pont

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

pont

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

A pécsi belvárosban található Káptalan Kert az elmúlt években országosan is elismert rendezvényhelyszín lett, ahol tavasztól őszig – Ákostól a Carson Comáig – a legnépszerűbb hazai zenekarok lépnek fel, gyakran pécsi előzenekarral. Az üzemeltetők egyike szerint most egy nagyon furcsa eljárás vethet véget a sikerszériának: a 26 oldalas szakmailag alátámasztott anyagukkal szemben

Szerző: Ervin Gűth
Nyolcezer forintos rongálás miatt ítélték el a „plakátjavító” pécsi aktivistát

pont

Nyolcezer forintos rongálás miatt ítélték el a „plakátjavító” pécsi aktivistát

Megrovásban részesítette csütörtökön a Pécsi Törvényszék a kormánypárti civil szervezet, a CÖF plakátjait átfestő, kiegészítő Heindl Pétert, ezzel részben megmásítva az elsőfokú, felmentő ítéletet. A döntés egyelőre nem jogerős, a védelem fellebbezést jelentett be. A lehető legenyhébb ítéletet azzal indokolta a másodfokon eljáró törvényszék, hogy az figyelembe veszi a Pécsi

Szerző: Ervin Gűth
Máshol már nincs hely, energia és víz: Pécs mellé kell jönnie a következő nagybefektetőnek

pont

Máshol már nincs hely, energia és víz: Pécs mellé kell jönnie a következő nagybefektetőnek

„A helyi hülyeség és központi kormányzatok hibás döntései együtt rontották el a régió fejlődési esélyeit az elmúlt harminc évben” – Síkfői Tamás kamarai elnök többek között ezzel a gondolattal nyitotta meg a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park kapcsán összehívott szerdai fórumot. A két éve beruházási célterületté nyilvánított 600 hektár – döntő

lock-1 Szerző: Ervin Gűth
Nem tudni, ki költözne a Pécs mellé tervezett óriási ipari parkba, de kérik, ne legyenek álmatlan éjszakái senkinek

pont

Nem tudni, ki költözne a Pécs mellé tervezett óriási ipari parkba, de kérik, ne legyenek álmatlan éjszakái senkinek

Közmeghallgatást tartott csütörtökön a baranyai önkormányzat a Pécs mellé tervezett, hatszáz hektáros ipari parkról. Előadóként Decsi István a Pécsi Tudományegyetem kancellárja és az egyetemet fenntartó alapítvány (UQA) kurátora a decemberi sajtótájékoztatón ismertetett koncepciót összegezte röviden. A térség gazdasági adatai siralmasak, a léptékváltáshoz iparfejlesztésre van szükség. Ennek méretét pedig úgy határozták

Szerző: Ervin Gűth
A hotel elkészült, de a sportközpont és a tudományos park éveket csúszik Pécsen a NER-kedvenc bedőlése miatt

pont

A hotel elkészült, de a sportközpont és a tudományos park éveket csúszik Pécsen a NER-kedvenc bedőlése miatt

Hamarosan ötcsillagos superior besorolású szálloda nyit a Pécs melletti Pogányban. A részben 3,9 milliárdos kormányzati támogatásból épült beruházás egy ideig veszélyben volt, ugyanis az eredeti kivitelező NER-közeli vállalkozás 2023 óta felszámolás alatt van. Akkoriban ugyanez a cég Pécsen két másik, hasonló nagyságrendű, közbeszerzéseken elnyert projekten is dolgozott, amelyek

Szerző: Ervin Gűth
Lakásonként évi tízezer forint jut felújításra – Így gazdálkodik Pécs az önkormányzati ingatlanokkal

pont

Lakásonként évi tízezer forint jut felújításra – Így gazdálkodik Pécs az önkormányzati ingatlanokkal

A hazánkban súlyos problémának számító lakhatási válság enyhítésére helyi szinten az egyik leghatékonyabb eszköz lehetne a városi ingatlanok kirendelése, azonban a meglévő állomány fejlesztése helyett jellemzőbb a szektorból való pénzkivonás. Cikkünkben a K-Monitor és a Periféria Központ által az önkormányzati bérlakásszektorról szóló átfogó elemzést mutatjuk be Pécs szempontjából.  Magyarországon

Szerző: #aszerk.
Pécsen most úgy csökkentették a képviselők a saját díjazásukat, hogy előtte jól megemelték

pont

Pécsen most úgy csökkentették a képviselők a saját díjazásukat, hogy előtte jól megemelték

Kompromisszumos, ellenzéki és kormánypárti javaslatokat is tükröző szervezeti és működési szabályzatról döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön. Hónapokon át tartó, parttalan, személyeskedéstől sem mentes viták előzték meg a megegyezést, ami azzal is jár, hogy már törvényes az önkormányzat és az önkormányzati cégek működése. A helyzet megértéséhez érdemes tisztában lenni a pécsi

Szerző: Ervin Gűth
Az is sikerélmény, ha valaki bejön az utcáról és igénybe veszi a szolgáltatásunkat

pont

Az is sikerélmény, ha valaki bejön az utcáról és igénybe veszi a szolgáltatásunkat

A Támasz Alapítvány a rendszerváltás óta segít a pécsi hajléktalan embereknek átvészelni a hideg időszakokat, orvosi ellátáshoz jutni és utat találni a kitöréshez. A november elseje óta tartó krízisidőszak kapcsán készítettünk interjút a szervezet intézményvezetőjével, Fonyó Józseffel, aki mesélt nekünk a szakmájában rejlő kihívásokról, a hajléktalanságot övező tévhitekről, valamint arról

Szerző: #aszerk.
A gyerekek a viselkedésükkel is üzennek, ha bajban vannak – két éve segíti a szerhasználattal küzdő fiatalokat a pécsi K-aRC

2024

A gyerekek a viselkedésükkel is üzennek, ha bajban vannak – két éve segíti a szerhasználattal küzdő fiatalokat a pécsi K-aRC

Szakmai kerekasztal-beszélgetéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval ünnepelte második évfordulóját a K-aRC, vagyis a Kamasz Addiktológiai Regionális Centrum december 10-én. Az esemény kiemelkedő pontja volt Hoffmann Kata Megsebzett gyermekkor című könyvbemutatója, ahol megtudhattuk, hogy milyen hosszú távú következményei lehetnek az ártalmas gyermekkori tapasztalatoknak, és mit tehetünk azért, hogy egészségesebb

Szerző: #aszerk.
Azért adakozunk, hogy jobb embernek érezzük magunkat? – Az adományozás dilemmáiról szólt az idei utolsó Közvélemény

pont

Azért adakozunk, hogy jobb embernek érezzük magunkat? – Az adományozás dilemmáiról szólt az idei utolsó Közvélemény

Kampányok, gyűjtések, felajánlások. A karácsonyi időszakban rendre előtérbe kerül az adományozás, de a témát visszaélések és kétes politikusi akciók is terhelik. Hogyan lehet jól adakozni? Milyen lenne a kötelező adományozás? A legutóbbi Közvéleményen ezeket is megvitatták a résztvevők. Kapás Réka beszámolója. „Ha valaki nehéz szociális helyzetbe kerül, arra érdemes lenne

Szerző: #aszerk.
Az EU-s források hiánya miatt is akadozik az esélyegyenlőségi program Pécsen

pont

Az EU-s források hiánya miatt is akadozik az esélyegyenlőségi program Pécsen

Tavaly áprilisban indult el Pécs új helyi esélyegyenlőségi programja (HEP), amely a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjai számára biztosítana igazságosabb bánásmódot. A helyi civil szervezetek segítségével összeállított koncepcióból azonban az első két évben igen kevés célkitűzés valósult meg. Ennek okairól és a programmal kapcsolatos eddigi tapasztalatokról kérdeztük a munkacsoportokban dolgozó civileket, valamint

Szerző: #aszerk.