Ugyanaz az ebéd háromszoros áron? A pécsi közétkeztetésben ez sem lehetetlen

Ugyanaz az ebéd háromszoros áron? A pécsi közétkeztetésben ez sem lehetetlen
Photo by Elena Mozhvilo / Unsplash

Az persze nem meglepő, hogy országosan és Budapesten is rendkívüli mértékben drágultak a menzák. Viszont a pécsi önkormányzati fenntartású intézményekben 2019 óta nem nőttek a közétkeztetési díjak. A városvezetés szerint egyelőre nincs is olyan szándék, hogy továbbterheljék a családokra az áremelést. Az idei költségvetést is ebben a szellemben tervezték. Ugyanakkor, a menzák esetében a szülők által fizetett összeg csak az egyik eleme a szolgáltató felé fizetett teljes díjnak. A szolgáltatói árak pedig nyilván Pécsen is emelkedtek, így a másik két összetevő, vagyis az állami normatíva és az önkormányzati hozzájárulás már 2022-ben is emelkedett.

A helyi közétkeztetési piac legnagyobb szereplőjének, a Hungastnak tavaly tavasszal is sikerült 10%-os emelést érvényesítenie. Ez a 2012 óta érvényben lévő tízéves szerződésre vonatkozott, ami nyáron lejárt. Azonban az új közbeszerzést is a Hungast nyerte (#18) és ezzel a Fidesz-közeli cégcsoportnak újabb 5+5 évre sikerült bebiztosítani a pécsi közétkeztetési piac legnagyobb falatát. Az új szerződés júliusban lépett csak érvénybe, de a szolgáltató már júniusban jelezte (pdf), hogy 2022 szeptemberétől 10%-os díjemelést tart indokoltnak. Erre a közgyűlés csak év végén bólintott rá (#66), visszamenőleg is befogadva az emelési igényt. Ez éves szinten bruttó 240 millió forint plusz kiadást jelent a városi költségvetésnek, amit – ahogy írtam is – vita nélkül fogadtak el.

A szülők által fizetett és gyerekekre vetített számokat nézve: a városi óvodákban bruttó 432 Ft/nap a teljes árú ellátás, de jogosultság esetén kedvezményeket is igénybe lehet venni. Általános iskolákban a napközis ellátás 508 Ft/nap, a tízórai és ebéd kombináció pedig 432 Ft/nap áron vehető igénybe.

A nem önkormányzati fenntartású intézményekben ennél magasabb árakkal találkoznak a szülők. Ilyenek például a PTE gyakorló iskolái, ahol szintén a Hungast szolgáltat. Az 1-es gyakorlóban a 2022/2023-as tanévben a napközis ellátás például 1032 Ft/nap árról indult. A 2-es gyakorlóban pedig éppen február 1-től jelentettek be áremelést: itt 1683 Ft/nap áron lehet a napközis ellátást igénybe venni.

Vagyis ugyanazért az ellátásért, ugyanazokért a fogásokért most már háromszorosát fizetik a szülők az egyetemi fenntartású iskolában, mint egy önkormányzatiban.

A pécsi közétkeztetési piacon egyébként más, sokkal kisebb szereplők is jelen vannak. A német nemzetiségi önkormányzati fenntartású Koch Valéria Iskolaközpontban a Mevid szolgáltat. Itt például az általános iskolai alsó tagozatosok napközije naponta 787 Ft-ba, míg a felsősöké 800 Ft-ba kerül a szülőknek. A pécsi egyházmegye pedig saját közétkeztetési céget működtet Mannza néven.


A cikk eredetileg ebben a hírlevélben jelent meg:

#75 (light) – Menzáról menzára | Megyéről vármegyére | Apáról fiúra
A mecseki müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet. Mindig a teljes hírlevelet szeretnéd a postafiókodba? Válts előfizetésre! #aszerk. Múlt csütörtökön a Pécsi Közösségi Alapítvány tartot…

Tetszik, amit olvasol?
Kérsz még mecseki müzlit? Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Hetente egy e-mail, a legfontosabb pécsi hírekkel. Itt feliratkozhatsz. Próbáld ki!

Tovább »»

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Nem vagy egyedül, nem szabad elhinni – 400 ezer érvénytelen konzultációs ívről beszélgettek Pécsen

Filmpremierrel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartott az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat az utóbbi évek oktatási mozgalmáról és a magyar közoktatás jövőjéről a Szabadkikötőben. Az esemény fókuszában a szervezetek által közösen megszervezett két jelentős akció állt: az alternatív oktatási népszavazás létrehozása, valamint közel négyszázezer nemzeti konzultációs ív összegyűjtése.

By mecseki müzli
Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Egy széttöredezett társadalmat könnyebben irányít a hatalom

Nyirati Andrással, az Emberség Erejével Alapítvány vezetőjével mindig van miről beszélgetni, de a következő interjúnak három apropója is van. Nemrég kissé átalakult az alapítvány Közvélemény névre hallgató vitafóruma. Továbbra is aktivizálni szeretnék a helyi közélet és közügyek iránt érdeklődő pécsieket, de bővült az eszköztár. Másrészt, nagykorú lett az alapítvány, ami

By Ervin Gűth
#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

#132 – Kínos percek | Külön ünneplések | Totális leuralások

A Mecseki Müzli minden csütörtök reggelre összegyűjti, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal csak az előfizetők kapják a teljes hírlevelet. #aszerk. Ahogy a 2022-es parlamenti, úgy az idei választási kampány során sem szeretnék politikai hirdetéseket a Mecseki Müzliben. Nagyon gondolkodtam, hogy határidőre – azaz szerda délutánig – összeállítok

By Ervin Gűth