#17 – Helyreigazítás közlése | Közösségi támogatás | Előre'22

#17 – Helyreigazítás közlése | Közösségi támogatás | Előre'22

Ez itt a mecseki müzli: minden csütörtök reggelre összegyűjtöm neked, amit Pécsről a héten tudnod kell és tudni érdemes. Ha új feliratkozó vagy, akkor itt elolvashatod, hogy pontosan mi is ez.


#aszerk.

Idén ez az utolsó „rendes" hírlevél, ezért kicsit hosszabb lesz a bevezető. Az elmúlt hetekben értékeltem a mecseki müzli eddigi teljesítményét, a három héttel ezelőtti kérdőívre beérkezett válaszaitokat, összhangba hoztam a terveimmel, így most elmondom, hogy mik a vállalásaim a következő évre:  

1, 12*4=48+x

Bevallom, kezdetben egy érdekes kísérletnek tekintettem és sok kétségem volt a mecseki müzlivel kapcsolatban. Ezek közül elég sokra viszonylag gyorsan rácáfolt a valóság. Eredetileg hat hónap alatt szerettem volna kideríteni, hogy van-e egyáltalán értelme egy ilyet csinálni, de most már biztosan látszik a feliratkozók számából, a visszajelzéseitekből, az olvasási szokásaitokból, hogy van.

Ezt látva pedig egy nagyobb vállalást tudok tenni: innen nem hat hónapra, hanem egész évre tervezek. Azaz 2022-ben végig lesz mecseki müzli. Az 52 hét 48 csütörtökén biztosan. És a maradék négy héten? Két szám a szabadságok miatt valószínűleg kimarad (egy nyáron, egy télen), kettő pedig biztonsági tartalék (pl. betegség). A legfontosabb infókat előzetesen vagy utólagosan pótlom.

A mecseki müzli továbbra is részben ingyenes marad, viszont a támogatással járó előnyök jövőre szembetűnőbbek lesznek. Szóval, már most érdemes a havi 1990 Ft-os támogató tagságot beállítani.

2, Közösségi adományozás

A következő egy évben a tagoktól beérkező támogatások 10%-át a Pécsi Közösségi Alapítvány kapja. És nem azért, mert meghivatkozták a hírlevelet. Amiért jár a köszönet, de előtte is tervben volt valami hasonló. Az talán eddig is látszott a mecseki müzlin, hogy fontosnak tartom a civil szervezeteket...

Persze, rengeteg másik helyi alapítványnál, egyesületnél is jó helyen lenne a támogatás. Viszont, mivel egyelőre ez a 10% egy alig látható összeg, ezért úgy látom értelmét ennek a felajánlásnak, ha egész évre szól és első körben én döntök róla. Később, megfelelő számú támogató esetén, reményeim szerint már a tagok fogják eldönteni, hogy kihez és milyen gyakorisággal menjen ez a közösségi adomány.

A hosszúra sikerült bevezető végére maradt még egy helyreigazítás javítás is: az előző hírlevél valójában nem a #15-ös hanem a #16-os szám volt. Ennél nagyobbat sose tévedjek, ahol tudtam átírtam és a hibáért elnézést kérek!

Köszönöm az eddigi figyelmedet, 2022 első csütörtök reggelén ismét jön a mecseki müzli.

Üdv,
Ervin


#nagykötőjel

– FAPER: Péterffy Attila első fokon elvesztette (#13) a Civilek a Mecsekért Mozgalom egykori szóvivője ellen indított pert, de az ítélethirdetés után rögtön jelezte, hogy nem fogadja el a döntést. A fellebbezés most meg is történt, így a lassan 2 éve húzódó jogi csatározás tovább folytatódik. Pécs polgármestere szerint Vicze Csilla valótlanságokat állított a 2019 kampányban, amit aztán a Fidesz pártmédiája és politikusok is fokoztak. A bíróság szerint – egyelőre nem jogerősen – Vicze Csilla nem állított valótlanságot, amikor azt mondta, hogy Péterffy „3 millió tonna fát égettetett el a pécsi hőerőműben, amikor annak vezetője volt". A polgármester ezt az állítást vitatja és szerinte azért fontos a per kimenetele, mert bár politikusként neki is többet kell eltűrni, viszont valótlan állításokat nem. Pláne, ha arra lejáratókampányokat építenek.

– OTTLAPDÍJ: Pécs város nemrég megújult (#2) weboldala is részt vett Az év honlapja versenyben, amin az Önkormányzatok és települések kategória győztese lett. A versenyről annyit azért érdemes tudni, hogy nevezésenként nettó 25-40 ezer forintot kell befizetni, összesen 28 kategória van, és idén majdnem 90 díjat adnak át. Mivel 331 nevező volt 2021-ben, így durván minden 4. nevezésre jut egy díj. Ennyi díjhoz már tényleg nem elég egy este, igazi országjáró roadshow kell. A pécsi állomáson például még másik nyolc díjazottal. A teljes lista itt található. Enyhe üröm az örömben, hogy a hírről szerda délelőtt tájékoztatták a sajtót, amikor technikai problémák voltak a pecs.hu és a gov.pecs.hu elérésével. És lássuk be, a hivatali oldal elérhetetlensége a nagyobb gond.

– KÖZMAGÁN: A felsőoktatás modellváltásához kapcsolódó újabb lépésként a kormányzat kiváltja a ppp-konstrukcióban megvalósult egyetemi fejlesztéseket. Ez 50 magyaroszági projektet és csaknem 150 milliárd forint értékű kiváltást jelent, ami a Pécsi Tudományegyetem esetében 23 milliárd forint.

A PTE szerint a 2007-2009 közötti időszakban az egyetem 68 ezer négyzetméteren újulhatott meg úgy, hogy külső befektetőket vontak be a kollégiumi, oktatási épületek fejlesztésébe. A bérleti, üzemeltetési, szolgáltatási szerződések 20 évre szóló megállapodásokat jelentettek – és évről évre jelentkező költségeket. Az egyetem 2021-es vagyongazdálkodási tervéből (10. oldal) az derül ki, hogy már 2017 óta próbálják ezeket a konstrukciókat kiváltani. Kértek ajánlatot az érintett magánbefektetőktől, hogy milyen feltételek mellett szállnának ki. Az emberi erőforrások minisztériumánál pedig kérték az ehhez szükséges forrást. Ez csak most jött össze, és a vagyongazdálkodási terv szerint ez a 23 milliárd forintos kiváltás a gyakorlatban minimum 4,7 milliárd forintos spórolást jelent, ugyanis az egyetem becslése szerint összességében ennyivel kellett volna többet kifizetni a futamidő végéig.

– BESZÁLLÁS: A közgyűlési felhatalmazás után néhány nappal (#16) Pécs polgármestere és alpolgármestere aláírta azt a szerződést, amivel az állam többségi tulajdont szerez a pécsi repteret működtető két cégben. Ez a gyakorlatban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt jelenti, ami papíron már több mint 50%-ot átvett így a cégekből, az önkormányzatnak pedig majdnem egymilliárd forint egyszeri bevétele lesz. A tervek azonban – ahogy legutóbb is írtam – ennél komolyabb fejlesztésekről szólnak, 10 milliárd forintos nagyságrendben. Elsősorban Paks II. kapcsán hasznosulhat a reptér, de a városvezetés a turisztikai szempontokat is fontosnak tartja.

Tovább »»

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Filmpremierrel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartott az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat az utóbbi évek oktatási mozgalmáról és a magyar közoktatás jövőjéről a Szabadkikötőben. Az esemény fókuszában a szervezetek által közösen megszervezett két jelentős akció állt: az alternatív oktatási népszavazás létrehozása, valamint közel négyszázezer nemzeti konzultációs ív összegyűjtése.

By mecseki müzli
Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Nyirati Andrással, az Emberség Erejével Alapítvány vezetőjével mindig van miről beszélgetni, de a következő interjúnak három apropója is van. Nemrég kissé átalakult az alapítvány Közvélemény névre hallgató vitafóruma. Továbbra is aktivizálni szeretnék a helyi közélet és közügyek iránt érdeklődő pécsieket, de bővült az eszköztár. Másrészt, nagykorú lett az alapítvány, ami

By Ervin Gűth
#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet. #aszerk. Ahogy a 2022-es parlamenti, úgy az idei választási kampány során sem szeretnék politikai hirdetéseket a Mecseki Müzliben. Nagyon gondolkodtam, hogy határidőre – azaz szerda délutánig – összeállítok

By Ervin Gűth