pont
A betiltásnak köszönhetően ez volt az eddigi legszabadabb Pécs Pride
Az ötödik Pécs Pride végleg leszámolt azzal a kormánypárti mítosszal, mely szerint az emberi jogi rendezvény miatt kell hermetikusan lezárni a belvárost.
pont
Az ötödik Pécs Pride végleg leszámolt azzal a kormánypárti mítosszal, mely szerint az emberi jogi rendezvény miatt kell hermetikusan lezárni a belvárost.
pont
A forgalmas közlekedési útvonal kevésbé konfliktusos rendezéséhez átfogó koncepció kellene, de arra egyelőre nincs pénz.
pont
A „hamis ősz” csak az egyik jel, ami mutatja, hogy mekkora a baj az erdőkkel. A hőség és a szárazság mellett a koncentrált erdőlátogatás is problémákat okoz.
pont
Civilek és a város hiába próbálkozott, de az egyházmegye talán kormányzati támogatással élesztheti fel a pécsi belváros elhanyagolt parkját. A problémás, de rengeteg lehetőséget rejtő zöld terület kapcsán reménykedni lehet, hogy a közösségi hasznosítás új lendületet kap. Majd egyszer.
pont
Jellemzően kényes ügyekben tartanak úgynevezett személyes részvétel nélküli közmeghallgatásokat, de ezeknek gyakran már a meghirdetése is korlátozza a nyilvánosságot. A tervezett pécsi, kelet–nyugati tehermentesítő, 2x2 sávos autóúttal is majdnem ez történt.
pont
„Alultervezettnek érzem a projektet, a dokkolók és a kerékpárok számát is növelni szeretnénk majd” – mondta Páva Zsolt, Pécs azóta leváltott fideszes polgármestere hat évvel ezelőtt a PécsiKe átadóján. Az európai uniós forrásból kialakított helyi elektromosközbringa-rendszer azóta se lett igazán népszerű, és a fenntartónak folyamatosan veszteséget termelt, a kerékpárflotta pedig súlyosan
pont
Tulajdonost váltott az LMP-közeli Bahír, amit korábban a Zöld Baranya Egyesület adott ki és elvileg baranyai és pécsi témákra fókuszált. Az újságot 2020-ban kifejezetten azzal a céllal alapították, hogy fel tudják erősíteni a párt üzeneteit, a zöld témákat és a helyi közéletet. A friss kiadó és tulajdonosváltás nem az oldal
pont
Csütörtökön döntött a pécsi közgyűlés arról a pályázatról, ami nemcsak a helyi közvéleményt, de a teljes magyar zeneipart felháborította. A városvezetés végül az eredetileg megajánlottnál magasabb árat kér a pécsi szabadtéri színpad üzemeltetésére jelentkező és egyedüliként talpon maradt jelentkezőtől. A kedélyek egyelőre nem nyugodtak le, néhány politikusi felszólalás pedig csak
pont
A pécsi belvárosban található Káptalan Kert az elmúlt években országosan is elismert rendezvényhelyszín lett, ahol tavasztól őszig – Ákostól a Carson Comáig – a legnépszerűbb hazai zenekarok lépnek fel, gyakran pécsi előzenekarral. Az üzemeltetők egyike szerint most egy nagyon furcsa eljárás vethet véget a sikerszériának: a 26 oldalas szakmailag alátámasztott anyagukkal szemben
pont
Megrovásban részesítette csütörtökön a Pécsi Törvényszék a kormánypárti civil szervezet, a CÖF plakátjait átfestő, kiegészítő Heindl Pétert, ezzel részben megmásítva az elsőfokú, felmentő ítéletet. A döntés egyelőre nem jogerős, a védelem fellebbezést jelentett be. A lehető legenyhébb ítéletet azzal indokolta a másodfokon eljáró törvényszék, hogy az figyelembe veszi a Pécsi
pont
„A helyi hülyeség és központi kormányzatok hibás döntései együtt rontották el a régió fejlődési esélyeit az elmúlt harminc évben” – Síkfői Tamás kamarai elnök többek között ezzel a gondolattal nyitotta meg a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park kapcsán összehívott szerdai fórumot. A két éve beruházási célterületté nyilvánított 600 hektár – döntő
pont
Közmeghallgatást tartott csütörtökön a baranyai önkormányzat a Pécs mellé tervezett, hatszáz hektáros ipari parkról. Előadóként Decsi István a Pécsi Tudományegyetem kancellárja és az egyetemet fenntartó alapítvány (UQA) kurátora a decemberi sajtótájékoztatón ismertetett koncepciót összegezte röviden. A térség gazdasági adatai siralmasak, a léptékváltáshoz iparfejlesztésre van szükség. Ennek méretét pedig úgy határozták
pont
Hamarosan ötcsillagos superior besorolású szálloda nyit a Pécs melletti Pogányban. A részben 3,9 milliárdos kormányzati támogatásból épült beruházás egy ideig veszélyben volt, ugyanis az eredeti kivitelező NER-közeli vállalkozás 2023 óta felszámolás alatt van. Akkoriban ugyanez a cég Pécsen két másik, hasonló nagyságrendű, közbeszerzéseken elnyert projekten is dolgozott, amelyek szintén
pont
A hazánkban súlyos problémának számító lakhatási válság enyhítésére helyi szinten az egyik leghatékonyabb eszköz lehetne a városi ingatlanok kirendelése, azonban a meglévő állomány fejlesztése helyett jellemzőbb a szektorból való pénzkivonás. Cikkünkben a K-Monitor és a Periféria Központ által az önkormányzati bérlakásszektorról szóló átfogó elemzést mutatjuk be Pécs szempontjából. Magyarországon ma
pont
Kompromisszumos, ellenzéki és kormánypárti javaslatokat is tükröző szervezeti és működési szabályzatról döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön. Hónapokon át tartó, parttalan, személyeskedéstől sem mentes viták előzték meg a megegyezést, ami azzal is jár, hogy már törvényes az önkormányzat és az önkormányzati cégek működése. A helyzet megértéséhez érdemes tisztában lenni a pécsi
pont
Alig hét éve még másfél belvárosnyi lyuk tátongott a belvárostól nem is olyan messze, Gyükés és Pécsbánya között. A százhúsz hektáros, nyolcvan méter mély tájseb megszüntetése változó tempóban folyik, és kérdéses, hogy tartható-e a 2026-os határidő. Bő egy évnyi szünet után 2023 második felétől ismét zajlanak a munkálatok Pécs legnagyobb