V2026
Dobrev Klára szerint nem sikerült megsemmisíteni a baloldalt
Összejött az országos lista, ezzel pedig elhárult az akadály az elől, hogy ott legyen a parlamentben a Demokratikus Koalíció, véli a párt elnöke.
V2026
Összejött az országos lista, ezzel pedig elhárult az akadály az elől, hogy ott legyen a parlamentben a Demokratikus Koalíció, véli a párt elnöke.
V2026
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt pécsi jelöltsimogatóján mutatkozott be Zakupszki Tamás (Baranya 1.) és Bagyura Márton (Baranya 2.).
kispont
A parlamenti képviselőiket alig ismerik a pécsiek a Medián júniusi, de csak szeptemberben nyilvánosságra hozott kutatása szerint. És még nem is ez a legfurcsább.
2025
Persze, csak azoknak jelent újdonságot ez éjszaka leple alatt benyújtott törvénytervezet, akiknek eddig kérdéses volt, hogy diktatúrában élünk-e vagy sem? A válasz innen egyértelmű: igen. De mégiscsak szégyenteljes, hogy a tervezet alapján egy bizonyíthatóan hazugságokat terjesztő, pártpolitikailag elkötelezett szervezet mondhatja meg, hogy ki dolgozik a magyar társadalom ellen. A közpénzből,
kispont
A pécsi jogvédő is beszédet mondott kedden este a gyülekezési törvény korlátozása ellen szervezetett budapesti tüntetésen. Heindl Péter az elmúlt másfél évtizedben rendre akciózott a kormányzati propaganda és a jogsértések ellen, ezeket is összegezte mondandójában, amit változtatás nélkül közlünk. Szeretettel köszöntök minden budapesti tüntetőt és a vidékről hozzájuk csatlakozott tüntetőket
kispont
Egy évvel ezelőtt nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be a pécsi városvezetés és a máltai székhelyű Universal Air, hogy több mint egy évtized kihagyás után újra nemzetközi járatok fognak közlekedni a Pécs–Pogányi Reptérről. Múlt év márciusától Málta–Pécs–München útvonalon hetente kétszer, míg a nyári szezonban Korfura lehetett utazni, ha nem
kispont
„Magyarország kormánya gondoskodott arról, hogy ne a fellélegzés költségvetése legyen az idei” – szólt a hallgatósághoz Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere a 2025-ös költségvetés tárgyalása előtt. Ugyan a város tavaly visszafizette a korábbi fideszes városvezetés idején felvett 9,5 milliárd forintos állami kölcsön utolsó részletét is, de az évről évre növekvő
kispont
Decemberben brutálisan megemelték a saját képviselői alapdíjukat az önkormányzati képviselők, a polgármester most önmérsékletet kért tőlük. Az ellentétek alig enyhültek a nagyobb tömbök között, de mégis lehet elmozdulás. A „patthelyzetközeli állapot” miatt a polgármester újabb fórumot hívott össze az önkormányzati ciklus kezdete után három hónappal. Az ezúttal már teljesen nyilvános
kispont
Az első független, angol nyelvű pécsi nagyjátékfilmet zártkörű vetítésen mutatták be december 17-én este az Uránia moziban. A vetítést követően pedig fontos bejelentést tettek az alkotók: egy pécsi filmipari egyesület létrehozásával támogatnák, hogy a város a magyar és a nemzetközi filmgyártás meghatározó regionális központjává váljon. Részt vettünk a vetítésen, majd
kispont
Kedden eleve maratoni közgyűlésre, több mint ötven napirendi pontra lehetett számítani Pécsen, de csak az első két javaslat megtárgyalása öt órát vett igénybe. Péterffy Attilának, a város ellenzéki polgármesterének két törvényességi problémát kellett megoldani: az önkormányzatok szabályos működésének többek között az is feltétele, hogy legyen a városnak alpolgármestere és legalább
kispont
Magyar Péter országjárása nem várt elemmel bővült: a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás egy pécsi gyermekotthon előtt próbálta falhoz állítani és sarokba szorítani a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét kedden délelőtt. Először Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár bukkant fel a Szikla utcai otthon ajtajában, mellette Tóth Gabriella Zsuzsa, az Országos Gyermekvédelmi
kispont
Magyar Péter Baranyában folytatta országjárását hétfőn, és az esti hideg ellenére is szűkösnek bizonyult pécsi Dóm tér. „Az ország két legszebb városa Szeged és Pécs, csak Szegednek kellene egy Mecsek, de Pécsen már van Tisza” – mondta a rendezvény elején Nagy Bandó András. Az író, humorista felszólította a kisebb pártokat, hogy
kispont
Mégiscsak furcsának hat, hogy a NER negyedik ciklusának közepén és a Tisza előretörésével egy időben éppen a Fidesz hirdet korszakváltó kerekasztalt, de Pécsen ilyen is van. Sőt, a kormánypártok itt a demokratikus és átlátható működés érdekében szoktak felszólalni. „Annyiban szeretnénk korszakváltást elérni, hogy a polgármester érdemben is kezdjen el tárgyalni
kispont
Az új képviselőtestületek megalakulásakor több kötelező kört kell futni. Ilyen az alpolgármesterek megválasztása és az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) a felülvizsgálata. Pécsen ezekről két ülés után sem sikerült döntést hozni, ugyanis a felemás választási eredmény majdnem egyformára hozta ki az ellenzéki és kormánypárti képviselők arányát. Azaz önmagában egyik
kispont
Október elején facsemetéket ültettek a Kálvária sétányon. A beavatkozás Kővári János egyik legutolsó képviselői intézkedésének köszönhető. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Véget ért a Kálvária utca kálváriája. Korábban öles fák adtak árnyat az itt élőknek, de kivágták őket. Ezért a lakók kérésére képviselői keretemből támogattam 20 fa kiültetéset.” Bár a bejegyzés megfogalmazása
kispont
Több hónapnyi csúszás után befejeződött a Vince utca burkolatának teljeskörű felújítása, és újra járhatóvá vált az autósok számára. A Biokom a hír közlésekor hangsúlyozta, hogy ideiglenes forgalmi rend lép életbe, amelyet az újonnan felálló közgyűlés felülírhat vagy véglegesíthet majd. A terület új képviselője már szeptemberben lakossági fórumot hívott össze, amin