Bognár Szilvia: Ahogy Csizmadiának és Péterffynek Orbán, lehet, hogy a következő generációnak mi leszünk a minta

Bognár Szilvia: Ahogy Csizmadiának és Péterffynek Orbán, lehet, hogy a következő generációnak mi leszünk a minta
Bognár Szilva a polgrámesterjelölteknek szervezett vitán – Fotó: Gűth Ervin

Nagy utat járt be a politikai színtéren Bognár Szilvia az utóbbi években. A jelenlegi önkormányzati ciklusban Kertváros egyik kerületi képviselője lett, de egy évig alpolgármester is volt. Miután posztjáról visszahívták, a DK-ból kilépve társaival megalapította a Tiszta Kezek Frakciót, később egyesületet, aminek polgármesterjelöltje lett. Mesélt arról, hogy szerinte miért hiúsult meg a civil összefogás a Mindenki Pécsért Egyesülettel, hogy miért van a frakciójában kétszer annyi nő mint férfi és hogy az ellenzék ellenzékeként milyen eredményre számít a választáson.

Miért döntött úgy, hogy polgármesterként indul a választáson?
Azért, mert 2022-ben három százalékot értem el – abban a politikai kultúrában, ahol az egyik oldalon az a politikai termék, hogy O1G, a másikon meg az, hogy Gyurcsány a hibás – és szerintem ez fantasztikus dolog volt! Most 2024-ben a nagybetűs szabadságomért futok. Milyen más mérőszámot lehet elképzelni, ami nagyobb relevanciával bír, mint az, hogy egy választáson elindulsz és meglátod, hogy a választópolgárok szavaznak-e rád annyian, hogy folytasd vagy sem? Ha nem, akkor visszamegyek a civil életembe, ötven évesen még bőven van időm arra, hogy ismét rákapcsoljak a karrieremre. Ha pedig azt mondják, hogy elegendő százalékban támogatják ezt a formációt és ott ülhet közülünk valaki vagy valakik a képviselőtestületben és viheti vagy vihetik azt a szemléletet, amit képviselünk, a hatalmat számon kérve, akkor ez megint csak felszabadító lesz. Felszabadító lesz, hogy önerőből, párt nélkül, iszonyat nagy ellenszélben – lásd a gusztustalan karaktergyilkossági kísérleteket, a meg nem szavazott kutyafuttatómat – ez sikerült. Azért nagyon fontos, amit csinálunk, mert ez is minta lesz. Ahogy a helyi Fidesznek és Péterffynek Orbán a minta, lehet, hogy az utánam következő generációnak majd mi leszünk a minta. Tudom, hogy aki elöl megy, annak nagyon nehéz, de hiszem, hogy utat fog törni. Bebizonyítottam, hogy ütésálló vagyok. 

💡
A Mecseki Müzli mind a hat pécsi polgármesterjelölttel interjút készített, mindegyik megtalálható ezen a linken.

Miért nem sikerült az összefogás a Mindenki Pécsért Egyesülettel?
Én azt gondolom, hogy ha fél évvel ezelőtt kezdeményez a Mindenki Pécsért Egyesület egy civil összefogást, akkor lett volna relevanciája és lett volna idő, hogy minden egyes részletet kidolgozzunk. A Mindenki Pécsért Egyesület és a Pécs Most megkerestek minket azzal, hogy beszéljünk arról, hogy milyen együttműködés jöhetne létre a három szervezet között. Alapjában véve én ennek örültem, mert azt gondoltam, hogy ebben tényleg lehet erő, ha három civil egyesület összefog. A kiindulási pontjuk az volt, hogy Péterffyre nem indulnak rá, mi meg azt mondtuk, Péterffyvel és köreivel finoman szólva sem vagyunk elégedettek. A megbeszélésre „kötött” mandátummal mentem, hogy kérjem az első két listás helyet és abban is megegyezzünk, hogy azok, akik regnáló képviselők, újból indulnak, emellett tizenkét körzetben mi állítunk jelöltet. Ez azért volt az egyesület álláspontja szerint fontos, mert tizenkét jelölt a listaállítási határ. A megbeszélésen először elkezdtünk végigmenni a választókerületeken és rögtön a kettesnél a Pécs Mostból Szabó Andrásék – LMP frakciótitkár volt a közgyűlésben, míg volt ott LMP-és – azt mondták, hogy a kettes választókerületben ők Belányi Lajosné indulását támogatják. A kettes választókerületben szolgál Hencsei Zsolt, aki ott él, jelenleg is képviselő és az döbbenet volt, hogy regnáló képviselőt, ha partnerként vagyunk együtt, akkor miért akarunk leszedni? Kérdeztük, hogy ezen lehet-e változtatni. Mondták, hogy nem, ők csak Belányi Lajosné – a borítékos ügyről lett ismert a napokban – indulását tudják támogatni. Miután ezen elakadtunk, valaki szólt, hogy nem is ez a lényeg, hanem hogy a listán hogy legyenek a helyek. Akkor én elmondtam, hogy milyen mandátummal érkeztem, hogy a lista első két helyén nálunk Bognár Szilvia és Hencsei Zsolt van, de mi mind a ketten indulunk választókerületben, és ha ilyen összefogással indulunk, nagy valószínűséggel megvan az esély, hogy nyerhetünk is, tehát a lista feljebb csúszik. Mire ők azt válaszolták, olyan nincsen, hogy mi leülünk egy asztalhoz és az első két listás helyet el akarjuk vinni, meg 12 jelöltet akarunk állítani. Mi meg úgy gondoljuk, az elmúlt években a három szereplő közül nekünk volt látható munkánk. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy nem lesz megegyezés. Ezt megelőzően az MPE arról nyilatkozott, hogy nem indulnak, a tárgyalóasztalnál elmondták, hogy maximum 2-3 körzetre van jelöltjük, így joggal gondolhattuk, a mi előkészületi szintünk segítség ennek a formációnak. Mi 17 remek karakterrel addigra már megterveztük az indulást, a programunkat, egyedül én voltam bizonytalan – ennek oka a magánszférát érint. Megismerve a jelöltjeinket, mégis melyiknek a kezét kellett volna elengednünk? Bár holtpontra jutottunk, teljesen normális hangnemben zajlott a beszélgetés és abban maradtunk, hogy nem bántjuk egymást, mindenki elfogadja a másik érveit, hogy miért nem tud az álláspontjától eltérni.

No photo description available.
Tiszta Kezek Frakció a pécsi közgyűlésben, azaz Hencsei Zsolt (b), Bognár Szilvia (k) és Topán László (j) – Fotó: Bognár Szilvia Facebook-oldala

Mi annak az oka, hogy a Tiszta Kezekben kétszer annyi női jelölt van, mint férfi?
Ennek üzenet értéke van, hogy pont tizenegy, vagyis egy focicsapatnyi női képviselő van. Ezzel akarjuk demonstrálni, hogy a nőknek igenis ott lenne a helyük a politikában. Ugyanis holisztikusan szemlélik a dolgokat, érzékenyek, olyan dolgokra figyelnek és irányítják rá mások figyelmét is, amire egy férfi egész egyszerűen ritkábban. Én nem vagyok egy szélsőségesen feminista alkat. A feminizmussal nem minden téren és ágon értek egyet, de azzal például igen, hogyha egyszer ugyanolyan pozícióban van egy férfi meg egy nő, akkor ne kapjon már a nő kevesebbet, mert lehet, hogy a gyerek miatt ő néha táppénzre megy. Az egyesületemnek meg a korábbi életemnek vesszőparipája, hogy a nők helyzete ebben az országban milyen nehezített és hány csatornán lehetne és kellene őket segíteni, mert tetszik, nem tetszik, ezerszer több dolgot visznek a vállukon, mint a férfiak, de a feminizmusomnak az is a lényege, hogy ugyanúgy felháborodnék, ha egy férfit hátrány érne azért, mert ő férfi, akár a munkaerőpiacon, akár máshol.

Mit orvosolna elsőként a városban, ha megválasztanák?
Most lehet, hogy kiábrándító leszek, mert nem azt fogom mondani, hogy rögtön mindenkinek lakást adnánk, bár nyilván nagyon jó lenne ezt a területet tiszta kezekbe adni. A legelső, ami érdekében eljárnék, az a hiteles, tényszerű, tárgyszerű, objektív és mindenkinek egyenlő hozzáférést biztosító nyilvános tér. Nem fordulhatna elő, amit Orbán vagy Péterffy csinál, hogy a városi sajtóban nem hallathatod a hangodat, ha te képviselő vagy, mert te nem Péterffy embere vagy. Ez lenne a legelső. 

Így, hogy ellenzékbe került a DK-val és a Fidesszel szemben is, mire számít a választáson?
Nagyon nehéz most jóslásokba bocsátkozni. Egyrészt az ajánlásgyűjtés során azt tapasztaltam, hogy az emberek nagyobb többsége fordult el a pártpolitikától, illetve vonult passzivitásba. Nagyon sokan mondták azt, hogy nem mennek el szavazni. Szerintem emiatt nagyon alacsony lesz a részvétel, mondjuk olyan 40% környéki. Ezt ugye árnyalja, hogy EP választás is lesz, a Fidesz óriási mozgósításban van, a TISZA is ott van az országos listák között és nem lehet tudni, hogy a Magyar Péter-jelenség mennyire viszi oda az urnákhoz az embereket. Ez lehet, hogy emelni fog a részvételen, de nem lehet tudni, hogy a Magyar Péter fanoknak a szervezettsége és urnához vonulása mit jelent majd a szavazólapokon, a helyi választási eredményekre nézve. Az biztos, hogy ezt a brandet többen is magukénak akarják, lásd a napokbéli eseményeket a kettes választókerületben. Sajnálatos módon ebben éppen egy MPE-s jelölt érintett. Célunk a tisztes helytállás, hogy képviselőink által folytatódjék a következő ciklusban is a hatalom szemmel tartása.

Ön számára mi lenne a legrosszabb forgatókönyv?
Nincs számomra rossz forgatókönyv. Ha a pécsi választók azt mondják, hogy nekik a Fidesz-Péterffy duó, vagy mások kellenek, aki nem mi vagyunk, akkor ezt el kell fogadni. Jelen pillanatban nem tudom, hogy mekkora szükség vagy igény van ránk. Ezt most fogjuk megtudni június 9-én és boldog leszek, felszabadító lesz, hogy így lesz.

Összességében, hogy érzi, megéri politikusnak lenni ma?
Vannak azok a karakterek, akiknek megéri, mert anyagilag szemlélik ezt a platformot és azért, hogy ők anyagilag gyarapodjanak, bármire képesek. Tényleg bármire. Jómagam szolgálónak esküdtem fel és e szerint is tettem. Egy gusztustalan frakciószövetségi megállapodás alá nem írása után szedtek le az alpolgármesteri székből és vagyok ma egy szabad ember minimálbérért. Azt vallom, hogy példát mutatunk, minták vagyunk és ez felelősség. Jól kell cselekedni és ezzel is népnevelni, edukálni, és szerintem már 2022-ben is látszott, hogy Pécsen erre van igény, hiszen 1600 ember mondta azt, hogy példának tekint engem és boldog vagyok, hogy tudok egy ilyen irányt mutatni.

Szerző: Kapás Réka


További induló jelöltek

  • Péterffy Attila: Pécs a megtűrt városok között van, szakmai munkával és egyenes gerinccel ennyit lehet elérni a kormánynál | ITT
  • Csizmadia Péter: Nem kizárólag a saját, elkötelezett szavazóinkkal foglalkozunk a kampányban | ITT
  • Sándor Zoltán: Nincs sok esély, hogy nyerjek, de a Mi Hazánk presztízsét növeli, hogy tud polgármesterjelöltet állítani Pécsen ITT
  • Szentgyörgyváry Péter: Magyar Péter a csalódottakat hívja, én meg a kemény jobbosokat és a kemény balosokat isITT
  • Lajos Milán: Azt gondolom, hogy segíteni menőITT

Tovább »

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Október elején facsemetéket ültettek a Kálvária sétányon. A beavatkozás Kővári János egyik legutolsó képviselői intézkedésének köszönhető. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Véget ért a Kálvária utca kálváriája. Korábban öles fák adtak árnyat az itt élőknek, de kivágták őket. Ezért a lakók kérésére képviselői keretemből támogattam 20 fa kiültetéset.” Bár a bejegyzés megfogalmazása

By mecseki müzli
A felújított Vince utcát átadták, újabb forgalomváltozás jöhet a Tettyén

A felújított Vince utcát átadták, újabb forgalomváltozás jöhet a Tettyén

Több hónapnyi csúszás után befejeződött a Vince utca burkolatának teljeskörű felújítása, és újra járhatóvá vált az autósok számára. A Biokom a hír közlésekor hangsúlyozta, hogy ideiglenes forgalmi rend lép életbe, amelyet az újonnan felálló közgyűlés felülírhat vagy véglegesíthet majd. A terület új képviselője már szeptemberben lakossági fórumot hívott össze, amin

By mecseki müzli