Szabadkikötő

Szabadkikötő

Két éve még a megszűnés közelében volt, most pedig egy bezárással egybekötött átépítés után hatalmasat bővült a Király utcai vendéglátóhely. Az udvar még eléggé lomis ugyan, sajnos eltűnt a hangulatos üvegház is, de a hely hasznos alapterülete nőtt, elrendezése változott, és a konyha is megújult. Minden tekintetben.‌‌

Korábban kedveltem a déli menüket itt, amit most hiányolok is, ugyanis egyelőre csak táblás ajánlattal indítottak újra. A fogások frissen készülnek, így várakozási időre (15-20 perc) mindenképpen számítani kell, de mivel különösebb promóció nincs, így zsúfoltságtól sem kell tartani délidőben.‌‌

Többször is voltam tesztelni, már csak azért is, mert az első új benyomások jók voltak. A padlizsánkrémmel kínált saját készítésű falafelben ugyan az én ízlésemnek kicsit sok (0,01 mg-nál több) volt a koriander, de még az is lehet, hogy elpártolok a petrezselymes vonaltól.

Az adag mennyisége több, mint előétel, sőt, ha lenne mellé egy kisebb lepény, akkor könnyű ebédnek simán el tudnám fogadni. Másodiknak a francia lecsót (ratatouille) is bevállaltam, ami itt tartalmas paradicsomszószos alapra karikázott, sült zöldségeket jelent – elég korrekt kenyérrel. Ez a kétfogásos kombó igazából soknak is bizonyult.‌‌

Következő alkalommal már a harcsapaprikásnak szavaztam bizalmat. A hal biztos, hogy kevesebb fehérjével járult hozzá az étkezésemhez, mint a lasagne-szerűen elkészített túróstészta. Szóval, a hal kicsit kevés a túró cserébe sok. Nem is klasszikus a recept, amivel megintcsak semmi baj nincs, csak az arányok csúsztak el egy picit. Az egyetlen igazi baj a harcsával volt: kicsit túlkészült.

Összességében kicsit azt éreztem, hogy a konyha nem talált még önmagára, de vannak bizalomkeltő jelek, amik miatt mindenképpen be-benézek majd. És közben reménykedem, hogy az ár-értékben is versenyképes menü (pláne vega menü) megint elérhető lesz, mert hétköznapi egyfogásos ebédekre egyelőre nem szeretnék több, mint 2000 Ft-tal kalkulálni.

Szabadkikötő | Király u. 64.

A cikk először ebben a hírlevélben jelent meg:

#4 – Gyűlések | Viták | Tetők
Ez itt a mecseki müzli, ami csütörtök reggelente érkezik. Elolvasok minden pécsi hírt, és összefoglalom neked a lényeget. Ha valaki továbbította neked, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy mi is ez. És fel is iratkozhatsz. #aszerk.Sokat gondolkodtam azon, hogy honnan, mitől sz…

Tetszett, amit olvastál? Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Csak heti egy válogatás a legfontosabb hírekből. Itt feliratkozhatsz, ingyenes. Próbáld ki!

Tovább »

Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak

Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak

A szokásosnál egy hónappal később és kevesebb résztvevővel, de most is békés hangulatban zajlott a Pécs Pride. A korábbiakhoz képest a negyedik felvonuláson jóval mérsékeltebb rendőri jelenlét mellett demonstráltak több százan az LMBTQ-emberek egyenjogúságáért. A Freedom of My Identity egyhetes emberjogi fesztivál egyik zárórendezvénye ismét új útvonalon vezetett keresztül a

By Ervin Gűth
Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

* A mesterséges hűtés iránti igény az 1980-as évek óta folyamatosan nő Magyarországon, ahogy Pécsen is. * Egy harminc országot összehasonlító felmérés alapján, hazánk nyolcadik az európai rangsorban, míg országosan Baranya a hetedik legnagyobb hűtési igénnyel rendelkező megye. * A CORRECTIVE.Europe közreműködésével néztük meg az 1979 és 2023 közötti hűtési adatokat, és

By mecseki müzli
Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

„Nem a bizonytalanság, hanem a választók határozott kívánsága nyilvánult meg ebben a júniusi önkormányzati választási eredményben” – mondta Pécs újrázó polgármestere, Péterffy Attila a közgyűlés alakuló ülésén. Úgy látja, hogy a városban példa nélküli közgyűlési összetétel egyensúlyt, közös munkát, és békét teremt majd. Az első érdemi szavazások nem ezt vetítik előre.

By Ervin Gűth