#141 –  Friss levegőt | Újabb vitát | Több programot

Megosztás
#141 –  Friss levegőt | Újabb vitát | Több programot
Na, de mennyire?

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

A szokásostól eltérően egy kicsit később küldtük ki a hírlevelet, aminek örömteli oka van. Ma reggel jelent meg az első, nemzetközi együttműködésnek köszönhető cikkünk és ehhez kellett időzítenünk a szokásos hírlevelet is. Bár a megközelítés európai, de a cikk témája nagyon is helyi ügy, olyannyira, hogy egy olvasónk javasolta és az előfizetők erre szavaztak. Az pedig egy kisebb-nagyobb véletlennek köszönhető, hogy nem sokkal később egy nemzetközi projektben is éppen ezzel a témával kerestek meg minket. Reméljük, hogy még sok ilyen szerencsés együttállásban lesz részünk!

Üdv,
Ervin


#kispont

Európai viszonylatban középmezőnyben, a 14. helyen áll Magyarország az ipari légszennyezés okozta költségek tekintetében. A visontai MVM Mátra erőmű a legnagyobb kibocsátó, amelynek bezárása évek óta napirenden van, Baranyában pedig a Pannon Hőerőmű felelős a legnagyobb terhelésért. A terhelésből fakadó társadalmi hátrányokat pedig forintosítani (eurósítani) is lehet, szakemberek erre külön módszertant dolgoztak ki. Vagyis azt is kérdezhetnénk, hogy mennyibe kerül Magyarországnak a károsanyag-kibocsátás?

Ráadásul Pécsen a szén-dioxid-kibocsátásnál még sürgetőbb problémát jelent, hogy a város a négy legszennyezettebb magyar régió egyikében található. Ahol a szálló por egészségkárosító hatása olyan súlyossá vált, hogy különböző szervezetek is összefogtak a helyzet súlyosságának feltérképezéséért. 

„Az országos levegőminőség európai összehasonlításban a szennyezettebbek közé tartozik még úgy is, hogy az elmúlt 25 évben nagyot csökkent a kibocsátás az ipari létesítmények tömeges bezárása miatt, a rendszerváltás után. Négy régióban a legszennyezettebb a levegő: Budapest, Miskolc és környéke, Sajó-völgye, valamint Pécs és környéke” – nyilatkozta megkeresésünkre Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport projektvezetője. 

A CORRECTIVE.Europe németországi oknyomozó újságíró szervezet európai hálózatával együttműködve jutottunk hozzá a Magyarország kibocsátásáról szóló, strukturált és hivatalos adatokhoz. Ezeket felhasználva néztük meg a pécsi, baranyai helyzetet, és a kifejezetten helyi problémákat is megvizsgáltuk. 

Kapás Réka teljes cikke itt olvasható.


#2024

A kampányidőszak legterheltebb napja éppen egy héttel ezelőtt, múlt csütörtökön volt: 

  • A Fidesz polgármesterjelöltjének nagyszabású és zártkörű kampányeseményt szerveztek.
  • Pont abban az időpontban, amikor a többi induló párt, szervezet képviselői a Vasutas Művelődési Házban vitáztak.
  • Ha mindez még nem lett volna elég: Dobrev Klára is Pécsen pörgette az EP-kampányát. Az eseményről helyzetkomikumoktól sem mentes elemző beszámoló itt, míg egy szinte teljesen semleges hangvételű tudósítás itt olvasható.
  • Sőt! Nagyon mérsékelt érdeklődés mellett éppen ezen a napon látogatott Pécsre Márki-Zay Péter is. | YT
💡
A következő, polgármesterjelölti vitára ma (máj. 23.) este kerül sor: 18.00 órától ismét a Vasutas Művelődési Házban. | FB
#bezzeg: A 2019 előtti helyi propagandamédiában rendszeresen zengővárkonyi MSZP-P-s parlamenti politikusként hivatkozott Mellár Tamás nem is olyan régi álláspontjától eltérően már az ellenzéki városvezetés ellen kampányol. Bezzeg, a szegedi Mellár Tamás önkormányzati képviselőjelöltként Botka László (Összefogás Szegedért) csapatát erősíti és nem is olyan régen az újbalos Szikra Mozgalommal pacsizott le egy kampányfotó erejéig. 

Read more

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen

„A pozíció iránti jelentős érdeklődésre tekintettel a kommunikációért felelős igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére a korábbi döntésnek megfelelően nyílt pályázatot ír ki az egyetem. A pályázat elbírálásáig a PTE nem alkalmaz új kollégát, a júliusban megüresedett főszerkesztői pozíciót átmenetileg belső munkaerő-átcsoportosítással törekszik megoldani” – írta csütörtöki közleményében a pécsi egyetem. Az intézmény

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

A fideszes propagandából igazolt új kommunikációs vezetőhelyettest a Pécsi Tudományegyetem

Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a Dunántúli Napló/Bama.hu volt főszerkesztője, Fülöp Zoltán a Pécsi Tudományegyetem kapcsolati igazgatóságának középvezetője lesz. Ebben a minőségben szakmailag ő fogja felügyelni az egyetem online, videos, print kiadványait. Kérdéseinkkel megkerestük a Pécsi Tudományegyetemet: lényegében megerősítették az értesülésünket. Azt írták, hogy Fülöp

Szerző: Ervin Gűth
A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

A fideszes „PhD-gyárként” működő filozófia doktori iskola megszüntetését kérte a PTE oktatója, az egyetem októberben tárgyalja a kérdést

„Nyilván minden doktori iskolában van egy-egy problémás hallgató, de itt tömegével védtek meg minősíthetetlen színvonalú dolgozatokat. Sokszor kitűnő minősítéssel, és sajnos a politikai szál is látható. Fideszes politikusok, Fideszhez közel álló szereplők” – mondta a megkeresésünkre Barcsi Tamás, filozófus, tanszékvezető egyetemi docens, akinek hétfő este közölt nyílt levele nagy vihart

Szerző: Ervin Gűth