pont

„Itt vagyunk, mert szükség van ránk” – a civilek helyzete romlik, a nemzetközi támogatók kitartanak

pont

„Itt vagyunk, mert szükség van ránk” – a civilek helyzete romlik, a nemzetközi támogatók kitartanak

A Demokrácia (vissza)építése címmel tartott konferenciát civileknek és nemzetközi támogatóiknak az Emberség Erejével Alapítvány Pécsen. A szerdai és csütörtöki eseményt beárnyékolhatta volna a „szuverenitásvédelmi törvény” réme, de a résztvevők szerint hasonló intézkedések nélkül is gondban van a szektor a közép- és kelet-európai régióban. Lengyelországban és Magyarországon különösen. „Ez

Szerző: Ervin Gűth
Ezért lehet a járdajavítástól jobb a helyi demokrácia – Alakul az első pécsi közösségi költségvetés

pont

Ezért lehet a járdajavítástól jobb a helyi demokrácia – Alakul az első pécsi közösségi költségvetés

A városnak először lesz közösségi költségvetése. A világszerte ismert és bevett módszer javaslatok megfogalmazásával és tényleges döntéseken keresztül vonja be a helyi közösségeket, és a segítségükkel válhat élhetőbbé a saját lakókörnyezetük. Pécsen most nyolcvan millió forintot lehet így elkölteni, de a gyakorlati, kézzel fogható fejlesztéseken túl az egész folyamatnak egy

Szerző: #aszerk.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból

pont

„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból

Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni szeretnének. A 3500 lakosú településen szokatlan módon ezért közös gondolkodást és gyertyagyújtást szerveztek az iskola udvarára. A Pécsi Tankerületi Központ a Telex kérdésére azt írta:

Szerző: Ervin Gűth
A PTE és a PVSK beruházása is veszélybe került, mert bajok vannak a NER-közeli kivitelezővel

pont

A PTE és a PVSK beruházása is veszélybe került, mert bajok vannak a NER-közeli kivitelezővel

Két különböző, egyenként is többmilliárdos nagyságrendű pécsi beruházás kivitelezését is felfüggesztették az elmúlt hetekben. A NER-közeli vállalkozásként számon tartott B Build & Trade-del a PVSK május elején szerződést bontott, míg a Pécsi Tudományegyetemnél ez folyamatban van. Így egy multifunkcionális sportcsarnok és egy tudományos innovációs központ kivitelezése is veszélybe

Szerző: Ervin Gűth
A hekkertámadásokkal a tárhelyszolgáltatókat is el akarják riasztani az online ellenzéki újságoktól

pont

A hekkertámadásokkal a tárhelyszolgáltatókat is el akarják riasztani az online ellenzéki újságoktól

Az elmúlt hetekben tucatnyi ellenzéki és független online magyar médiaterméket ért sorozatos túlterheléses támadás. A pécsi önkormányzati tulajdonú PécsMa.hu és a tárhelyüket biztosító cég példája megmutatja, hogy a hekkerek milyen járulékos veszteségeket tudnak okozni. Egy ilyen támadás például a szolgáltatónál lévő webáruházaknak és más profitorientált oldalaknak is károkat okoz

Szerző: Ervin Gűth
Pótolhatatlan látványosság, kultikus kilátó – ötven éve adták át a pécsi tévétornyot

pont

Pótolhatatlan látványosság, kultikus kilátó – ötven éve adták át a pécsi tévétornyot

A város egyik legismertebb látványosságát, a kilátóként, vendéglátóhelyként és nem utolsósorban adóállomásként működő tévétornyot 1973. április 4-én adták át. Vissza és előre is nézünk. Magyarország legmagasabb épülete az elmúlt évtizedekben Pécs szimbóluma lett: nemcsak hűtőmágneseken, képeslapokon, de helyi cégek arculatában is visszaköszön. És persze az emlékeinkben. A 197 méteres,

Szerző: Ervin Gűth
Komoly összefogás mentette meg a Pécsi Harmadik Színház évadját, de a jövője bizonytalan

pont

Komoly összefogás mentette meg a Pécsi Harmadik Színház évadját, de a jövője bizonytalan

Sikeres támogatói kampányon van túl a Pécsi Harmadik Színház, aminek a megmentéséért civilek, helyi cégek és a szakma is összefogott. Az évad megmenekült, a következőre is fel tudnak készülni, de hosszabb távon csak egy visszarendeződés segítene. Alternatív, rétegdarabokat, kortárs drámákat fókuszba állító színházat vidéken még nehezebb működtetni, mint Budapesten. A

Szerző: Ervin Gűth
Ismét elindult a pécsi bicibusz: a gyerekek menetrend szerint, együtt tekertek be az iskolába

pont

Ismét elindult a pécsi bicibusz: a gyerekek menetrend szerint, együtt tekertek be az iskolába

Pénteken reggel három irányból indult biciklibusz vagy egyszerűen csak bicibusz Pécs belvárosába. Annak ellenére, hogy ez még csak a második alkalom volt, a résztvevők száma megduplázódott. És a hideg ellenére is jó hangulatú volt a közös tekerés. A bicibusz-mozgalom Spanyolországból indult és nagyon rövid idő alatt lett nagyon népszerű.

Szerző: Ervin Gűth
Így néz ki egy civil pénzeket behúzó fideszes kontentfarm

pont

Így néz ki egy civil pénzeket behúzó fideszes kontentfarm

A negyedik kétharmad okait kutatva rendre felmerül a helyi beágyazottság, a helyi közösségek szerepe. Illetve az, hogy melyik helyi közösségek, szervezetek részesülnek a Fidesz által irányított központi forrásokból. Klientúraépítés a gyakorlatban, ugye. Erre pedig szépen rímel, hogy másodszor is többségében egyértelműen Fidesz-közeli szervezeteket szórt meg támogatással [https://bgazrt.hu/

Szerző: Ervin Gűth