#43 – Hangok hiánya | Magyarázatok életszerűtlensége | Séták hétvégéje

#43 – Hangok hiánya | Magyarázatok életszerűtlensége | Séták hétvégéje
Méghozzá helyi, papírmentes, könnyű és tartalmas. 

A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezen a héten csak az előfizetők és a támogató tagok kapják a teljes hírlevelet.


#aszerk.

Elengedtem most egy kicsit a podcast-gyártást, mivel a szabadságolások miatt egyszerűen képtelenség volt új adásokat összehozni. Szóval, elnézést kérek, ha már a folytatást vártad. Ősszel lesznek új epizódok – kicsit megújulva, kicsit hosszabban.

A hírlevélből egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz hiány, azaz akkor is lesz egy-egy rövidebb verzió a legfontosabb infókkal, amikor éppen szabadságon leszek.

Köszi,
Ervin


#nagykötőjel

– IÓ-CIÓ-DECENTRALIZÁCIÓ: Valószínűleg sose tudjuk meg, hogy pontosan mi vezetett a Zsolnay Örökségkezelő botrányos körülmények között kinevezett ügyvezetőjének hirtelen leváltásához. A városvezetés indoklása több mint életszerűtlen, pláne a nyilatkozat tükrében, mely szerint elégedettek voltak Bleszity Péter munkájával. A telexes összefoglaló készítésekor sokakkal beszéltem, és a legtöbben nem is Bleszity menesztését nehezményezték, hanem annak módját. És közben rengeteg megerősíthetetlen pletyka, lehetséges ok és ürügy merült fel. De a lényeget egy lépés távolságból megvizsgálva talán az is látszik, hogy a probléma a rendszerbe van kódolva. A struktúrába. Az is lehet, hogy megoldásként, első lépésben mégiscsak ezzel a struktúrával kellene valamit kezdeni. Lehet, hogy pont ez a cél?

– TEMETETLENÜL: Leállt a Karolina-külfejtés rekultivációja az Átlátszó cikke szerint, azaz most éppen nem hordanak naponta 3000 m³ földet vissza a 30 évig bányaként használt területre. A Pécs melletti 120 hektáros tájseb feltöltése 55%-os, és a rekultivációt végző Pannon Hőerőmű (a Veolia-csoport tagja) állítólag az ülepedésre hivatkozva szünetelteti a munkát. Az Átlátszó által megszólaltatott, de név nélkül nyilatkozó szakértő szerint ez nem túl életszerű, ugyanis a teljes feltöltés után sokkal gyorsabban roskad, tömörödik a talaj, így inkább ezután kellene várni. A háttérben inkább anyagi okok sejthetőek (üzemanyagár-drágulás), illetve a beígért kormányzati támogatás hiánya. A pécsi önkormányzatot is megkereste az Átlátszó, de nem nyilatkoztak az ügyben.

– JÖVŐKÉPTELENSÉG: A PTE egyetemi modellváltása után majdnem egy évvel többen értékelték a helyzetet. Persze az egészet, az összes nyilatkozatot érdemes elolvasni, de nem véletlen, hogy a bölcsészkar dékánjának a mondanivalóját emelem ki, ami a legpesszimistább a Szabad Pécs cikkében. Bár az alábbi idézet nem Heidl Györgytől származik, de én is ilyen számokról hallottam: „A pécsi bölcsészkaron – információink szerint – 5-6-szor annyi pedagógus képzését fedezné az állam, mint ahányan jelentkeztek. Eközben a bölcsész alapképzésre hozzávetőleg ötvenszer annyian jelentkeztek, mint ahány fiatal tanítását magára vállalja az állam, emellett a több mint száz szakot meghirdető pécsi btk számos képzést nem tud majd elindítani állami finanszírozással.” A képzésekre jelentkezők száma mindenesetre nyilvános adat, itt lehet közöttük böngészni. Tanulságos. Főleg annak tükrében, hogy a modellváltás ellen lényegében egyedül a bölcsészkaron volt komolyabb szervezkedés.

MOGYORÓSKÚT: Egyedi csomagolásokkal hazai tájegységeket népszerűsít a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Nutella (Ferrero) most elindított kampánya. Dél-Dunántúl, és így Pécs esetében a Zsolnay-kútra esett a választás, azaz most majd lesz eozinzöld nutellásüveg. Mivel a város nevének és jelképeinek használata kulturális bizottsági ajánláshoz, de még inkább polgármesteri jóváhagyáshoz kötött, így hivatalos állásfoglalás (pdf) van az ügyben. Ahogy ősszel már írtam is (#2), várhatóan 10-15 ezer üveg pécsies Nutella kerül forgalomba. Annyit pedig ismét elmondanék a cuccról, hogy egyes országok ízléséhez igazodva, több recept szerint készül, mogyorótartalma mindössze 13% körül van, míg cukortartalma 60% körüli. És akkor még a mogyorótermesztéshez kapcsolódó gyerekmunkát is érdemes felidézni. Szóval, reggelire én inkább még mindig helyi müzlit ajánlok…

Tovább »

Erre a szezonra megmenekült a botrányos pályáztatásba kevert pécsi Káptalan Kert

Erre a szezonra megmenekült a botrányos pályáztatásba kevert pécsi Káptalan Kert

Csütörtökön döntött a pécsi közgyűlés arról a pályázatról, ami nemcsak a helyi közvéleményt, de a teljes magyar zeneipart felháborította. A városvezetés végül az eredetileg megajánlottnál magasabb árat kér a pécsi szabadtéri színpad üzemeltetésére jelentkező és egyedüliként talpon maradt jelentkezőtől. A kedélyek egyelőre nem nyugodtak le, néhány politikusi felszólalás pedig csak

By Ervin Gűth
Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

A pécsi belvárosban található Káptalan Kert az elmúlt években országosan is elismert rendezvényhelyszín lett, ahol tavasztól őszig – Ákostól a Carson Comáig – a legnépszerűbb hazai zenekarok lépnek fel, gyakran pécsi előzenekarral. Az üzemeltetők egyike szerint most egy nagyon furcsa eljárás vethet véget a sikerszériának: a 26 oldalas szakmailag alátámasztott anyagukkal szemben

By Ervin Gűth