel is, de nem egyetemistaként maradt a városban. „Huszonegy évesen, 1986-ban érkeztem először ide, holland szemszögből ez volt a legkevésbé borzasztó ország a keleti blokkban. Budapesten, a Dunakanyarban, a Balatonnál jártam, és stoppal eljöttünk Pécsre is, mert hallottuk, hogy nagyon szép város. Nekem nem ez volt az első benyomásom. Szürke és fekete volt minden” – mondta Wintermans, de hozzátette, a főtér már ezen a kétnapos látogatáson megtetszett neki. Egy évvel később egy magyar Teleki Sámuel-emlékexpedíció fotósa lett Afrikában, egyetlen külföldiként. „A több hónapos együttlét, egymásrautaltság miatt éreztem, hogy legalább valamennyire meg kell tanulnom ezt az egzotikus nyelvet. Hollandiában magamtól tanulgattam, majd az utazás alatt rengeteget fejlődtem.” Erről az expedíció egyik szervezője, Suha György, volt gambiai főkonzul is beszámolt egy tanulmányában.
Miután megtanult magyarul, ez az ország már nem hagyta békén. A rendszerváltás után Pécsre már cserediákként tért vissza, de nem sokkal később – „véletlenül” – már hollandnyelv-tanárként foglalkoztatta az egyetem. „Ebben az évben megtanultam rendesen is magyarul, de aztán visszamentem Amszterdamba, és egyetem után a Van Gogh Múzeumban helyezkedtem el. De 1996-ban összeházasodtam egy pécsi lánnyal, és itt folytattuk az életünket. Valamit ki kellett találni, hogy mivel foglalkozzak, és egy véletlen folytán találtam meg a cementlapokat” – mondta Wintermans.
Már az egyetem után vásárolt egy parasztházat egy baranyai faluban, hogy a magyar kapcsolatait könnyebben tudja tartani. Az egyik szobában nagyon szép cementlapok voltak, és a ház felújításakor ilyeneket használt volna fel a hálószobában. „Kérdezgettem a szomszédokat, hogy nincs valakinek eladó? Lett. És a felújítás után még maradt is ezer darab. Ebben az időben, ugye, még Hollandiában éltem, és magyarnyelv-leckéket adtam egy régiségkereskedőnek. Mutattam neki egy cementlapot, ő meg kérdezte az árát. Baromi sok pénzt mondtam, ő meg azt, hogy jó” – emlékezett vissza Wintermans, aki ennek az üzletnek köszönhetően ki tudta fizetni a házra felvett hitel harmadát.
