Kővári beszámoló nélkül is megyei biztos maradhat

Megosztás
Kővári beszámoló nélkül is megyei biztos maradhat
Kővári János (b) a Baranya Megyei Önkormányzat dísztermében | Fotó: Gűth Ervin

Kővári János fenntartható városfejlesztési biztosi megbízatását év végéig hosszabbította meg a Baranya Megyei Közgyűlés múlt csütörtökön. Az elmúlt egy évben végzett tevékenységéről csak szóban, és kevesebb mint öt percben számolt be a politikus.

Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy a fideszes politikus, pécsi városházi képviselőként rendszeresen azzal támadja a biztosokat (Nemes Balázst, Török Ottót), hogy azok semmitmondó beszámolókat adnak le a tevékenységükről. Ami ettől persze még jogos kritika lehet, csak tőle kevésbé hiteles.

A beszámolási kötelezettség hiánya mellett a megyei fenntartható városfejlesztési biztosi pozíció súlyát, az azzal járó felelősséget jól érzékelteti az is, hogy maga Kővári János sem szerepeltette a nyilvános képviselői vagyonbevallásában az ezért a feladatért járó havi 350 ezer forintos juttatást. Ezt a kis mulasztást nem sokkal később orvosolta.

A megyei közgyűlés előtt megkérdeztem az eddigi biztosi munkájáról a politikust, aki elismerte, hogy írásban nem kellett beszámolnia. Azt is elmondta, hogy „számtalan alkalommal egyeztetett” a témafelelős pécsi alpolgármesterrel a jelenlegi EU-s finanszírozási ciklusban benyújtható pályázatokról, most pedig már nem stratégiai, hanem konkrétabb feladatokban mondja majd el a véleményét. Az eddigi munkájával kapcsolatos konkrétumoknak, eredményeknek pedig ezek szerint hiába keressük a nyomát, hacsak az ebben a szerepben kitett – és a választási kampányával egybeeső időszakban megszaporodó – facebookos fotókat, bejelentkezéseket, „átadásokat és megtekintéseket” nem vesszük annak.

🤷🏻‍♂️
Ha már szóba elegyedtem Kővári Jánossal, aki az első pride elleni aláírásgyűjtési kampány élére állt, megkérdeztem volna a második pécsi pride-ról is, de ezekre a kérdésekre már nem válaszolt.
😳
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt arról írtam, hogy Kővári pozíciója erősíti azt az infót, mely szerint őt indítja majd az országgyűlési választáson a Fidesz. Pipa. A meghosszabbított kinevezése most szerintem arra is utal, hogy Kővárinak még mindig nem engedte el kezét a párt – esetleg polgármesterjelöltként is kipróbálnák. Pedig Budapesten kívül csak két fideszes jelölt hasalt el a tavaszi parlamenti választáson: Szegeden Bartók Csaba, míg Pécsen Kővári János.

A cikk először ebben a hírlevélben jelent meg:

#54 – Labilisan bizonytalan | Stabilan biztos | Szokatlanul unalmas
A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. A héten csak az előfizetők és a támogató tagok kapják a teljes hírlevelet. #aszerk. Szolgálati közlemény: 1. eddig nem Google Analytics-et használtam az oldalon, ez tegnaptól megválto…

Read more

„Ez a mi diófánk” – Üzleti alapon tüntetnének el 4000 tonna illegális hulladékot Egyházasharasztiból, de vannak kihívások és kérdőjelek

„Ez a mi diófánk” – Üzleti alapon tüntetnének el 4000 tonna illegális hulladékot Egyházasharasztiból, de vannak kihívások és kérdőjelek

Cégek jönnek, mennek, sok pénzt keresnek, de a szabálytalanul lerakott óriási hulladékhalmok eltakarítása sokszor a hatóságokra, így az adófizetőkre hárul. Sorozatunk második részében az Egyházasharasztiban egy évtizede szinte mozdulatlan hulladék kálváriáját és a lehetséges megoldást mutatjuk be.

Szerző: Lempek Lili Anna, Ervin Gűth
Mozgalom? Fidesz-platform? Új párt? Még mindig nem derült ki, mire készül Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya

Mozgalom? Fidesz-platform? Új párt? Még mindig nem derült ki, mire készül Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya

Politikai fórumot utoljára a Demokratikus Koalíció tartott a pécsi Vasutas Művelődési Házban, az egykori kormánypártoktól ennél impozánsabb tereket szokhattak meg a szavazóik. De hát ez nem is a Fidesz, mondhatnánk, hanem a csak augusztus 20-án életre hívott Polgári Demokraták első pécsi fóruma volt kedden késő délután. Ráadásul nem csak

Szerző: Ervin Gűth
Merre tovább? Segíts eldönteni!

Merre tovább? Segíts eldönteni!

A magyarországi médiaviszonyok átalakulóban vannak. Már megint. Ennek kifejezetten örülök, egyelőre leginkább pozitív jeleket látok. Ezzel együtt van néhány fejlemény, amikre nekem – mint független, helyi médiakészítőnek – reagálnom kell. A Mecseki Müzlivel a kezdetektől az volt célom, hogy egy fenntartható, kizárólag olvasói hozzájárulásokból önmagát eltartó projekt legyen. Egy olyan kiadványt terveztem,

Szerző: Ervin Gűth