#113 – Beszélni könnyű | Matekozni nehéz | Építeni lehetetlen

#113 – Beszélni könnyű | Matekozni nehéz | Építeni lehetetlen
Nem Photoshop, ez az ajtó bizony ilyen a Váradi Antal utcában! Az üzenetet tisztelem.

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

Az előző számban meghirdetett felhívásunkra (#112) szépen gyűlnek az ötletek, témajavaslatok. Már a jelenlegi állás szerint is, azok az előfizetők, támogató előfizetők, akik eljönnek a november 24-re tervezett nyitott szerkesztőségi találkozóra, legalább tucatnyi témából segíthetnek kiválasztani, hogy mit dolgozzunk fel alapos cikkekben, esetleg cikksorozatokban. A feliratkozóktól, de leginkább mindenkitől pedig még november 23-ig várjuk a további ötleteket. Itt.

Üdv, 
Ervin


#kispont

A Bóbita Bábszínház társulata 2011-ben költözött a Zsolnay-negyedben található egykori DoZso kultúrházba az Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően. A Mária utca 18. ekkor kiürült és azóta sem sikerült élettel megtölteni. Pedig a története kötelez: adományoknak köszönhetően a Pécsi Jótékony Nőegylet székházaként épült 1905-ben és az 1949-es államosításig adományok, ingyenebédek osztására használták. Aztán, egy felújítást követően, 1961-ben Kós Lajos által alapított a Bóbitát Bábszínház működött itt.

Ugyanaz a bejárat, három állapot – 1, Tóth Tibor Endre képeslap-gyűjteménye (MandaDB, részlet) 2, Kistelegdi István gyűjteménye (MandaDB, részlet) 3, Gűth Ervin

A társulat költözése óta az épület üresen maradt, és érdemben nem történt vele semmi. A 2014-es választások előtt felmerült, hogy színészlakásokat alakítanának ki benne, de erre nem talált fedezetet az előző városvezetés. A jelenlegi városvezetés már 2019-ben közvetlen európai uniós forrásra pályázott volna, de a járvány miatt ez a lehetőség meghiúsult. Az EKF szerződésből következő elidegenítési moratórium lejárta után, 2021-ben felkerült az esetleg eladható ingatlanok listájára, azonban ezt a tervet visszavonták. Akkoriban kezdett kiderülni az is, hogy valójában mennyire rossz állapotban van épület, ami most már életveszélyes. Az idei évre bizonyossá vált, hogy a Mária utca 18. életveszélyes. Egy szeptemberi közgyűlési döntés szerint most már a biztonságos állapotfelméréshez 175 millió forintot kellett elkülöníteni. Becslések szerint nagyjából 1,5-2 milliárd forint kellene a műemléki épület megmentéséhez, legrosszabb esetben újjáépítéséhez. A közgyűlési döntés után néhány nappal a helyi ellenzék is rárepült a témára és lakossági ötleteket várnak a hasznosításra. Azonban a város – akármilyen színezetű legyen is jövőre az önkormányzat – önerőből hasonló léptékű fejlesztést úgysem tud véghezvinni, így az épület sorsa leginkább uniós forrásoktól függhet. Ezek pedig továbbra is késnek, illetve veszélyben vannak. 

Kapás Réka teljes cikke itt olvasható


#nagykötőjel

– KISZÁMOLT: A PTE csak tíz többletpontot ad az MCC előkészítő programjában való részvételért 2025-től, tudta meg a Népszava. Az egyetem szenátusa szeptember 22-én szabályozta, hogy mennyit érhet a képzés teljesítése. Még október végén a Partizán egy Facebook-bejegyzésében írta meg, hogy a fideszes „janicsárképző” előkészítőjének elvégzése akár 70 többletpontot is jelenthet az új felvételi eljárásban. A felvételi rendszer átdolgozása miatt a központosított többletpontok helyett nagyobb mozgásteret kaptak az intézmények, ezért térhet el, hogy mi pontosan mennyit is ér a győri, miskolci, szegedi vagy pécsi egyetemeken. Összehasonlításként: a 100 megszerezhető többletpontból 50-et ér az emelt szintű érettségi és 36-50 pontot a nyelvvizsga. A Népszava megkérdezett több pécsi hallgatót, akik sokallták a 70 pontot, és szerintük csak a rosszabb egyetemeken fog ennyit érni az MCC-s képzés. Többen a pluszpontok mögött nem a képzés minőségét inkább a politikai hűség jutalmát látják. 

🌀
A fideszes Pécs Aktuál szerint viszont nagy hiba a PTE részéről ez a döntés, mert kevésbé díjazza a tehetséges és szorgalmas fiatalokat. A szerző szerint most a Szegedi Tudományegyetem mellett újabb érv szól, hiszen ott 20 pont jár ugyanazért a teljesítményért.

– FELSZÁLLOTT: Szijjártó Péter Baranyába látogatott és három helyszínen több érdekes bejelentést is tett hétfőn. A Gyármentő Program keretében a dél-dunántúli régióban, azaz Baranya, Somogy és Tolna megyében hat vállalat kap, összesen 2,5 milliárd forintos támogatást a kormánytól. Joint Venture Szövetség (JVSZ) rendezvényén a külügyminiszter azt mondta, hogy meg kell találni azokat az okokat, amik miatt eddig nem sikerült Baranyába több és nagyobb beruházást hozni. Ezek közé sorolta a környéken jól közművesíthető terület hiányát, amit a Bicsérd környékén létrehozott többszáz hektáros ipari beruházási célterülettel oldanának meg. Emellett fel akarják éleszteni a Pécs-Pogány repülőteret, valamint az eddig már biztosnak tűnő mohácsi Duna-hídat is említette. Utóbbival kapcsolatban azt mondta: a „kérdés napirenden van”. 

Szijjártó három „baranyai” cégnek adott át támogatói oklevelet. Ezek: 

  • Karsai Pécs Műanyagfeldolgozó és Szerszámgyártó Kft., ami a székesfehérvári egykori fideszes politikus, Karsai Béla egyik érdekeltsége,
  • a Terrán Tetőcserépgyártó Kft., ami Baranya legnagyobb árbevételű hazai tulajdonú  vállalkozása, 
  • MCS Vágóhíd, ami Baranya legnagyobb agrárvállalkozása, és az egyik leggazdagabb magyar, Csányi Sándor érdekeltsége.

Ezen kívül a német tulajdonú Körber Hungária, vagyis a megye egyik legnagyobb foglalkoztatójának a beruházási támogatását jelentette be miniszter.

🟠
Szijjártó három eseményen is részt vett egy nap alatt, azonban úgy tűnik, hogy a pécsi (ellenzéki) városvezetéssel nem sikerült találkozni, így csak helyi fideszes körben beszélt a kormány nagyszabású terveiről. A vármegyeházán tartott beszédében méltatta a kormány gazdaságösztönző programjait és kiemelte, hogy az utóbbi évek válságai közepette az ellenzék már kétszer csődbe vitte volna az országot. Ahogy arra a 444 is rámutatott, az állítás azért is nagyon ironikus éppen Pécsen, mert Páva Zsolt polgármestersége alatt a város kétszer is a csőd közelébe került és kormányzati mentőövre szorult.
🪫
Keresztes László Lóránt (LMP) a parlamentben kérdezett rá Szijjártónál a bicsérdi beruházási célterületre. Videójában Keresztes is hozzáteszi, hogy mint minden kormányzati információt, úgy ezt is fenntartásokkal kell kezelni, de a miniszter cáfolta, hogy akkumulátorgyár előkészülete volna a többszáz hektáros termőterület ipari területté alakítása hátterében. Egyéb konkrétumok nem hangzottak el. | @KLL

– VAGYONKÁZOTT: A korrupcióval kiemelten foglalkozó K-Monitor ismét megnézte, hogy mennyire átlátható az önkormányzati vagyonkezelő cégek működése: Pécs nincs az élmezőnyben. Összesen 27 nyilvános szempont alapján értékelték 31 fővárosi és vidéki nagyvárosi cég közzétételi gyakorlatát. A civil szervezet a vizsgálatában rengeteg hiányos adatközlést talált, ráadásul átlagos vagy az alatti több ellenzéki vezetésű nagyváros cégének teljesítménye is. Pedig, ezeken a helyeken számos képviselő vagy polgármester személyesen is vállalást tett az Ez a Minimum! program megvalósítására. Azt is írják, hogy „Pécsett ráadásul még az alapelvekben sincs teljes egyetértés”. A Pécsi Vagyonhasznosító több gazdasági adatra (beszerzések, szerződések, ingatlaneladások) azt írta: „közzétételük aránytalan sérelmet okoz, mely alapján társaságunk nem kívánja közzétenni az adatokat". A K-Monitor szerint viszont a szerződések bizonyos adatait az Infotörvény alapján kötelezően közzé kell tenni.

  • A pécsi önkormányzat és cégei átláthatóságáról, valamint az Ez a Minimum! program elfeledett vállalásairól 2021-ben még ebben a cikkben írtam részletesen. | szabadpecs.hu

– ELMATEKOZOTT: A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kikérte a tankerületektől, hogy az elmúlt hónapokban hány munkavállaló (pedagógus, nem pedagógus) hagyta ott a közoktatást. A kormány eddig 1200 távozót és 400 érkezőt kommunikált, ami finoman szólva sincs összhangban a hivatalosan kikért és összesített adatokkal. Legalább 2400 távozóról tudnak a tankerületi központok, és ebben az alapítványi, egyházi fenntartású intézmények dolgozói nincsenek is benne. A Pécsi Tankerület kötelékét összesen 43 munkavállaló hagyta el, ami középmezőny.

  • Közben úgy tűnik, hogy a tanárhiány leplezése érdekében országszerte hamisítják a KRÉTÁ-ban az adatokat. | rtl.hu

– LEZÁRULT: Eddig is tudni lehetett, hogy vége, de most hivatalosan is lezárta a kormány a Modern Városok Programot. Néhány esetben még vizsgálják, hogy mit lehet megvalósítani ezekből, de ahogy Lázár János már korábban is jelezte, amit 2015 óta nem sikerült végigvinni, arra már kár számítani. Pécs esetében két pontot nevesít az új kormányrendelet: a helyi gazdaságfejlesztést, a barnamezős területek rehabilitációját és helyi kisvállalkozásokat segítő program maradványösszegét kell visszautalni (ha van), illetve az akvaparkot kaszálták el végérvényesen. De utóbbi nem lehet meglepetés, erről már október közepén (#110) is beszámoltunk.

Tovább »

Európai szinten is lehangolóak Pécs légszennyezettségi mutatói – és erről nem az ipar tehet

Európai szinten is lehangolóak Pécs légszennyezettségi mutatói – és erről nem az ipar tehet

Európai viszonylatban középmezőnyben, a 14. helyen áll Magyarország az ipari légszennyezés okozta költségek tekintetében. A visontai MVM Mátra erőmű a legnagyobb kibocsátó, amelynek bezárása évek óta napirenden van, Baranyában pedig a Pannon Hőerőmű okozza a legnagyobb szén-dioxid-terhelést. Pécsen viszont ennél is sürgetőbb problémát jelent, hogy a város a négy legszennyezettebb

By mecseki müzli
Élő adásban utalta át a város utolsó törlesztőrészletét a pécsi polgármester

Élő adásban utalta át a város utolsó törlesztőrészletét a pécsi polgármester

„Ebből a 9,5 milliárd forintból épülhettek volna új utak, járdák, játszóterek vagy parkok, lehettek volna belőle jövőbe mutató fejlesztések” – mondta Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere a keddi közgyűlésen a kormányzati kölcsönről, amit a korábbi fideszes városvezetés alatt kellett igénybe venni még 2017-2018-ban. Néhány perccel később a polgármester élő adásban,

By Ervin Gűth