Sültetvény

A vásárcsarnok lángosozói száz méterre vannak, ami azért is érdekes, mert az üzemeltetők saját maguknak csináltak így konkurenciát.

Sültetvény

Azon még nagyon gondolkodom, hogy ez a név béna vagy menő. Viszont az itt kapható lángos minőségén nem kell gondolkodni, mert az kifejezetten rendben van. Egyenletesen nyújtott tészta, ropogós külső, puha belső. Nekem jó hőmérsékleten sütötték, és a zsiradék sem csorgott belőle, ami pedig elég klasszikus hiba. Nyilván, így sem könnyű étel. Nem is prémium minőség, nem kézműves tejföl és parmezán van a sajtos-tejfölösön, de akkor nem is tudnák 800 Ft-ért adni. Összességében még úgy is versenyképes, hogy a vásárcsarnok lángosozói száz méterre vannak a helytől. Ami azért is érdekes, mert az üzemeltetők saját maguknak csináltak konkurenciát, hiszen ott is jelen vannak a weboldaluk szerint.  

Ráadásul a palacsinta is elég jó, és végre lehet kapni valahol mákosat. (Ha tudjátok, hol van még Pécsen mákos palacsinta, akkor írjátok meg!) További, számomra fontos teljesítmény, hogy egész jó szagelszívást sikerült összehozni, azaz egy helyben elfogyasztott ebéd után nem biztos, hogy az utca túloldaláról is megmondják, hogy lángosozóban voltam. Viszont, van néhány nem is apró, nehezen érthető részlet, amit még szintén meg kell emésztenem. Például, az asztal- és székmagasság aránya, ami kissé komikussá teszi a helyben fogyasztást. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de állva jobb.

A megkerülhetetlen kérdést is fel kell tenni: megszorongatja-e a Maci Lángosozót a város legjobb lángosozója címért folytatott ádáz küzdelemben? A válasz egyelőre nem egyértemű, hiszen a kérdés soktényezős, de igen. Meg.

Sültetvény | Nagy Lajos király u 12.


A cikk először ebben a hírlevélben jelent meg:

#1 – Zsugorodó vásártér, állatorvosi vizitdíj, hidrogéngazdaság
Hétről hétre elolvasok minden pécsi hírt, hogy összefoglaljam neked a lényeget. Ha tetszik a hírlevél, akkor továbbítsd valakinek, aki szereti a pizzát.

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Hetente egy e-mail, a legfontosabb pécsi hírekkel. Itt feliratkozhatsz. Próbáld ki!

Tovább »

Erre a szezonra megmenekült a botrányos pályáztatásba kevert pécsi Káptalan Kert

Erre a szezonra megmenekült a botrányos pályáztatásba kevert pécsi Káptalan Kert

Csütörtökön döntött a pécsi közgyűlés arról a pályázatról, ami nemcsak a helyi közvéleményt, de a teljes magyar zeneipart felháborította. A városvezetés végül az eredetileg megajánlottnál magasabb árat kér a pécsi szabadtéri színpad üzemeltetésére jelentkező és egyedüliként talpon maradt jelentkezőtől. A kedélyek egyelőre nem nyugodtak le, néhány politikusi felszólalás pedig csak

By Ervin Gűth
Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

A pécsi belvárosban található Káptalan Kert az elmúlt években országosan is elismert rendezvényhelyszín lett, ahol tavasztól őszig – Ákostól a Carson Comáig – a legnépszerűbb hazai zenekarok lépnek fel, gyakran pécsi előzenekarral. Az üzemeltetők egyike szerint most egy nagyon furcsa eljárás vethet véget a sikerszériának: a 26 oldalas szakmailag alátámasztott anyagukkal szemben

By Ervin Gűth