A szamizdat megtörte az állampárti cenzúrát – Danyi Gábor irodalomtörténésszel Havasréti József beszélgetett
Danyi Gábor irodalomtörténész Az írógép és az utazótáska című kötetében az államszocialista időszakban megjelent és terjesztett tiltott művek, vagyis a szamizdatok hazai történetét mutatja be. A szerzővel a PécsLIT Fesztiválon tartott könyvbemutatóján Dr. Havasréti József egyetemi docens beszélgetett. Kapás Réka beszámolója.
„A kritikus értelmiség a Szovjetunióban nagyon hamar a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen erősen működik a cenzúra, így egy idő után mindazt, ami hivatalosan megjelent, elkezdte a hazugság szinonimájának tekinteni. Ezzel szemben az igazság jelölőivé váltak a szamizdat kiadványok, ugyanis azok radikálisan különböztek a hivatalos könyvkiadás termékeitől” – mesélte a szerző.
Az államszocialista időszakban, az egykori kommunista országokban szigorúan szabályozott volt mind a könyvkiadás, mind a folyóirat-kiadás. A kommunizmus eszméivel szemben ellenségesnek vélt irodalmi és tudományos műveket nem lehetett kiadni, sőt az illegális írások előállításáért, terjesztéséért, birtoklásáért akár munkatábor vagy bebörtönözés is járhatott. Ezeket az illegális, a második nyilvánossághoz tartozó műveket nevezzük szamizdatnak, amelyek nem csak könyvek és folyóiratok lehettek, hanem magnószalagokon terjedtek a politikai témájú szövegeket előadó zeneszerzők dalai is. Amellett, hogy a legtöbb kritikus értelmiségi részt vett szamizdat másolásban vagy terjesztésben, a művek így is nagyon kis példányszámban jelentek csak meg. A Szovjetunióban a szamizdat-kultúra az 1950-es évektől egészen a 1980-as évek végéig az írógép és az indigó használatán alapult. Az orosz nyelvű szovjet szamizdat a Szovjetunió más tagországaira is jelentős hatást gyakorolt. A magyarországi kezdeményezésből körülbelül 300 szamizdat kiadványt és néhány tucat folyóiratot ismerünk.
Írógéppel egy új nyilvánosságért
„A szamizdatra nagyon sokáig úgy tekintettek, mint a másként gondolkodók szócsövére és ennek megfelelően leginkább a politikai szamizdatot értették alatta. Azonban már az ötvenes években, a legdurvább Rákosi-diktatúra alatt is léteztek vallásos szamizdatok. Ezek olyan iratok voltak, amelyekre a hitélet vagy a vallásosság megéléséhez volt szükség. Emellett Magyarországon már a 1960-as évek végétől megjelentek képzőművészeti szamizdat folyóiratok is.
A művészeti szamizdat a szovjet blokk országaiban mindenhol megelőzte a politikai szamizdatot, mert kevésbé volt veszélyes a művészeti autonómia jegyében alkotni és szamizdatot létrehozni, mint mondjuk egy politikai röpiratot legyártani”
– mondta Danyi Gábor.
A szerző szerint nagyon élesen különböztek egymástól a politikai és a művészeti szamizdatok. A politikai szamizdat szövegközpontú volt, a művészeti pedig pont ezt az ingerszegénységet igyekezett ellensúlyozni. Míg előbbi motivációja a racionális politikai cselekvés volt, addig utóbbi célja a művészeti autonómia megélése, ami nem ismer határokat.
„A könyv címében szereplő írógép és az utazótáska nagyon erősen kapcsolódik a szamizdat kultúrához. Ugyanis,
az írógép a nem hivatalos vagy cenzúrázatlan iratok előállításának az alapvető eszköze volt.
